DOLLY ROLL (Dolly és Kékes Zoltán)
„A slágereink beleégtek a zsigerekbe”

 

„Nagyot téved, aki azt gondolja, hogy a babérokon lehet ülni. Akármilyen neved, akármilyen múltad van, bármikor mész ki a színpadra, újból és újból meg kell nyerned a közönséget. Ha a babérokon ülsz, mi lesz veled? Elveszel… A színpad számunkra különleges varázshely. Kimegyünk, és ott megszűnik minden, ami addig volt. Bánat és szomorúság, sőt még a betegség is kívül marad. Ott semmi más nincsen, csak a közönség, a dalok, meg mi.”

Dolly és Kékes Zoltán Sziszi Sándor Andrást tisztelte meg a bizalmával – Mélyinterjúk

Fotó: www.facebook.com/dollyhivatalosoldal
(Tomkovits Miklós)

 

Kérem szépen, én egy Dolly Roll rajongó vagyok. És valószínűleg már az is maradok, amíg élek, hiszen „nyomot hagytak” bennem. A gyerekkori emlékek általában beleégnek az emberbe, és a fajsúlyosabb emlékek elkísérik őt egy életen át. Négyévesen, az első Dolly Roll koncertélmény abszolút fajsúlyos volt. Édesanyám elvitt a salgótarjáni sportcsarnokba a bulira, amely az Eldoradoll lemezük egyik turnéállomása volt.

Amikor Kékes Zolinak meséltem a sztorit telefonon, azt mondta, nem hiszi el, hogy egy négyéves gyerek ennyi idő távlatából is emlékszik valamire abból a buliból. Márpedig a legtöbb részletre nagyon is emlékszem. Színkavalkád, fények, jelmezek, elképesztő show. És elképesztő hangulat a csordultig telt csarnokban. Kékes egy csónakban ülve énekelte az emelvényen a „Gondolj rám egy gondolán” című dalát, Dolly valami elképesztően nagy csörgőt vett elő Si-bap-bap-du-pap-nál, majd a Modern románccal könnyeket csalt a körülöttem állók szemébe. És van még valami, amire nagyon pontosan emlékszem: a Wind szörny, című dalnál féltem a szörnytől, aki a színpadról ijesztgette a közönséget.

A Dolly Roll ott és akkor, 32 évvel ezelőtt számomra végérvényesen letette a névjegyét. Később diákként leveleztem is velük, majd ahogyan cseperedtem és folyamatosan ismerkedtem a zenei múltjukkal, még inkább tisztelőjükké váltam.

A legnagyobbat azonban akkor nőttek a szememben, amikor lehetőségem adódott emberileg is megismerkedni velük. 12 évesen koromtól fogva ugyanis már „hivatalosan” készítettem interjúkat a helyi napilap diákrovata számára a városba érkező hírességekkel, így velük is többször beszélgethettem az öltözőjükben. Budapesti karrierem során, a profi ligába kerülvén aztán számos cikket írtam róluk nagy országos magazinokba, televíziós műsort is forgattunk közösen, illetve a rádióműsoromba is eljöttek.

Lemezeiket – egészen visszanyúlva a Hungáriás évekig – betéve tudom, dalaikat kívülről fújom. Még a kevésbé ismerteket is. Az, hogy vérprofi zenészek, akiknek talán az ereikben is hangjegyek folynak, az alap. Nem csak emiatt szeretem őket. Sokkal inkább a szakmai alázatuk és az emberségük miatt. Mert annak a két embernek, akiknek a legeldugottabb kis falu pici színpadán is ugyanúgy csillog a szemük, amikor a közönség elé lépnek, mint a Népstadionban, százezer ember előtt, azok igenis elhivatottak és alázatosak. És meg kell őket becsülni.

 

„A KÖZÖNSÉGÉRT VAGYUNK”

 

– Azon gondolkodtam idefelé jövet, hogy a legtöbb változáshoz talán nektek kellett alkalmazkodnotok a hazai zenei életben. Annyi korszakot át és megéltetek az elmúlt időszakban, mint még senki. Melyiket volt a legnehezebb megszoknotok?

