Zsoldog Gábor Dedy: „Ki más ápolná a szüleim emlékét,
ha nem én?”
"Apukám úgy hagyott itt, hogy velem kapcsolatban mindent a legnagyobb rendben tudott. Boldog volt, hogy zenész lettem. Abban az esztendőben diplomáztam a Zeneakadémián, még a diplomahangversenyemen is ott volt, sőt a diplomámat is látta. Apukámnak a legkedvesebb szórakozása volt, hogy a legváratlanabb pillanatokban megjelent egy-egy vidéki városban Hungária, majd később Dolly Roll koncerteken. Abban az időszakban dübörgött a zenekar, ő pedig nagyon büszke volt rám..."
Fotó: Zsoldos Gábor archívuma
"Soha nem felejtelek el, és soha nem hagyom, hogy elfelejtsenek!" - ezekkel a szavakkal köszöntötte néhai édesapját márciusban, a születésnapján Zsoldos "Dedy" Gábor, a Hungária, a Dolly Roll, a Step és a Fenyő Gyöngye együttesek legendás dobosa.
Az édesapa idén lett volna 100 éves, sajnálatos módon azonban már 34 esztendeje nincs közöttünk. Zsoldos Imre trombitaművész legendás alakja volt a hazai zenei életnek. A Magyar Rádió Tánczenekarának vezetője, majd a Stúdió 11 zenekar alapítója szólistaként is roppant sikeres előadó volt, majd későbbi feleségével, Sárosi Katalin táncdalénekessel duóban is az ország ünnepelt sztárjaivá váltak. Olyanok voltak ők a maguk idejében, mint a Záray Márta & Vámosi János vagy a Korda György & Balázs Klári házaspárok.
Gábor fiuk régi vágya válik valóra szeptember 4-én, ugyanis méltó emléket állít szüleinek egy koncerttel, amelynek a "Szerelmi történet" címet adta. A színpadon neves művészek, a mai kor sztárjai idézik meg azokat a dalokat, amelyeket évtizedekkel ezelőtt milliók dúdoltak.
A közelgő rendezvény adta beszélgetésünk apropóját.
– Azon gondolkodtam, amíg a találkozónk helyszíne felé tartottam, hogy milyen fontos szerepe van az életben a neveltetésnek. Annyi gyereket látunk, akik nem adják meg a szüleiknek a kellő tiszteletet még életükben sem, s amikor az ősök eltávoznak, évtizedek múlva már egyáltalán nem foglalkoznak az emlékükkel. Vagy ha van is bennük tisztelet, magukban lerendezik. Az, hogy te ennyi esztendő után is kivétel nélkül mindig a legnagyobb alázattal beszélsz édesapádról és édesanyádról, egyértelműen a neveltetésednek és a tőlük kapott útravalónak köszönhető?
– Igen, hiszen ezt hozom otthonról, ez a fajta értékrend az egyik legfontosabb örökségem. De ki más ápolná mindkettőjük emlékét, ha nem én, az egyetlen gyerekük? A szüleim nagyon szerették egymást, és engem is. Ugyan mindkettőjüknek ez volt a harmadik, mégis minden szempontból legsikerültebb házassága. 1961. április 12-én házasodtak össze. Pont aznap, amikor Gagarin az űrbe repült... És egy év híján ülték volna az ezüst lakodalmukat, ha nem következik be 1985-ben az a szerencsétlen autóbaleset, ami végül édesapám halálát okozta.
– Viszonylag kevés közös időt adott nektek az élet.
– Mindössze 23 éves voltam, amikor elment. Ami időt kaptunk, az azért tartalmas volt. Apukám úgy hagyott itt, hogy velem kapcsolatban mindent a legnagyobb rendben tudott. Boldog volt, hogy zenész lettem. Abban az esztendőben diplomáztam a Zeneakadémián, még a diplomahangversenyemen is ott volt, sőt a diplomámat is látta. Apukámnak a legkedvesebb szórakozása volt, hogy a legváratlanabb pillanatokban megjelent egy-egy vidéki városban Hungária, majd később Dolly Roll koncerteken. Abban az időszakban dübörgött a zenekar, ő pedig nagyon büszke volt rám. Sokszor zenéltünk együtt, megtanított egy nem mindennapi zeneszerszámon, az éneklő fűrészen is játszani. Az unokáit sajnos nem ismerhette meg, de Fanni lányom várva várt érkezéséről még tudomása volt. Pedig hogy imádta volna mindhárom unokáját, Fannit, Rafit és Mimit!
