Joós Istvánt, a Magneoton hanglemezkiadó ügyvezető-igazgatóját sokan csak úgy hívják a szakmában, hogy „A Tévedhetetlen”. Pásztor Lászlóval, a Neoton Família egykori zenekarvezetőjével, gitárosával tökéletes menedzserpárost alkotnak, és 22 éve sikert sikerre halmoznak. Zámbó Jimmy, Gergely Róbert, a Rapülők, Dobrády Ákos, Zséda, Kozso, Tóth Gabi, a Magna Cum Laude, Majka – hogy csak néhány nevet említsünk – mind-mind nekik köszönhetik, hogy ismertek lettek. És a lista még hosszan folytatható. A szakma Pistije aranyművesként kezdte, asztalitenisz-bajnokként folytatta, majd a legjobb diszkótáncosa lett az országnak. Évekig Zoltán Erika férjeként emlegették, majd a menedzseri pályára lépett, és a szakma egyik legjobbjává vált.

– Igaz, hogy lemezkiadói menedzserként Zámbó Jimmy volt az első felfedezetted?

– Igaz. És senki nem hitt benne. Próbálkozott ő mindenhol, de mindenhonnan kirúgták. Azt mondták, ebből a fiúból nem lehet sztár. Néhányszor lementem annak idején a Casanova bárba, mert az előző feleségem, Zoltán Erika kérte, hogy hallgassam meg a srácot. Három napig inkognitóban ültem hátul a sarokban, és figyeltem, ahogyan énekelt. Megállt a levegő, amikor belekezdett a dalokba. A stricik, a kurvák, a taxisok, és a különböző nációkból összeállt közönség addig ordítva viszkizett, meg kártyázott a bárban. De amikor Jimmy énekelt, abbahagyták, és csak rá figyeltek. Az első napon azt mondtam, ez csak merő véletlen. Ám amikor a harmadik nap is ugyanígy megfagyott a levegő, leültem vele beszélgetni.

– A folytatás pedig ismert. Jimmy lemezei hatalmas eladásokat produkáltak. A jelenség aztán számtalanszor előfordult még menedzsertevékenységed során: egy adott produkcióban nem hitt senki, majd amikor mellé állt a Joós-Pásztor duó, bombasiker lett.

– Ilyen volt például a Rapülők. Mindenki azt mondta, hogy egy műsorvezető ne rappeljen. Nem is akarta senki kiadni. Mi hagytuk, hogy rappeljen, mert jól csinálta. Több százezret adtunk el az első lemezükből.

– Volt olyan sztár, akit csak üzleti megfontolásból futtattál?

– Mc Hawer és a Tekknő például ilyen. De azért ahhoz is kellett hit. Hittünk benne, hogy megcsináljuk az ország legnépszerűbb lakodalmas előadóit. Meg kell nézni, hogy az emberek mire vágynak, és oda kell nekik adni. Erőből nem lehet sztárt csinálni. Szerintem pénzzel sem. Ha pénzzel lehetne, akkor az arab sejkek a kedvenc háremhölgyeiket is futtathatnák a dollármillióikkal. Azt kell mondanom, hogy elég jó a találati arányunk. Beszéljünk lemezekről: ha öt albumból egy bejön, akkor már jó a pozíciója a kiadónak. Az az egy ugyanis elviszi a többit. A Magneoton indulásakor hihetetlen nyitást produkáltunk: néhány hónap leforgása alatt a mi kiadványaink álltak a Mahaszlista első hat helyén: Filmslágerek magyarul, Zámbó Jimmy, Gergely Róbert, Rapülők, Zoltán Erika, és a Napoleon Boulevard „Legyetek jók, ha tudtok” című lemeze. A következő korszakokban aztán TNT, Ámokfutók, az Edda lemezei, Tóth Gabi, Zséda, vagy Majka lemezei is arattak.

„RÁNGATTAM MÁR KI ALKOHOLIZMUSBÓL SZTÁROKAT, ÉS DROGPROBLÉMÁKON IS SEGÍTETTEM”

– Tizenhét éves korom óta – 16 esztendeje – ismerlek. Egyetlen olyan alkalomra nem emlékszem az elmúlt másfél évtizedből, hogy ne mosolyogtál volna, amikor találkoztunk…

– És ugye elhiszed, hogy ennyi időn keresztül nem játszottam meg magam? Mindig kerestem a jó hangulatot, a jó társaságot, a mosolygósabb embereket. Ha éppen nem volt ilyen a környezetemben, akkor próbáltam ezen javítani. Mindig az a cél lebegett előttem, hogy ne legyenek körülöttem szomorú arcok.

