Bertalan Gábor, Nelson Flottalízing Kft. ügyvezető-tulajdonos
„Nem akarom elveszíteni a hitemet az emberekben”
"Igen, talán naiv vagyok, de ez cégvezetőként már sokkal inkább küldetés. Itt már minden nagyban történik. Felnőttem, a pofonjaim nagyok, az emberi veszteségeim erősek, mégsem akarom elhinni, hogy a világ nem tud túllépni a hazugságokon. Sok pozitív megerősítést kapok ahhoz, hogy a hitem ne legyen alaptalan. Csak a mértékek nagyobbak a gyerekkori elhatározásomhoz képest."
Fotó: Szabó Gilbert
Cseppet sem átlagos cégvezető, aki különleges, semmihez sem hasonlítható autós tesztjeivel és az ahhoz tartozó blogjával emelkedik ki a hétköznapiságból.
Cseppet sem átlagos blogger - vagy ha úgy tetszik, "autós újságíró" -, aki épp azzal vált különbbé az üzleti életben a többi cégvezetőtől, hogy képes úgy megszólítani az autós társadalmat, mint még senki.
Az olvasók a "Sámán az autókról" blog gazdájaként és egy iPhone-nal - azaz mobiltelefon segítségével - rögzített tesztvideóiról ismerhetik Bertalan Gábort, míg a vállalkozók a tartós jármű-bérlettel és operatív lízinggel foglalkozó Nelson Flottalízing Kft. ügyvezető-tulajdonosaként kerülhettek vele kapcsolatba az elmúlt években.
Mi is utóbbi minőségében találkoztunk első ízben, hiszen az általa vezetett cégnél tartottam kommunikációs tréninget. Már az első megbeszélésen érezni lehetett, hogy Gáborra minden mondható, csak az nem, hogy olyan "átlagosan nyitott" ügyvezető. Annál ugyanis jóval több.
Blogjában a névjegy rovatnál a következő bemutatkozás szerepel:
"A Sámán napközben egy autós lízingcégnél osztja az észt. Azonban, mikor a Napot felváltja a Hold, a Sámán lélekember része átveszi a szót. Ilyenkor rádióban (RádióQ 99.5), írásban és videón mondja azt, amit az autókról gondol. Blog. Mert más."
– A cégvezetéshez nem kell lélek?
– Hogyne kellene. A kettő nem szétválasztható, hiszen a lélekember ugyanúgy része a mindennapoknak. Az éjszaka azonban annyiban más, hogy amikor minden lecsendesedik, könnyebben tudok „mélyre menni”.
Mostanában például gyakran írok éjjel. Az igazán mély gondolatok akkor születnek. Persze ennek van sokkal prózaiabb oka is, hiszen a kislányom ébren tart. (nevet)
– A kislányod megszületése előtt is szeretted az éjszaka intimitását?
– Igen. A legőszintébb írásaim mind éjjel születtek.
– Mióta írsz?
– Mondhatnám, hogy amióta az eszemet tudom, de az nem lenne túl elegáns. Régóta. Írogattam én mindig, 1998-ban például írtam egy novellát, amit félig viccből pályáztattam egy fantasy novella versenyen. Aztán megnyertem.
– Miért maradt meg az írás a szerelem szintjén ahelyett, hogy hivatássá vált volna?
– Mert képtelen lennék csak egyetlen dologgal foglalkozni. Szeretek több lábon állni, így kevésbé kiszolgáltatott az ember. Nem szívesen dolgoznék beosztottként egy szerkesztőségben, ha kizárólag az írás lenne a kenyerem. Kaptam belőle ízelítőt, annyi elég volt.
Hosszú esztendőkön át dolgoztam külsős munkatársként abszolút lelkesedésből, az Origonak. Egyedi autós teszteket írtam nekik. Korábban más nagy szerkesztőségekben is tapasztaltam rivalizálást, ami itt is tetten érthető volt. Új rovatvezető érkezett, aki azzal kezdte a székfoglalóját egy nagy értekezleten, hogy szerinte az autós újságírásban mindenki megvesztegethető. Ez a szakma ugyanis a legtöbb ember szerint a csillogásról szól. Ötcsillagos szállodák, párizsi utazás, madridi bemutató, vadonatúj modellek tesztelése, gyárlátogatások.