"KODÁLY ZOLTÁN NYAKÁBAN ÜLTEM
A SZÉCHENYI FÜRDŐBEN"
Sárosi Katalin és Zsoldos Imre (Zsoldos Gábor archívumából)
– A hatvanas-hetvenes években nem léteztek szerelmes hangú, romantikus esték a szüleid nélkül, a nyolcvanas években pedig már nélküled nem léteztek popkoncertek Magyarországon, hiszen a legjelentősebb zenekarokban doboltál. Az nem is volt opció számodra gyerekként, hogy nem a szüleid példáját követed?
– Nem. Végigzongoráztam a gyerekkoromat, 14 évesen tértem át az ütős hangszerekre. A zene határozta meg az életemet. Nyilvánvalóan ki volt jelölve az utam, fel sem merült bennem, hogy ne ezt a pályát válasszam. Ilyen miliőben, amiben felnőttem, talán ez nem véletlen.
Ugyan édesanyámnak mindössze egyetlen nagylemezt engedélyezett a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, mégis összesen közel 360 kislemez és megannyi videofelvétel őrzi kivételes tehetségét. Olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a "Különös éjszaka volt", az "Ugye, te is akarod?", az "Imádok élni", a "Sajnos szeretem", a "Lassan bandukolva" vagy a "Gyere ülj kedves mellém". Néhány népszerű dalának a feldolgozása a Csinibaba című nagysikerű magyar filmben is szerepelt. Van egy Sárosi Katalin emlékoldal a Facebookon, amelynek én is tagja vagyok, s a mai napig olyan felvételeket osztanak meg a többiek, amiket még sohasem hallottam, pedig az anyukám énekli. Mérhetetlen mennyiségű táncdalt publikált.
Bízom benne, hogy az olvasóknak mond valamit Fényes Szabolcs, Szepesi György vagy Vándor Kálmán neve. Ezek az alkotó emberek mind zsenik voltak a maguk műfajában, hiszen gyerekként közöttük mozogtam, nyaranta egy házban laktam velük Balatonszéplakon. De még Psota Irén is ott lakott. Nem beszélve arról a kiváltságról, hogy a Széchenyi fürdőben egyszer még Kodály Zoltán nyakában is ültem. Mutass a világon jelen pillanatban még egy embert, aki Kodály nyakában ült! Ugyanis mi a Benczúr utcában laktunk, Kodály pedig a Köröndön, s mivel édesapámmal ismerték egymást, gyakran összefutottak kutyasétáltatás közben is a környéken.
Ezek a találkozások, ezek a beszélgetések mind meghatározták és befolyásolták életem alakulását.
– Mennyivel volt más az a művészvilág, mint amiben később te is művésszé váltál?
– Teljesen más volt. Összehasonlíthatatlanul más. Mindig mondom, hogy én egy régebbi és a mai világ között vagyok egy híd. A szüleim által tökéletesen benne voltam abban a világban, amiben még főnököm, Fenyő Miklós és generációja sem volt benne. Ugyanakkor azonban a nagy idők nagy tanúi már kétségtelenül Fenyőék voltak, nem én. Magam csak részese voltam ennek. Tudod mi a furcsa? Ahogyan megyünk előre az időben, azt veszem észre, hogy egyre nagyobb tisztelettel beszélnek velem is az emberek. Főleg a fiatalabb zenészek.
A szüleimnek szánt emlékkoncert teljes mértékben azt a fajta régi érzést és azt az időszakot fogja megidézni, amelyről fentebb beszéltünk. Az előkészületek miatt már hónapok óta ennek a világnak a bűvöletében élek. Tavasszal 5 hatalmas koffert tártam fel és körülbelül 5000 fotót néztem végig. Csináltam is a házamban egy kiállítást belőlük, órákig nézegetem őket minden nap. A fénykép és a dalok válogatását is megsirattam. Ez a koncert nagyon visszaforgatta nekem az idő kerekét. Találtam régi leveleket, amit apukám írt anyukámnak, és fordítva, szívbemarkoló sorokat olvastam.
"NEKEM MINDIG DUPLÁN KELLETT BIZONYÍTANOM"
A kis Gabika és édesapja (Zsoldos Gábor archívumából)
– Anyásabb vagy apásabb voltál?