DOLLY: A diszkó fellépéseket, hiszen pontosan tudod, hogy mi koncertező zenekar voltunk, akik élőben zenéltek a színpadon. Ehhez képest bejöttek a diszkó fellépések, ahol szinte kivétel nélkül mindig alapról megy a zene a fellépések során. Nálunk minden esetben be vannak kapcsolva a mikrofonok, azért is énekeltetem a közönséget, hogy hallják, valóban élő a mikrofon és az ének. Ezt értékelik. Rájöttünk, ha az embernek igénye van rá, akkor mindegy, hol van, mert jó bulit minden körülmény között lehet csinálni. Diszkókban is számtalanszor előfordult, hogy egymás után négyszer visszatapsoltak. Ez az igazi megbecsülés. És pontosan így hidaljuk át a változásokat a zenében, hogy a körülményektől függetlenül mindenhol jó bulit csinálunk. Az olyan koncertek azonban, amelyen négyévesen te is voltál, a nagy díszletekkel, jelmezekkel, és az élő zenészekkel nagyon hiányoznak. Annak idején a turnéink valóban olyanok voltak, mint a zenés színházi darabok. Díszleteket, jelmezeket vittünk, nálunk színek voltak. Eleve így voltak felépítve az országjárásaink, hogy a zenén túl látványban is élményt kapjon a közönség. Volt olyan turnénk, ahol még szökőkút is volt a színpadon, a Happy Coctail lemeznél.

– Roppant becsülendő, hogy panaszkodás helyett inkább a hozzáállásotokon változtattatok. Nem azon nyavalyogtok, hogy nincs már élő koncert, hanem igenis a jó buli, a minőségi pillanatok és az közönségnek adott élmény a lényeg.

DOLLY: Butaság lenne azért feladni egy életpályát, mert élő zene helyett diszkó van. A közönség mindenhol közönség! Jártunk már olyan helyen is, ahol 25 ember volt a színpad előtt, és nekik kellett koncertet adnunk. Mondtuk is az elején, hogy csinálunk egy igazi házibulit. És csináltunk! Mi a közönségért vagyunk. Azért éri meg a stúdióban annyit dolgozni, hogy később elvihetjük nekik személyesen a dalokat. Az a hivatásunk csúcspontja, amikor a közönségünkkel találkozhatunk.

KÉKES ZOLTÁN SZISZI: Imádjuk azt, amit csinálunk. Nem fogunk panaszkodni, hiszen ez az életünk! Elfogadtuk azt a világot, ami most van. A nyolcvanas évek maga volt az aranykor. Gyakorlatig a mai napig mindenki ebből él Szikorától Fenyőig.

Miki is, ha elmegy valahova fellépni, inkább a Hungária dalokat favorizálja, hiszen ezek beleivódtak a tömegbe. És ezt nem bántásból mondom, hiszen mindenki millió új lemezt megjelentetett azóta, de azokat a dalokat senki nem ismeri. Demjén Rózsi általában évente kiad egy-egy új albumot, de egy nótát nem tudsz róla mondani. A koncertjeire is a régi muzsikáiért mennek, pedig nagyon jók a mostani dalok is. Egész egyszerűen nem tud előre menni senki az új nótákkal úgy, mint régen.

Van egy dalunk, amit imádunk, Szerelem volt a négyzeten a címe. Igazi, Dolly Roll-os rock and roll, Dolly írta. Hét éven keresztül minden létező tévéműsorba betettük, pedig több,  mint tíz éve jelent meg. És most kezdték el ismerni. Ma már többen éneklik, mint a Vakációóót. Ehhez azonban kellett hét hosszú esztendő…

– És milyen jó az a dal! Dolly második szólólemezén jelent meg, amelyen élő zenekar muzsikált a stúdióban.

DOLLY: Az élő koncertnek és az élő lemeznek is van egy zamata. Az általad emlegetett „Plussz” lemez is ilyen. Köztudott rólam, hogy 1992 óta magam programozom a nótáinkat. Amit általában megcsinálunk demoban, azokat mind ki is lehetne adni, olyan minőségűek. Mégis, amikor bementünk a stúdióba és meghallottuk a szerzeményeket zenekari hangszerelésben, azonnal egy másik dimenzióba repültünk. Hihetetlen hangulatuk van ezeknek a nótáknak.

– Az is a korszakváltásokat jelzi, hogy régen még kézzel írt leveleket vitt a postás, ma már Facebookon jelölget meg lájkolgat mindenki.

DOLLY: Elképesztő mennyiségű levelet kaptunk. Egy ideig még kihozta a postás, de utána már nem tudta beletuszkolni a postaládába, annyi volt. Édesanyám járt a postára és minden nap két szatyorni borítékot vitt haza. Azokat aztán átvittem magamhoz, és volt két aranyos hölgy, akik segítettek szortírozni. Külön tették az autogramkérő leveleket és külön a személyesebb dolgokat írókat. És ma már elárulhatom, ezeket mindenki megkapta a zenekarból. Még azok is, akik lustaságból nem reagáltak. A fiúk ugyanis még az autogramoktól is a falra másztak. Mindig kitettünk egy nagy stóc dedikálókártyát, amiket alá kellett írni.  Zoli és Nova rendesek voltak, ők megcsinálták, de Öcsi, Dedy és Gyuszi állandóan húzták az időt.