"SAJÁT MAGAMRA IS FIGYELEK, NEM CSAK MÁSOKRA "
– Te hányszor jártál ötcsillagos úton anno az Origo színeiben?
– Épp ez volt a lényeg, hogy egyszer sem. Az új rovatvezetőt lesütött szemmel hallgatta mindenki. Konkrétan köldöknézéssel ült a teljes gárda. Egyedül én voltam az, aki vettem a bátorságot és megszólaltam. Elmondtam, hogy három éve vagyok a csapat tagja, soha sehova nem utaztam grátiszban, senkitől semmit nem kaptam, még tőlük sem, hiszen hobbiból csinálom, a saját cégemből élek. Épp ezért az ilyesfajta beszólásokat és fejmosásokat nem tudom elviselni. Megjegyzem, az autós újságírásban az utazás a munka része. Ha elsőként akarsz publikálni a frankfurti autószalonról vagy a legújabb Porsche bemutatóról, akkor elfogadod a meghívást a szervezőktől és publikálsz róla.
– A történtektől függetlenül az Origo-ra írni abban az időben rangot és nagy olvasottságot jelentett. Ha nem kattintottak volna elegen a cikkeidre, ingyen sem engedték volna, hogy publikálj.
– Ez igaz. Igyekeztem minden tesztemet úgy megírni, hogy felismerhetően egyedi legyen. Talán épp ez volt az olvasottság titka, hogy mindig más fejjel gondolkodtam. Az autó egyébként szakmai érdeklődés, ez a "szerelem" a mai napig megmaradt, de már nem csak autókról írok a Sámános oldalamon.
– Miért Sámán?
– Mert az alapkoncepcióm, hogy mindenki több, mint a fizikai kiterjedése. Amint említettem, hosszú ideje próbálok másképp gondolkodni az életről. Öt esztendeje tanfolyamokra járok, fejlesztem magam, meditálok és figyelek. Saját magamra is figyelek, nem csak másokra. Mit csinál a Sámán? Beszélget az emberekkel, kicsit tanítja őket, elmondja azokat a tapasztalásait, amiket egy "átlagember" nem lát a szemével.
Igen, "felcímkéztem" magam. Lehetnék más is, nekem a Sámán tetszett. A lényeg, hogy önmagamból kiindulva éreztem valamit és azt el szerettem volna mondani.
– Ha tíz évvel ezelőtt beszélt volna neked valaki ezekről a spirituális dolgokról...
– Pont tizenegy évvel ezelőtt jött velem szembe egy nagy felismerés. Anyám halála és az éppen akkor aktuális magánéleti kapcsolatom, indított el ezen az úton. Az egy olyan időszak volt, amikor egyik ámulatból a másikba estem. Megfoghatatlan dolgok tömkelege történt velem. Akkoriban olyan nővel éltem együtt, aki vonzotta az úgynevezett "nem földi" dolgokat. Tényleg elképesztő eseteim voltak. Megérzések, felismerések, amelyeket akkor még nagyon materiálisan éltem meg, és mindent ellenőriztem. Elmesélek egy esetet. Akkoriban egy szakadt Skodával jártam, s egyik nap benne felejtettem a pénztárcámat. A VIII. kerület - "nyolcker" - legmélyén laktunk, s reggelre természetesen nem volt meg a pénztárca. Visszamentem a lakásba és azt mondtam a páromnak, hogy kivételesen most én kérem, segítsen. Ugyan nem volt sok pénz a tárcában, viszont az iratok roppant fontosak voltak. A barátnőm azt mondta, menjünk el egy bizonyos utcába, ahol középen ki vannak rakva a kukák és valamelyik tetején ott lesz. Elsétáltunk a nyolcadik kerület egyik legzűrösebb részére és valóban megtaláltuk. Mint később kiderült, két drogos srác vitte el.
„A FELISMERÉSEK AKKORA SOKKOT OKOZTAK,
HOGY HIRTELEN MINDENT LEZÁRTAM”
– Mi volt ő? Látó vagy érző?
– Nem tudnám hova besorolni. Ő abban segített nekem, hogy kinyissam a szemem. Amikor meghalt anyám, az felismerés volt számomra arra vonatkozóan, mit akarok kezdeni az életemmel, hiszen ötvenévesen meghalni nem mindennapi dolog. Plusz mellém sodort az élet valakit, aki azt mondta, már várt engem... Állítólag gyerekkora óta ismert és várt. Ez a kettő olyan sokkot okozott, hogy hirtelen mindent lezártam. Elköltöztem a barátnőmtől, visszamentem apámhoz, aki elkezdett nagyon durván inni. Beültem a kis szobámba és burokban éltem.