– Inkább anyásabb. Egyrészt belőle többet kaptam, hiszen 15 évvel élte túl édesapámat, másrészt apu szigorúbb volt. Például, amikor mondta, hogy Gabi borotválkozz meg, amikor az én koncertemre jössz. Ha nem borotválkoztam meg, akkor morgott.
– Egyedüli gyerekként mennyire kényeztettek el a szüleid?
– Anyukám hajlamosabb volt erre, apukám azonban nagyon nem volt a kényeztetés híve. Ő szerette, ha semmilyen szinten nem tűnök ki a sorból. Semmiféle protekció nem jöhetett nála szóba. Az én érdekemben nem szólt volna oda sehova sem. Ráadásul a szülői hátteremet tekintve nekem mindig többet kellett teljesítenem. A társaimhoz képest jóval többet le kellett tennem az asztalra a Zeneakadémián is, mert a Zsoldos fiaként engem nagyítóval vizsgáltak.
Ugyanakkor az is igaz, hogy én magam sem szerettem kilógni a sorból. A szüleim minden évben Stuttgartban vendégszerepeltek egy hónapot. Pénzt kerestek, és amikor hazajöttek, mindenféle ajándékot hoztak a családnak. Mégis, az iskolában soha nem vettem fel olyan ruhadarabot, amit Németországból kaptam. Inkább azt az Alföldi papucsot hordtam, amit a fél iskola, és azt a keki katonai kabátot viseltem, amit a többiek.
– Az, hogy egyedüli gyerek vagy, átokként vagy áldásként élted meg?
– Talán ennyire szélsőségesen nem fogalmaznék, de az biztos, hogy a rosszabb periódusokban, a bajok idején jó lett volna, ha van mellettem valaki.
– 23 évesen hogyan dolgoztad fel édesapád elvesztését?
– Amikor apu elment, a Dolly Roll akkor volt a csúcson az Eldoradoll lemezzel. Épp aznap is volt koncertünk, amikor megkaptam a szörnyű hírt. Azért nem ért akkora traumaként, mert akkor már várható volt, hogy ez bekövetkezik. Egy hónappal a baleset után halt meg, hetekig kómában volt.
Édesanyám viselte ezt a legrosszabbul, hiszen ő nem csak élete párját, a férjét veszítette el, hanem egyben a kollégáját és a munkáját is. Ők együtt léptek fel rendszeresen, egy párként voltak számon tartva. A tragédiát követően anyukám vissza is vonult a nyilvánosságtól. Ugyan 15 évvel élte túl apukámat, de utána már végig lefelé ívelt az életminősége. Voltak benne fennsíkok, amikor az unokák születettek, de tulajdonképpen végig depressziós volt, annak ellenére, hogy az utolsó pillanatig velünk élt.
"MINDEN ÓVINTÉZKEDÉST MEGTETTEM, HOGY
NE RÚGJANAK KI A HUNGÁRIA MIATT AZ AKADÉMIÁRÓL"
Színpadon a Hungária együttessel - A képen Dedy előtt Fenyő Miklós, Fekete Gyula és Novai Gábor látható
(Zsoldos Gábor archívumából)
– Mit jelentett számodra a Magyar Rádió?
– Egy különleges szentélyt. Apu sokszor vitt be magával a felvételekre. Máig emlékszem a stúdiók jellegzetes illatára. A Hungáriával a Finálé című lemezt is ott vettük fel a 8-as Stúdióban, sőt a Step együttes bemutatkozó koncertjére is ott került sor. Az önálló projektjeim okán is jártam a Bródy Sándor utcába, ezért a mai napig megdobban a szívem, ha a környéken járok.
De ugyanez történik a Kertész utcában is a Fészek klub környékén. Főiskolás koromban minden hétfőn ott voltunk a premier előtti filmek vetítésén. Aztán sokat jártam be a zenekaraimmal is, sőt még az első esküvőmet is ott tartottuk.
– Mégsem a Fészek klubhoz, hanem az Erzsébet sörözőhöz kapcsolódik életed egyik fontos fordulópontja...