 

„KIJÖTTÜNK A DISZKÓBÓL, MEGFÚJT EGY KIS SZELLŐ ÉS AZONNAL BETEG LETTEM…”

 

– A minap a képszerkesztő kollégával képet kerestünk egy plakáthoz, ahová kellettetek ti is. Azt mondta a kolléga, hogy Dollyról simán betehetnénk egy 1970-ben készült képet is, mivel ugyanúgy néz ki…

DOLLY: Micsoda bók, nagyon köszönöm!

SZISZI: Rólam nem mondta? (nevet)

– Téged nem emlegetett, Sziszi… Hogyan csinálod Dolly, hogy nem öregszel?

DOLLY: A legtöbbet egyértelműen a búzafűnek köszönhetem. Az tart fitten, egészségesen, hogy hosszú évek óta fogyasztom. Közben kertes házban élek, amelynek a kertjében sokat játszom a kutyámmal, így sokat vagyok levegőn. A természet szeretete fontos. Arról nem beszélve, hogy világéletemben sportoltam. Úsztam a Fradiban, atletizáltam, kajakoztam, vitorláztam, kerékpároztam, és tíz évig keményen lovagoltam. Ezek azért nem múlnak el nyomtalanul.

– A búzafüvet forgalmazod is?

DOLLY: Dehogy forgalmazom.

– Pedig kint van a weboldalatokon is, azért gondoltam.

DOLLY: Mert hiszek benne, nekem bevált, és szeretnék másoknak is segíteni. Segíteni jó dolog. Én a búzafüvet azért ajánlom, mert a híve vagyok.

– Nekem például miben segítene a búzafű? Le tudnék vele fogyni?

DOLLY: Biztosan, mivel erősen méregtelenít. Fantasztikus „alkotórészei” vannak a frissen kipréselt búzafű lének az élő enzimeken és a klorofill tartalmán kívül, de minden emberre másképp hat. Bizonyos dolgokat „kijavít” a szervezetedben. Van olyan ismerősöm, akinek a hat darab szívgyógyszeréből négyet elhagyott, miután elkezdte inni. Régebben nekem is volt mindenféle nyavalyám, sőt ősztől tavaszig állandóan lázas voltam. Kijöttünk a diszkó fellépésről, megfújt egy kis hideg szellő és máris tüdőgyulladásom lett. Amióta a búzafű levét iszom, még csak náthás sem voltam.

Kapható palackozott formában is, én azonban az eredetit szeretem, az igazi búzafű kipréselt levét iszom. Biztos vagyok abban, hogy egyebek közt ennek köszönhetem, hogy fiatalabbnak nézek ki, amennyi vagyok.

– Ne legyünk igazságtalanok Sziszivel sem, mert ő is egyre fiatalodik. Sziszi, téged a szerencse konzervál?

SZISZI: Lehet. Tényleg nagyon szerencsés vagyok, mert csúcsra volt járatva minden zenekarom. Persze ezért meg is dolgoztunk, nem csak az ölünkbe hullott a siker. A mai napig azok a sikerek visznek az úton, amiket akkor megalapoztunk. Ezek a slágerek a zsigerekben vannak.

 

„ERKÖLCSI GYŐZELEM VOLT, AMIKOR A RAJONGÓK AZT KIABÁLTÁK
A NÉZŐTÉRRŐL, HOGY ’VELETEK MARADUNK’…”

 

– Olvastam valahol, hogy Dolly legendásan nagy haragtartó. Igaz ez, vagy csak az újságíró találta ki?

DOLLY: Sajnos vagy nem sajnos, de jellemző rám, hogy nehezen bocsátok meg.

– Mi van a régi, legendás „haragokkal”?

DOLLY: Elengedtem őket. Nem vagyok már senkivel rossz viszonyban. Fenyővel tartott a legtovább a harag, vele 11 évig nem álltam szóba. A többiekkel, akik elhagyták az együttest, egy idő után mind oldódott a feszültség. Jóval előbb, mint Fenyővel. Talán Flipper Öcsire és Zsoldos Dedyre haragudtunk tovább, de egy idő után nekik is megbocsátottunk Sziszivel.