– Miért költöztél el a nőtől, aki felnyitotta a szemedet?
– Kezdett sok lenni a felismerés. Két évig voltunk együtt és nagyon „durva” sztorik voltak. És a durvát úgy értsd, hogy ő valóban úgy működött, hogy fizikailag durva szituációkat, embereket és helyzeteket vonzott be. Jött egy érzés, hogy ha ez így marad, akkor nekem annyi lesz.
– Tartjátok a kapcsolatot?
– Már Nem. Nyilván nem véletlenül. A dolgok nem történnek ok nélkül. Pedig mindig jöttek a furcsa jelek. Például a telefonszáma volt a cégem első bankszámla számának a közepe. Borzongató volt.
– Édesanyád távozását hogyan kezelted lelkileg?
– Az egy nehéz időszak volt. A gyász, az önsajnálat. Elment az egyetlen ember, aki valamit érzett irántam az életben, aki felnevelt. Úgy éreztem, minden összedőlt, hiszen egyke voltam.
Azért volt jó apámhoz hazamenni, mert nem éreztem jól magam nála. Ez a felemás, rendkívül rossz érzés húzott ki később a gödörből. Elkezdtem belemerülni a gyászomba, hiszen azt is meg kell élni. Olyan mélyen sem azelőtt, sem utána nem voltam. Egy tönkrement kapcsolat miatt érzett veszteséget nem lehet ehhez az érzéshez hasonlítani. Amikor elveszíted a meleget adó fényforrást, az nagyon kemény. Felfogtam, hogy nagyon fontos momentuma az életemnek, és ha nem állok meg, megérteni az egészet, talán eldobok az életemből tíz évet. Ez a gondolat őszinte volt bennem, s megértettem, hogy anyám "beleáldozta magát" ebbe a sztoriba, hogy megértsem, mivé kell válnom. A színpadi jelenléte eddig tartott, aztán kiírta magát a történetből, én pedig elindultam felfelé. Ma már teljesen jól vagyok, lelkileg is elengedtem a gyászt. Viszonylag hamar tisztáztam magamban a történteket.
„KILENCÉVES KOROM ÓTA ÖNJÁRÓ VAGYOK”
– Ő hitt benned?
– Nagy büszkeséggel nézett rám, korlátok nélkül szeretett. Sportoltam, nem kellett velem tanulni, kilencéves koromtól önjáró vagyok.
Anyám rettenetesen nehéz sorsú ember volt. Két testvér, akik közül a nagyobbikat – anyámat - intézetbe adják, a kisebbet pedig nem. Anyámnak semmilyen alapja nem volt az életben, semmilyen értéket nem kapott. Ő egyetlen reményt látott, hogy ott a fia, aki valamilyen szinten szorgalmas volt, tanult. Mondogatta, hogy szeretné, ha jó ember lennék. Rajtam keresztül talán visszakapott valamit az élettől, és én meg akartam neki felelni.
– Mikor jöttél rá, hogy másképp gondolkodsz, mint a többi gyerek?
– Az első ilyen élményeim mind traumatikusak. Szerettem volna, ha szeretnek és befogadnak, de ez sokszor nem történt meg, pedig nem lógtam ki a sorból. Arra emlékszem, hogy nagyon sokat sírtam gyerekkoromban, miért nem szeretnek engem jobban a kis barátaim.
Valamelyik nap próbáltam az emlékeimet összeszedni, mert az egyik munkatársam mesélte, hogy felismerték egymást az egykori óvodás csoporttársával. Mondtam, hogy ilyen szerintem nem létezik. Épp ezért kezdtem el gondolkodni, hogy nekem milyen emlékeim lehetnek.
Tizenkét éves koromban még roppant naiv voltam. Talán a mai napig az vagyok Pontosan emlékszem a helyzetre, amikor ülök egymagamban és tisztán megfogalmazódik bennem a gondolat, hogy mostantól nem fogok elhinni mindent az embereknek, mert nem mindig mondanak igazat. Amíg nem tudom megkülönböztetni az igazat a hamistól, addig nem hiszek nekik. Már ekkor is az érzelmeim vezéreltek.