– Ez is igaz. A Zeneakadémiára jártam és az évfolyamtársaimmal beültünk az Erzsébet sörözőbe. Ott hülyéskedtünk, amikor a szomszéd asztaltól átszólt hozzánk egy férfi: "Hallom zenészek vagytok. Nincs köztetek véletlenül egy dobos?" Mondtam neki, hogy én ütős vagyok, de tudok dobolni. No, ha ez így van, akkor menj fel Fenyő Miklóshoz, itt a címe, mert éppen dobost keres a Hungária. Az illető Dolly férje volt... A zenekar nevét ugyan ismertem, de nem sok dalukat tudtam volna felidézni, miután a zenei életem nem körülöttük forgott. Mindenesetre elgondolkodtam a dolgon, majd bejelentkeztem Fenyőhöz. Flipper Öcsivel egy időben kerültünk a zenekarba 20 évesen, Szikora Robi kiválása után. Jött az Aréna lemez, majd életem első fellépése a zenekarral szilveszter éjjel, a Blaha Lujza téri utcabálon, ahol megközelítőleg nyolcvanezer ember bulizott.
– Azokban a körökben, ahol akadémistaként, ráadásul a Zsoldos család tagjaként megfordultál, hogyan ítélték meg ezt a műfajt, amit a Hungáriával játszottatok?
– Egyáltalán nem tartották komolynak. Millió sztorit elmeséltem már korábban az én akadémiai létem és a Hungáriába kerülésem párhuzamos haladásában. Azt, hogy kezdetben állandóan két garnitúra ruhával jártam a várost, és a próbára érkezésem előtt a liftben öltöztem át jampi ruhába, mert egyébként civilben cikinek éreztem abban közlekedni, már számtalanszor leírták. Igyekeztem titkolni, hogy könnyűzenei körökbe keveredtem.
A legendás Hungáriával a legendás "Aréna" album idején (Zsoldos Gábor archívumából)
– Ki előtt kellett titkolnod?
– A mi akadémiai taníttatásunk súlyos százezreibe került évente az államnak. Egy hallgató éves képzése egy nyugati autó árával vetekedett. És a tanárok nem azért foglalkoztak ott velünk, hogy utána bárki is a Hungária együttesben játssza a Limbó hintót, hanem azért, hogy a magyar komolyzene jeles tagjaként tovább vigyük az évtizedes zenei örökséget.
Mint már említettem, mindig mindenben eminens voltam, már csak a családi háttér miatt is. Minden óvintézkedést megtettem, hogy ne rúgjanak ki a könnyűzenei tevékenységem miatt az akadémiáról. Zenetörténeti vizsgán bent volt az egész évfolyam. Minden kérdésre úgy feleltem, ahogyan kellett, majd jött az utolsó kérdés: "Na Zsoldos, ki énekli a Limbó hintót?"... Erre hatalmas röhögés tört ki a teremben, mert kiderült, hogy már mindenki tudta. Eleve levágattam a hosszú göndör hajamat és jampi frizurára váltottam. Aztán rendszeresen jártunk Nyugat-Berlinbe játszani, amihez nekem ki kellett kérnem az iskola pecsétes engedélyét, hogy az Interkoncert kiadja a szolgálati betétlapot. Nem lehetett csak úgy kilógni. Azt többször megcsináltam, hogy nem adtam le az Interkoncertnek a betétlapot, mert tudtam, hogy egy hónap múlva megint kimegyünk. Így próbáltam elsunnyogni, hogy ne kelljen a Zeneakadémiától annyi engedélyt kérni. Végül nem rúgtak ki, ellentétben a másik nagy példaképemmel, Presser Gáborral, akit nem sokkal azelőtt minden zsenialitása mellett végül eltanácsoltak, mert az Omegás karrierjét nem tolerálták.
– A szüleid hogyan fogadták a stílusváltást?
– Úgy, hogy apukám fogta magát és felment Fenyőhöz. Megmondta neki, hogy tulajdonképpen játszhatom a zenekarban, de előbb be kell fejeznem az akadémiát. Azt hitte, hogy a zenekar majd az én vizsgáimhoz fogja rendelni a koncertjeit. Teljesen fordítva ült a lovon a drágám, de aztán roppant büszke volt rám édesanyámmal együtt. Fenyő is szerette és tisztelte őket, de apura már nem emlékszik annyira, hanem a késői anyukám, a hetvenéves Kati néni maradt meg benne.
Amikor édesanyámmal felszámoltuk a Benczúr utcai lakásunkat, Miki feljött, és neki adtuk azokat a holmikat, amiket anyu ott hagyott volna, mert számára az nem volt értékes, nem gyűjtötte a régiségeket. Miki elvitte a csillárokat, majd azonnal ment is tovább egy csilláros szakemberhez, és a házában az összes csillárt annak alapján gyártatta le. Azóta is emlegeti, hogy milyen gyönyörű ajándékokat kapott anyutól.