– Olvastam az önéletrajzi könyved, abban azt írod, hogy egy bocsánatkérés hiányzott Öcsitől és Dedytől, amit a mai napig nem kaptatok meg.

DOLLY: És nagyon valószínű, hogy már nem is fogjuk. Szegény Öcsi sincs már.

– Miért kellett volna bocsánatot kérniük?

DOLLY: Azért, mert ahelyett, hogy elénk álltak volna és korrekten elbúcsúznak, megüzenték a lemezgyár egyik munkatársával, hogy kiléptek. Épp a Vágó Pista-féle „Van benne valami” című műsor főcímdalához vettünk fel jeleneteket a televízióban, amikor Nova és Zoli megérkeztek állati morcosan. Fekete Gyuszival éreztük, hogy gáz van, de nem mondtak semmit. Még Vágó is kérdezte, hol a két fiatal.

SZISZI: Nem mondtuk meg, mert nem akartuk elrontani a felvétel hangulatát.

Dolly: Ettől függetlenül tapintatni lehetett a feszültséget. Utána derült ki, hogy velük is közvetlenül a felvétel előtt közölték a lemezgyárban, hogy a fiatalok elmentek.

SZISZI: Szívesen elmesélem, miért is kellett volna bocsánatot kérniük. Az, hogy üzennek, és nem mondják meg a szemünkbe, hogy megunták a közös munkát, az jellem-kérdés. Öcsit a barátomnak tekintettem, akit nagyon szerettem. A távozásuk előtt fél évvel leültem vele, mert különböző híreket hallottam a szakmából. Már suttogták, hogy ezek ketten készülnek valamire. Mondtam neki, hogy megértem, ha unja már ezt a zenét, de azt nem mondhatja, hogy nincs elég tere a zenekarban, hiszen akkor már a lemez címadó dalát is ő énekelte. Kértem, hogy árulja el, ha terve van, és beszéljük meg, ne a botrányra építsük a jövőt. Mindenki csinálja, amit szeretne, de szépen, intelligensen intézzük a búcsút. Ne legyen az, mint másoknál. Annyit válaszolt, hogy „ugyan, kérlek, csak nem gondolod?!”… Majd eltelt fél év, a többiekkel már tervezgettük a következő lemezt az Oh La La után, mivel minden évben kiadtunk egy albumot, s akkor jött ez a derült égből villámcsapás dolog. Mégsem ez volt a legfájóbb, hogy nem álltak elénk, hanem utólag derült ki, hogy amikor nekem az „Ugyan, kérlek…”-kezdetű választ adta, már fel is vettek néhány dalt a Step együttessel, ahová átigazoltak. Vagyis egyértelmű volt, hogy a Dolly Rollt pihentetni akarták az időhúzással. A Lemezgyárban támogatták őket bizonyos jóakarók, s amikor megtudtuk a távozásukat, másnap azonnal be is mutatkoztak a Zenebutikban a kész dallal.

Mi akkor nagyon népszerűek voltunk. Három év alatt több, mint egymillió példányt adtunk el a három albumból. Ebben a Vakáció és az Eldoradoll vitték a prímet, de a harmadik lemezünk, a Happy Coctail a megjelenés pillanatában aranylemez lett százezer darab előrendeléssel. Ilyen múlt után annyit nem érdemeltünk tőlük, hogy viszlát…

– Régi rajongóként sokat gondolkodtam azon, vajon mi történik, ha a két, Flipper Öcsi és Zsoldos Dedy  veletek marad. Vajon a következő lemez, a Játék az élet velük is ugyanolyan sikeres lett volna, mint később az új felállással?

SZISZI: Ez egy nagyon jó kérdés…

Furcsa lesz, amit mondok, de épp Fenyő Mikivel beszélgettünk erről. Amikor a Hungáriából el lettünk tanácsolva, ott még nevünk sem maradt, Flipperék távozása után legalább a Dolly Rollt megtarthattuk. Minden újrakezdésnél felmerül a kérdés, hogy akkor és ott újra meg kell nyernünk a közönséget. Ez persze nem baj, mert energiákat szabadít fel. Mi ezt átéltük néhányszor. Akkor gyorsan előkaptuk Richiet, a semmiből. Őt be kellett futtatni, róla lehetett beszélni. Emlékszem, volt egy klubunk, ahol a rajongói találkozón sírtak a lányok. Majd széthúztuk a függönyt és bemutattuk Richiet. Majd volt egy felvételünk az akkori Roxínpad műsorban és jöttek ezek a lányok a közönségbe, kiabálták, hogy „Veletek maradunk!”. Ez erkölcsi győzelem is volt.