– Ugorjunk picit az időben, de kapcsolódva a felvetett témához. Valóban a mai napig naiv vagy?
– Igen.
– Ez cégvezetőként átok vagy áldás?
– Már sokkal inkább küldetés. Ez köthető a Sámán-dologhoz, hogy nem akarom elveszíteni a hitemet az emberekben. Pedig már minden „nagyban” történik. Felnőttem, a pofonjaim nagyok, az emberi veszteségeim erősek, mégsem akarom elhinni, hogy a világ nem tud túllépni a hazugságokon. Sok pozitív megerősítést kapok ahhoz, hogy a hitem ne legyen alaptalan. Csak a mértékek nagyobbak a gyerekkori elhatározásomhoz képest. Egyre nagyobbak a kilengések. Ez kell kezelnem.
„FOLYAMATOSAN A FÉNY ÉS AZ ÁRNYÉK VONALÁN ÉLTEM”
– Az üzleti életben mennyire kifizetődő a küldetésed?
– Értek pofonok. Még cégen belül is. Korábbi tulajdonosokkal, más cégben, úgy, hogy barátként alapítottuk azt. Akkor tisztelettel, szeretettel álltunk egymáshoz, nyolc évvel később pedig háborúztunk. Mára ezt is lezártuk. Ehhez azonban kellett az a fajta tudatosság, amivel az ilyen fajsúlyú dolgokat kezelni lehet. Folyamatosan a fény és árnyék vonalán éltem. A szülői hátterem olyan volt, amilyen. Nem igen kaptam mást, csak amit összeszedtem az életben.
Kilencéves koromban elkezdtem focizni, ami heti öt edzést jelentett az iskola mellett. És szépen lassan elkezdtek az úgynevezett befolyásoló emberek bekúszni az életembe. Ott is a fény és árnyék kerülgetett, mert mindig rá akartak venni valami csibészségre. Ahogy általában a fiúk, magam is későn érő típus vagyok. Még sehol nem volt az agyam ahhoz képest, ahol most van, de már tíz éves koromtól jöttek azok az emberek, akiket pótapaként tiszteltem. Pedig nem volt közöttünk időben, csak tíz évnyi távolság, de olyan fiatalon rájuk is úgy néztem, mint az apámra. És ezek az emberek, kihasználva az érzelmi kötődést, elkezdtek belerángatni olyan helyzetekbe, amelyek masszívan durván alvilágiak voltak. Kocsilopás, csalás, pénzbehajtás. Ültem egy autó hátsó ülésén és nem is értettem, hogyan kerültem oda. Ekkor kellett józannak maradnom. És másnap is jöttek. Anyám mondta is, jaj, megint itt vannak. Szerencsére sikerült nem átesnem a túlsó oldalra. Manapság is ez a legfontosabb, minél távolabb tartani magamtól az árnyékot.
– Édesapáddal milyen most a kapcsolatod?
– Kibékültünk. Sokáig őt okoltam anyám haláláért, aztán felmentettem. Ha tovább okolom, akkor sem vagyunk beljebb. Neki is ugyanakkora teher volt ez, mint nekem. Aztán elkezdtünk egymás mellett megmaradni.
– Ki tette meg az első lépést a békülés útján?
– Én. Manapság már kijön hozzánk hétvégén. Nem felejti el az unokája születésnapját. Az enyémet elfelejti, de az már nem zavar.
– Mióta van „hozzánk”?
– Lassan négy éve. És azon dolgozom, hogy ez a "hozzánk" ilyen maradjon hosszú távon, amilyen most. Nagyon jó megélni ezt az állapotot. Sokszor én is úgy voltam vele, hogy az ember úgy gondolja, azért, mert van már egy kis élettapasztalata, majd mindenről releváns véleménnyel fog bírni. Vannak olyan barátaim, akik előrébb járnak. Például előbb volt gyerekük, mint nekem. Próbálok nekik segíteni, de amíg nem szembesülök a sajátommal, addig fel sem fogom, hogy mi van… Honnan mondhatnék okos tanácsokat, ha nem éltem meg?
– Olyan az apaság, amilyennek elképzelted?
– Sokkal jobb. Nagyon szeretem, jó érzés.
"AKKOR HÁBOROG A LELKEM,
AMIKOR KEVESET FOGLALKOZOM MAGAMMAL"
– Béke van most benned?