"ENNÉL JOBBAN NEM ALAKULHATOTT VOLNA AZ ÉLETEM,
MERT FENYŐ NÉLKÜL MEGÖREGEDTEM VOLNA EGY
VENDÉGLÁTÓ ZENEKARBAN..."
Dedy és Fenyő Miklós (Zsoldos Gábor archívumából)
– Ha már Fenyőnél tartunk, a legtöbb megnyilvánulásodban Jótevődnek, Főnöködnek nevezed Miklóst.
– Nem véletlenül, hiszen ha annak idején nem találkozom Fenyővel, teljesen másképp alakult volna az életem - akkor lehet, hogy most a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában játszanék búskomoran egy triangulumon. Mondjuk azt talán nem, mert mindig a könnyűzene érdekelt, de elvégeztem az Akadémiát, diplomám van, taníthatnék a főiskolán is ütőtanárként. De a legvalószínűbb az lenne, hogy valamilyen vendéglátó zenekarban megöregedtem volna... Ennél jobban nem alakulhatott volna az életem! Ezt emeld ki kérlek!
– Voltak a ti kapcsolatotokban azért nem feltétlenül harmonikus időszakok is. Például, amikor távoznod kellett a legendás Hungáriából.
– Igen, de én ezért sosem haragudtam Fenyőre igazán. Kékes Zoli azt mondta - a későbbi Dolly Roll zenekarvezetőjeként -, hogy Fenyőt utálni kell, s akkor zenekari érdekből én is utáltam. Az az igazság, hogy 21 éves fejjel fel sem fogtam igazán, hogy mi történik. Először nagyon jóban voltunk Fenyővel, aztán kimentünk nélküle Nyugat-Berlinbe egy fellépésre, majd hazaérve várt a távirat a felmondással a levélszekrényben, hogy már nem vagyok a Hungária tagja. Még aznap megalakult a Dolly Roll együttes, én pedig csak sodródtam az árral. Mivel Fenyő nem adott olyan alternatívát, hogy aki akar, vele tart, így persze, hogy a többiekkel mentem. Aztán következett a nagy nem köszönős időszak, majd a Step korszakban békültünk ki. Az után már nem volt több vihar.
"A BIZALMAT MEG KELLETT VÉDENEM"
– Hogyan találtatok újra egymásra közel 30 év elteltével?
– Miki 2012-ben váratlanul felhívott telefonon, s csak annyit kérdezett, "Dedykém, mit csinálsz holnap?"... Akkor már tudtam, miről van szó, mert különben miért hívott volna ilyen konkrétan? Felmentem hozzá a Szent István Parkba, ahol felkért, hogy legyek a zenekarának a dobosa - azzal a feltétellel, hogy másnap menjünk el zenélni. Próbajátékon voltam - másodszor is. Rég hallott engem zenélni, s meg akarta nézni, milyen a "harmónia" közöttünk a többi játszótárssal.
– Tehát nem szavazott azonnal bizalmat a múltra való tekintettel?
– Nem. A bizalom olyan, mint a doktori disszertáció. Azt meg kellett védeni. Megvédtem. Azóta már volt egy basszusgitáros csere is nálunk, ott pontosan ugyanígy zajlott minden. Odament a zenekar, játszottunk 20 percet együtt. Immáron 7 éve vagyok a Fenyő Gyöngye zenekar dobosa. Hetedik éve, de nyolcadik szezon óta. Nyolcadik Margitsziget, nyolcadik Aréna. És egyre komolyabban veszem a feladatot - nem kényelmesedem el. Már a Margitszigeti koncertek legelső próbájára is úgy megyek, hogy felőlem aznap is lehetne a koncert. A többi próbanap csak azért van, hogy jobban összecsiszolódjunk a zenekarral, és főleg a szólistákkal. Régen ezt lazábban kezeltem. Miki mindig nevet ezen, hogy a Dedynek régen fogalma sem volt a dalokról, mert akkor még tényleg nem vettem ezt annyira komolyan. Kicsit megtanultam ugyan, de összekevertem a dalokat. Amikor zenei kiállás volt, nem álltam ki, amikor nem kellett, akkor meg kiálltam... Kevertem mindent, mert akkora kavalkád volt a fejemben, sok volt a tanulnivaló hirtelen. A Dolly Rollban már könnyebb helyzetem volt, mert ott együtt írtuk a dalokat, de a Hungáriában rengeteg külföldi dalt is játszottunk. Főleg Nyugat-Berlinben. Három órányi Bill Halleyt, Elvist és társait...