 

„AZ ELVÁLÁSOK MINDIG ELŐREVISZIK A DOLGOKAT”

 

Amikor a válás megtörtént, bementem B. Tóthoz a Poptarisznyába és teátrálisan előadtam, hogy úgy érzem magam, mint a megcsalt szerető, akit este még megcsókol a lány, reggel pedig ott a felmondólevél az éjjeli szekrényen… Persze ma már azt mondom, ezek a változások végső soron jót tettek. A siker egy darabig lehet növelni, de még a Beatles sem tudta ennyi idő után növelni. Az a baj, hogy nem tudsz nagyon megújulni, mert ha megújulsz, akkor az a baj…

– Évekkel korábban a Hungáriában is megtörtént ugyanez. Szikora elment a Hotel Menthol lemezt követő időszakban és a következő album, az Aréna már nem ütött akkorát az újítással.

SZISZI: Azért az más szituáció volt. Ha Robi marad, az Aréna lemez egészen más karriert futott volna be, mert az egy jó lemez volt. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem ezt várta a közönség. Az első albumot, a Rock and Roll Partyt vitte a lelkesedés. A következő, a Hotel Menthol már egy jól kitalált anyag, koncepcióval alkottuk. A harmadiknál pedig nem akartuk ugyanazt, noha a klisék marha jól működtek volna. De ugyanannál a felállásnál ugyanazt csinálni, szintén veszélyes. Mindig a váltás mértéke a kérdéses. A Dolly Rollnál ugyanez történt a harmadik lemeznél. Azt mondta a közönség, hogy nem ezt vártuk. Új rajongókat ugyan szerezhetünk ilyen újításokkal, de az sosem annyi, mint amennyi megdöbben.

Ha már a Hunginál tartunk: most már ugyan nem haragszunk Fenyőre, de a nagy szakítást követően mi győztünk. Amikor egyik pillanatról a másikra Dolly Rollt össze kellett hoznunk a Hungáriából, az egyáltalán nem volt biztosítva, hogy nekünk maradásunk lesz a piacon, hiszen egyetlen lemezgyár volt. Nem tudtuk, hogy kiadnak-e minket vagy sem. Aztán szerencsésen alakultak a dolgok, a csatát megnyertük. Eladtunk több mint 5 millió Dolly Roll lemezt. Jóval többet, mint a Hungáriával.

– Visszatérve a Dolly Rollhoz, ma már Ricsi, a Dedyék utáni dobos sincs veletek jó pár éve. Vele tartjátok a kapcsolatot?

DOLLY: Nem, mert nem jelentkezik. Néha, nagyon ritkán hallunk róla. Szerelmes lett és elment Amerikába. Csinált ilyet korábban is, de akkor visszajött. Aztán megint szerelmes lett. Régóta nem tudunk róla. Nem jelentkezik. Legutoljára azt mondta, haza sem jön.

– Nem nyomoztok?

DOLLY: Minek? Amerika melyik részén keressük? Ha ő nem jelentkezik, mi sem fogunk.

– Sokáig azt hittem, a Ricsis felállás örök lesz.

DOLLY: Én is azt hittem. Aztán rájöttem, hogy az elválások mindig előreviszik a dolgokat. Egyébként nagyon nehezen viselem a változásokat. Amikor mégis megtörténik, az ember felszívja magát. Megszólal benned egy hang, hogy megint meg kell mutatni, ismét meg kell nyerni a közönséget. Érdekes lélektani játék ez.

Nagyot téved, aki azt gondolja, hogy a babérokon lehet ülni. Akármilyen neved, akármilyen múltad van, bármikor mész ki a színpadra, újból és újból meg kell nyerned a közönséget. Ha a babérokon ülsz, mi lesz veled? Elveszel… A színpad számunkra különleges varázshely. Kimegyünk, és ott megszűnik minden, ami addig volt. Bánat és szomorúság, sőt még a betegség is kívül marad. Ott semmi más nincsen, csak a közönség, a dalok, meg mi.

– Ha már a színpadnál tartunk, min múlik az, hogy egy fellépésen milyen dalok hangzanak el?
DOLLY: Ez az egyik legnehezebb feladat, mert roppant nehéz a válogatás. Zoli jó ebben, általában ő szerkeszt. De 40 lemezből kiválasztani a tengernyi slágerből, nem kis feladat. Eleve minden egyes lemezre úgy írtunk dalokat, hogy mindegyik sláger legyen. Nekünk nem voltak „tűátrakó” dalaink. 40 lemezből hogyan választasz ki dalokat, hogy az mindenkinek tetsszen? Kipróbáltunk már sok verziót. Vannak kihagyhatatlan dalok. Ilyen az Ábrándos szép napok, vagy a Vakáció. És belecsempészünk néha egy-egy számunkra kedves dalt, például a Négyzetet, amiről már beszéltünk.