– Igen. Néha háborog ugyan a lelkem, de a jó irányba megyek. Időnként viharok dúlnak a lelkemben. Főleg akkor, amikor nem foglalkozom magammal, és hagyom, hogy a mindennapok összesarazzanak. Előbb-utóbb koszos leszek én is, és rosszul érzem magam. Olyankor csőstül jön a baj. Majd felvértezem magam, hogy keményem nekimegyek minden problémának, szétütöm őket, és egy hajnalon rájövök, higgadtnak kell maradnom. Nem kézitusára van szükség, hanem az önmagamban való rendrakásra. Igenis, ha belül rendet raktál, akkor nem fog bejönni annyi mocsok, és nem kell annyit kézitusázni.
Most épp egy ilyen korszak van. Kimaradt fél év, nem foglalkoztam magammal, érzem is, hogy dörög-villámlik.
– Válhat rutinná egy ember életében a probléma megoldás?
– Abszolút. Munkában és magánéletben egyaránt.
"A VIDEÓS TESZTJEIM EGY BELÜLRŐL JÖVŐ
SZAKMAI IGÉNYESSÉGBŐL FAKADNAK"
– Hol tart most a vállalkozásod?
– A lehető legjobb úton. Az autós piac elkezdett felfelé emelkedni, ebből a szempontból a legjobb szegmensben ülünk, hiszen a cégeket tartós bérlettel szolgáljuk ki. Jók a kollégák, folyamatosan épülünk.
– Miért érdemes hozzátok fordulni egy cégvezetőnek?
– Azért, mert ma Magyarországon is lehet – köszönhetően az Európai Uniós szabályozásoknak – cégként úgy használni egy autót, mint Nyugat-Európában. És Nyugat-Európában a céges autók 60-70 százaléka már ebben a konstrukcióban működik, mert masszív pénzügyi előnyökkel bír. Például visszaigényelhető az áfa a céges autók után, amiért régen annyi szlovák, meg német rendszámú jármű szaladgált az utakon. Ez a legfontosabb része, hogy az a cég, aki jól teljesít, elkezd gondolkodni, hogy miért vegye meg az autót, ha bérelni is tudja, közben az áfát visszaigényelheti. Így a tízmilliós autó már csak nyolc millió. Amit leadóznának, azt elköltségelhetik, és pluszban van mögötte egy szolgáltatás. Itt egy cég, akiket bármikor, bármilyen helyzetben meg tudnak kérni például szervizre. Ez egy jó dolog. Szeretjük is csinálni. Nagybetűs SZOLGÁLTATÁS.
– Mennyire erősíti a munkádat a médiában történő ténykedésed? Autós tesztek, iPhone-nal forgatott bemutatók, blogbejegyzések...
– Támogatja.
Régebben nehezebb volt átverni a cégben, amíg nem egyesültünk a Nelsonnal. Most is vannak, akik nem értik, pedig a dolgok összefüggenek. Ha azt mondom, hogy szakmailag hiteles ember vagyok az autózás világában, az azt jelenti, hogy igen, engem rádióban utol lehet érni, a világhálón fellelhetők a cikkeim, megmutatom az arcommal, hogy mit gondolok az autóról. De tovább megyek. Vagyok annyira „perverz”, hogy hetente autót cseréljek, ki tudjam próbálni, el tudjam neked mondani, hogy egy nyolc éves szétütött Opel Astra milyen érzés. Ez belülről jön, ez egy szakmai igényesség. Azt szeretném, hogy aki velem kapcsolatba lép, azt mondhassa, igen, ez a fickó ért hozzá, aki nem csak az autók történetét ismeri, de a legmodernebb iparági pletykákról is mindent tud.
– Honnan jött az iPhone-os forgatás?
– Régebben komplett stábbal forgattam, majd szűkültünk egy operatőrre. De őt sem lehetett kigazdálkodni. Fél év kimaradt, de a közlési kényszer bennem volt. Otthon folyamatosan csinálgattam a kis videóimat, és rájöttem, technológiailag is képes rá a telefon. Megcsináltam egy, majd még egy telefonnal forgatott tesztvideót, és a második olyan sikeres lett, hogy már 23 ezer megtekintést produkált. És egy 6-os iPhone-nal készítettem. Egy számítógéppel, telefonnal és néhány Kínából szerzett plusz tartozékkal low budget-ből ki lehet hozni ezeket a videókat. És az emberek jobban élvezik ezt nézőként, mint a profi filmeket. Nem nagy ördöngösség ilyeneket összehozni, de kell hozzá a látásmód.