A Dolly Roll együttessel páratlan sikereket és máig csúcsdöntő lemezeladásokat értek el
(Zsoldos Gábor archívumából)
– Közben meg is szeretted ezt a műfajt?
– Igen, jól fogalmaztál, mert közben szerettem meg. Annyit játszottam már rock and rollt az életem során, hogyha nem szerettem volna meg, nagy bajban lennék. Kifejezetten élvezem a Fenyő koncerteket, pláne amikor a kibővített big band-del megyünk nagy színpadokra. Ez egy profi produkció profi frontemberrel.
– Ha a lemezeladásokat, a teltházas koncertek mennyiségét, és a teljes jogú tagságodat nézzük egy zenekarban, hol érezted a legjobban magad a pályafutásod során?
– Ez a három nem mindig találkozott, így nem is tudok válaszolni, csak részben. Nyilvánvalóan a Step együttesben éreztem a legjobban magam, mert ott teljes jogú tagként már saját magamat adhattam. A Hungáriában és a Dolly Rollban még kisfiúk voltunk Flipper Öcsivel és inkább szót fogadtunk. Utóbbiban ugyan már több jogunk volt, és szerzőként is benne voltunk a dalokban, de a Stepben már abszolút mi vittük vásárra a bőrünket. A korábbi együtteseink eladásaihoz mérve ugyan mérsékeltebb volt a siker, de kétségkívül szabadabb volt a zenekari lét.
– Ha 2012-ben Fenyő nem hív vissza magához állandó tagnak a zenekarába, vajon hogyan alakult volna az életed?
– Fogalmam nincs. Akkoriban nem volt ennyire stabil az életem. A múltkor önéletrajzot kellett írnom, és rájöttem, van az életemben 10-12 év, amivel nem tudok elszámolni. Fogalmam nincs, mi történt abban az időszakban. Tanítottam, volt saját együttesem, játszottam Keresztes Ildivel, Gerendás Petivel, de a többire nem nagyon emlékszem... Egy biztos, most messze harmonikusabb az életem, minden téren, mint akkoriban.
"MA MÁR MINDEN NAP ÉRTÉKELEM AZ ÉLET SZÉPSÉGÉT"
Akcióban a Papp László Sportaréna nagyszínpadán (Zsoldos Gábor archívumából)
Ahogyan megyünk előre az időben, egyre fontosabb számomra a minőségi idő a barátokkal, a gyerekeimmel, a szerelmemmel. Örülök, hogy van munkám, hogy zenélhetek, egészségesek a gyerekeim, szép helyen lakom. Mi kell még?
Egyébként édesapámnak is szép élete volt. Zenészként bejárta a fél világot, a másik felét pedig nyugdíjas korában, turistaként. Édesanyám annyira nem szeretett utazni, ezért apu egyedül vágott neki Indiának, Thaiföldnek, Koreának, Brazíliának és Mexiconak is.
Régi vágyam volt ez a szeptemberi emlékkoncert, a 100. születésnapján. Édesanyám egyik dalát választottam az est címének, a Szerelmi történetet. Tavaly apu születésnapján kiposztoltam a közösségi oldalamra, hogy szeretnék egy ilyen rendezvényt. Régi kollégám, barátom, Tereh István 5 percen belül hozzászólt, hogy szívesen segít benne, s már aznap el is kezdtünk ötletelni. Végül a Zsidó Kulturális Fesztivál mellénk állt.
Minden érdeklődőt és zeneszerető embert nagy szeretettel várok szeptember 4-én 19 órától a Dohány utcai Zsinagógába.
Közreműködik: Szulák Andrea, Bódy Magdi, Veres Mónika Nika, Klein Judit, Király Viktor, Csonka András, Bodrogi Gyula-Voith Ági. Konferál: Nádas György
Nagy bulit csapunk a szüleim tiszteletére! Mert megérdemlik!
Szeptember 4-én 19 órától a Dohány utcai Zsinagógában "Szerelmi történet" Zsoldos Irme 100. születésnapja alkalmából (Zsoldos Gábor archívumából)