Attól is függ, milyen időtartamú műsort kér a megrendelő. Nálunk egyébként a félóra soha nem 30 perc és az egy óra sem 60. Annyira belefeledkezünk és annyira jó a hangulat, hogy még maradunk és ráadásokat játszunk.

Képzeld el, egyetlen egyszer előfordult, hogy egy hónapon belül visszahívtak minket ugyanarra a helyszínre. Akkora siker volt, hogy szétverték a házat. A tulajdonosnak az volt a kérése, hogy abszolút más műsorral jöjjünk. Összeállítottunk egy másik műsort, lement a buli, és elkezdték kiabálni, hogy vissza, vissza és a ráadáasban minden nagy slágert el kellett játszanunk. Ugyanúgy, mint egy hónappal korábban.

Változatosan kell válogatni, hogy legyen középtempójú, rock and roll, twist, aztán lassú is. Az elején be kell robbanni, és nagyon nem mindegy, hogy melyik az utolsó dal. Temérdek szempontnak kell megfelelni. Régen, amikor még kazetták voltak, általában én írtam össze a dalsorrendet a stúdióban, a master leadása előtt. Az A oldal első és két számának mindig erősnek kellett lenni és az utolsó dalnak is, hogy megfordítsák.

Mindig úgy tudtunk megújulni, hogy megtartottuk a jellegzetességeinket. Még a feldolgozás lemezeken is. Azt azért elmondanám, hogy a világ legnehezebb dolga egy igazán jól sikerült feldolgozást magyar szöveggel megcsinálni.

 

„ELÉRTEM, AMIT NAGYON KEVESEN,
HOGY EGY VILÁGSZTÁR ÉNEKELTE A DALOMAT”

 

– A Wanda Jacksonnal történt 1992-es találkozás és az abból született nagylemez igazi kuriózum volt ilyen tekintetben. Hogyan jött létre egyáltalán a fúzió?

SZISZI: Eleve egy évig egyeztettünk, amíg sikerült két szabad hetet találni, amíg a lemezanyagot felvettük. Ő a mai napig járja a világot. Annak idején Japánból repült hozzánk.

DOLLY: Wanda nem tévesztendő össze Michael Jackson rokonságával. A hatvanas években Brenda Lee-vel együtt az egyik legnagyobb amerikai énekes sztár volt. Sikerült rábeszélnünk, hogy eljöjjön hozzánk és a többi közt a „Késő a bánat” című dalunkat elénekelte countrysan. Elértem azt, amit nagyon kevesen, hogy egy világsztár elénekelte a dalomat. Közben pedig egy olyan szerény embert ismertem meg benne. Akkor jöttem rá, mit jelent a nagyság. Bement a stúdióba, felénekelte a dalt, kijött, meghallgatta és intett, hogy mehetünk tovább. Hihetetlenül profi, s közben végtelenül édes teremtés volt.

– Lett folytatása ennek a kapcsolatnak?

DOLLY: Négy évvel ezelőtt megtudtuk, hogy itt lép fel a „szomszédban”, Bécsben. Gondoltuk, meglepjük. Hátul, a színészbejárónál megvártuk.  Amikor meglátott, azonnal felismert, köszönt, hogy Hello Dolly, majd átölelt. Pedig eltelt jó pár év és nem volt köztünk semmiféle kapcsolat. Mondta, hogy üljünk be a VIP helyre, de nem éltünk a lehetőséggel, mert szerettük volna Zolival a színpad oldalából nézni. Ott izgultunk érte. Csak picit tudok angolul, de nagyjából értettem a konfjait a dalok között. Egészen addig, amíg arról kezdett beszélni, hogy Magyarország és Dolly. Attól a pillanattól fogva már nem tudtam figyelni és onnantól nem is emlékszem semmire. Azt sem tudtam, mi történik. Egyszer csak elkezdtek taszigálni ki a színpadra, hogy menjek, mert engem hív. Zavarban voltam, meghajoltam, majd mentem volna le, amikor szóltak, hogy ne menjek sehová, mert közösen szeretne velem énekelni. És elénekeltük azt a dalt, ami egyszer már benne volt a műsorában, de most együtt adtuk elő.