– Meddig tud ez fejlődni? Mi az igazi cél ezzel?
– Az első cél az volt, hogy érezzem jól magam. Ez megtörtént. Az is fontos, hogy a cégnek legyen egy hozzáadott értéke a szolgáltatásokhoz. Az is fontos, hogy a szakmában ezeket elismerjék. Volt, hogy kifejezetten emiatt keresett meg valaki, vagy emiatt volt könnyebb az értékesítés. Sőt, olyan is előfordult, hogy azért kaptam autót, mert látták a videót. Aztán egy nagyon jó barátság is szövődött a tesztekből egy ügyfelünkkel. Már megérte.
„HISZEK A SORSKÖZÖSSÉGEKBEN”
– Az elmúlt húsz évben kérdezőként már sok mindent át-, és megéltem interjúkon. Történt, hogy az adott sztárral ott ült a menedzsere és végighallgatta a beszélgetést. Cégvezetőknél azonban még nem történt olyan, mint most, hogy az ügyvezető kolléganője is itt van velünk a szobában, kimondottan azért, hogy meghallgassa az interjút. Kinek az ötlete volt ez és mi a célja, hogy a kollégád, Krisztina is itt legyen velünk?
– Hiszek abban, hogy a dolgoknak mindig van egy számunkra talán nem látott vagy elsőre nem felismert értelme is. Kriszta jelenléte a mi céges életünkben ugyanilyen. Mint ahogyan az összes többi kollégánk jelenléte is. Túl azon, hogy ez egy ütőképes csapat, hiszek abban, hogy ezek sorsközösségek. Hihetetlenül terhelhetők, maximális tudással elvégzik a munkájukat. Velük vagyok teljes és nem más kárára. Mindenki, aki itt ül, hozzám tesz. És én is hozzájuk. Egymás között élünk a kis irodánkban és amikor ezt valaki kívülről felismeri, akkor mondják, hogy a Nelsonnál mindig milyen jó a hangulat, de jó lenne idetartozni. Itt valóban közösség van.
Visszatérve arra, miért ült be mellénk Kriszta. Ő kérte. Kíváncsi volt. Korábban, amikor valakit állásinterjúztattam, rendszeresen beültettem magam mellé, mert ő a női energia. És amikor végeztünk, mindig megkérdeztem tőle, mi a véleménye. A női megérzése mindig segített. És kivétel nélkül mindig bejött.
Ma reggel úgy jöttem be, hogy azt mondtam, a világ fordult egyet, a fogaskerék átugrott. És most az érzéseimről beszélek, ami nagyon ritka. Végiggondoltam a dolgaimat és azt mondtam, vissza kell térnem megint az alapokhoz, hogy csak a számomra hasznos és értékes, inspiráló dolgokkal, emberekkel foglakozhassak. Minden vadhajtást megtisztítok az életemben. Tehát elkezdtem a kertemben levágni a fél éve, háromnegyed éve burjánzó gazt. Inspiráló, jó emberekkel veszem magam körül és elengedem ami lehúzna...
– Fontos az elengedés?
– Talán a legfontosabb. Az is, hogy ezek a dolgok letisztuljanak az emberben. Ma reggel is, amikor bejöttem, felhívott az egyik barátom és annyit mondott, szia, csak felhívtalak, hogy vagy, mi van veled. Így reagáltam: köszönöm, pont ezt vártam. Jólesett.
És aztán te is megérkeztél. Szerintem Krisztának is szimpatikus volt ez a beszélgetés. Ha elmentél, majd megkérdezem tőle... (nagyon nevet)
Gábor cégének weboldala: http://www.nelsonflotta.hu és http://www.cegautoberlet.hu és http://www.autosaman.hu
Ajánlatkérés: hello@nelson.hu
Facebook: facebook.com/nelsonflotta és facebook.com/autosaman.hu
Elérhetőség: Székesfehérvár, Mártírok útja 78. és Budapest, Gvadányi u. 67 "D" épület
Ha valaki a videóról szeretne beszélgetni vagy észrevétele, kérdése, kérése van, írjon ide: bertalan.gabor@nelson.hu