Akárhogy is nézzük, Wanda Jackson nyolcszoros Grammy-díjas énekesnő. Annak ellenére, hogy Magyarországon aránylag kevesen ismerik, óriási ajándék volt a sorstól, hogy közös lemezünk lehetett.

– Továbbra is a különlegességeknél maradva, az 1995-ös évről mi jut először eszedbe?

DOLLY: Két szó. Csoda, sok nehézséggel. Klassz esztendő volt, de egyben nehéz is. Abban az esztendőben adtunk óriási koncertet a Népstadionban. Várakozással telt az év. Jól esett megint összejönni a régi tagokkal. Ugyan előjöttek a régi viták is, de Zoli, mint különös érzékkel bíró diplomata elsimított mindent. Fenyő például  azt akarta, hozzák el Bécsből a Népstadionba az óriáskereket. Ha nincs óriáskerék, akkor ő sem jön – mondta. Aztán mégis letett a tervről. Utólag kiderült, hogy 100 ezer ember jött el az eseményre, de ez csak utólag derült ki. Mindenesetre az furcsa volt, hogy az egyik dalnál, amikor négy-öt méter magasságban énekeltem, olyan látvány fogadott, ami a mai napig elkísér. A színpad mellett elhelyezkedő két tribün, ahol a hangfal-park miatt se látni, se hallani nem lehetett a közönség, tele volt közönséggel. Pedig tartottunk tőle, hogy esetleg nem annyian jönnek el, amennyien méltók lennének egy ilyen rendezvényhez. Előtte elmentünk Rolling Stones-ra, amelyen szintén sokan voltak, de azért tudtunk sétálni a füvön. Ránk több jegyet adtak el, mint rájuk.

– Nem akarok a zsebetekben turkálni, de egy ilyen nagy volumenű koncert, mint a Hungária Népstadion-beli visszatérése,  a ti anyagi helyzeteteket is rendbe tette?

DOLLY: Nyilvánvalóan igen, hiszen valóban nagy projekt volt, és egy éven keresztül senki nem csinálhatott semmi mást, csak a Hungáriát. Nagyon komoly szerződésünk volt, komolyan megüthettem volna a bokám, ha mással is foglalkozom közben. Utóbbi persze egyikünknek sem jutott eszünkbe.

Dolly és Kékes Zoltán Sziszi Sándor Andrást tisztelte meg a bizalmával – Mélyinterjúk

Fotó: www.facebook.com/dollyhivatalosoldal

 

„A HUNGÁRIÁBAN A SORS TERELT MINKET ÖSSZE”

 

– Kinek köszönhetsz igazán sokat a pályádat tekintve? Fenyő Mikinek vagy Kékes Zolinak?

DOLLY: Nagyon jó a kérdés és örülök, hogy feltetted, ugyanis gyakran kérdezik tőlem, hogyan és mikor találkoztam Fenyővel. Ugyanakkor a körülményeket soha nem kérdezte senki. Szerintem a Sors terelt minket össze.

A Hungáriában hat rendkívül kivételes tehetségű ember jött össze. Az egész Hungáriában kizárólag dudások voltak. Hat dudás egy csárdában. Pedig kettő sem fér meg egymás mellett... Mindkét együttesben, a Hungiban és a Dolly Rollban is tehetséges emberek tömkelege játszott.

– Spiritualitás beállítottságú vagy?

DOLLY: Abszolút.  Az nem lehet véletlen, hogy épp abban a gimnáziumban alakítottak ki egy klubszobát, ahová jártam, és épp Fenyő Miki zenekara volt az első, aki oda betette a lábát és próbateremként használták. A csapatot akkor még Devilsnek hívták.  Az sem véletlen, hogy lementem hozzájuk, beültem a próbára és tátott szájjal hallgattam, hogy egy zenekar Beatles nótákat játszik. Felálltam, odamentem a társasághoz, felállítottam Fenyőt a zongorától és kérdőre vontam őket, miért nem ismerik azt a dalt, amit már mindenki ismer és „elklimpíroztam” nekik. Tetszett nekik a vagányságom, ezt követően még jó sokáig jártam hozzájuk. Ez azonban az iskola rovására ment, megbuktam, holott az egyik legjobb fejű tanuló voltam. Nagy szégyen volt ez, ezért aztán befejeztem a próbára járást, s attól fogva csak messziről figyeltem Fenyő zenekarát. Közben elmentem dolgozni néhány helyre és 1979-ben megcsörrent a telefonom. Az, hogy ma itt ülök és veled beszélgetek, egyrészt Fenyőnek köszönhető, aki elhívott az új zenekarába, a Hungáriába.

Másrészt Kékes Zolinak köszönhető, aki kiállt mellettem. Fenyő ugyanis minden létező zenekarában elmondta a társainak, hogy ha valaha énekesnő kell bármelyik csapatához, az csakis én lehetek. Aztán ’79-ben ott volt a lehetőség, szükségük volt énekesnőre, de eltelt néhány év, nem találkoztunk, és azt hitte, biztosan férjhez mentem, gyereket szültem, elhíztam, és nem leszek színpadképes. Akkor Kékes Zoli mondta Fenyőnek, hogy évek óta a Dolly nevet emlegeted, hívd fel, ha még meg van a száma, mert itt a lehetőség. Adj neki esélyt. Így kerültem be a Hungáriába. Zoli nélkül ma szintén nem beszélgetnék itt veled. Tehát mindkettőjüknek sokat köszönhetek.
Akárhogy is nézzük, ezt a zenekart én választottam magamnak. Nem tehetségkutatóra mentem, nem ők kerestek meg a semmiből, hanem én ott a klubszobában kiválasztottam őket… Legalábbis a későbbi csapat magját.

– Minek nevezzük a kettőtök kapcsolatát? Az, hogy két ember ennyi idő óta kitart egymás mellett szakmailag jóban-rosszban, nagyon ritka és különleges kapocs. Szövetség? Barátság?

SZISZI: Fegyvertársi kapcsolat. (nevetnek)

DOLLY: Jól mondod, nagyon szoros szövetség a miénk, ami nem félreértendő, hiszen Zolinak felesége van, anno nekem is volt férjem, tehát nem ilyen típusú kapcsolat ez. Ez egy nagyon szoros baráti viszony.  Sokszor többet vagyunk együtt, mint a saját családunkkal. És már kívülről-belülről ismerjük a másikat. Reggel, ha megyünk valahova, ránézek, tudom, milyen hangulata van, mi várható az úton. Mérges lesz, dohogni fog, vagy épp jó kedve van. Ő az egyetlen, akit 1979 óta ismerek. És nagyon sokszor tudtam tőle férfiként is tanácsot kérni, hogy külső szemlélőként hogyan lát bizonyos dolgokat.

– Jókat mondott?

DOLLY: Igen. És a legnagyobb erénye, hogy lehet rá számítani. Néha persze egymás agyára is megyünk, de kiegészítjük egymást. Én imádok a számítógépen programozni, neki ahhoz nem lenne türelme. Én sokszor elfelejtem, hova megyünk, ő viszont észben tartja. Néha ugyan megsértődöm, időnként bőgök. Zoli képes arra, hogy olyat vágjon a fejemhez, amin biztosan elkezdek majd sírni. Ha olyan kedve van, odaszúr. Erre is képes. De én sem hagyom magam.

SZISZI: De nem ám!

– Minden körülmény ellenére kitartottatok egymás mellett. Sosem merült fel, hogy különváljatok?

SZISZI: Nem! Ez így roppant kényelmes és bevált. Még utazni is kényelmesebb így… (nevet) Új tagot nem szeretnénk, mert ahhoz már nem vagyunk fiatalok, hogy megszokjunk valakit.

– Más együttesek énekesei – Bikini, Edda, - rendszeresen járnak egyedül is fellépni. Dollyt soha nem láttam Zoli nélkül.

DOLLY: Pedig már a Hungária feloszlása után is hívtak. Több gázsival kecsegtettek, de mindig azt mondtam, minimum két zenésszel megyek, mert ez egy együttes.

Nézd, a 60-as években, amikor elindult itthon a beat időszak, bele sem gondolt a generációnk, hogy meddig tart majd ez az életérzés. Törték a lemezeket, a beatles mondta, hogy yeah-yeah-yeah, ma pedig már főiskolán tanítják azokat az akkord váltásokat, amelyeken akkor röhögtek a zenészek. A  könnyűzene időközben megtalálta a helyét. Ugyanúgy, ahogyan a komolyzene. Vele együtt pedig a könnyűzenészek is megtalálták a helyüket. Mi a zenéből élünk, ehhez értünk, nem csináltunk vállalkozásokat, hiszen erre tettük fel az életünket. És ki is tartunk emellett.

 

SZERESD A MÉLYINTERJÚKAT A FACEBOOKON IS! KATTINTS IDE ÉS LÁJKOLD OLDALUNKAT!

https://www.facebook.com/bizalomepites

Izgalmas fórumtémák, nyereményjátékok, aktív közösség!

Vissza az oldal tetejére!