– Akkor is, ha egy ünnepelt sztár épp lelki bánattal kopogott be hozzád?

– Akkor kellett csak igazán odatenni magam! Persze az embernek azonosulnia kell egy hangulattal, amikor a partnernek is szüksége van rá. Igen, sok esetben előfordult, hogy a sztárok sírva fakadtak ebben az irodában, amikor elmondták a bánatukat. Ilyenkor még a kulcsot is elfordítottam a zárban, hogy még véletlenül se nyisson ránk egyetlen kolléga sem. Ne lássák, hogy ilyen része is van a szórakoztatóiparnak. A művészeink előtt mindig nyitva áll az ajtóm. Ebben a forgatagban ők a legfontosabbak. A magánéleti problémáikkal is hozzám fordulnak, hisz tudják, nekem mindent elmondhatnak. Mindig, mindenre találunk megoldást. Rángattam már ki alkoholizmusból sztárokat, és a drogproblémákon is sokszor segítettem. A hanglemezkiadás nem csak abból áll, hogy az ember kinyomja a CD-ket, kihelyezi a boltba, és várja a sikert. Kiadóvezetőként nekem mélyebb, emocionálisabb megközelítéssel kell az előadókkal bánnom, lelket kell öntenem beléjük. Mert amikor még nincs siker, azért sír, hogyan lehetne feljutni a csúcsra. Amikor feljut, az a problémája, hogyan maradhatna a csúcson. Mert a mai világban egy perc alatt kiderül, fontos-e még valaki. Jegyet váltanak-e a koncertjére, dúdolják-e az új dalát. Ilyenkor mindig kérdezik tőlem, szabad-e még dalt írniuk, vagy CD-t kiadniuk?

– Ilyen esetekben őszinte vagy hozzájuk?

– Szociálisan érzékenyen vagyok őszinte. Vagyis, ha valaki elköltötte minden pénzét, és egyetlen fillér sincs a zsebében, annak nem mondhatom, hogy hagyjon ki két évet, dőljön hátra, és érezze jól magát, mert villanyszámla problémája van.

„HA EGY SZTÁR SOKAT CSERÉLGETI A TELEFONSZÁMÁT, AZ NEM MINDIG A RAJONGÓK, HANEM A BEFIZETETLEN SZÁMLÁK MIATT VAN”

– Sok előadónak van ma Magyarországon villanyszámla problémája?

– Sajnos igen. Csak egy jellemző problémát említek: ha egy művész sokat cserélgeti a telefonszámát, az nem mindig azért van, mert a rajongók újra és újra kinyomozzák, hanem éppen összerúgta a port korábbi szolgáltatójával, mert nem fizette a számláit. Vagy amikor megjelenik itt egy szép autóval, amiről tudom, hogy csak pár hónapig lesz alatta, mert el fogja vinni a bank… Azok az előadók tudnak hosszú távon fennmaradni, akik nem csak anyagilag, de agyilag is rendben tudják magukat tartani. Vagyis a sikert úgy kezelik, hogy a szakadékokat tudatosan átvészelik. Ez persze nehéz, mert egy művész általában nem racionális. Ő „művész”. Csak éppen elszálltak az évek, nagyon más világot élünk már. Olyan világot, ahol kénytelen az ember önmagát menedzselni. Pláne akkor, amikor mindenki mást mond neki. Mégis ismernie kell önmagát, tisztában kell lennie a körülményekkel. Én mindig bele szoktam nézni a művészek lelkébe, hiszen akkor léphetünk előre, ha valóban tudok nekik segíteni. Ilyenkor mindig átgondolom, hogy sokkterápiaszerűen mondjam-e neki az igazat, és inkább fájjon neki az az egy perc, vagy inkább küldjem haza, hadd’ gondolkodjon, és majd másnap folytatjuk… Nekem sem jó, ha egy művész nem sikeres. Ez egy kölcsönhatás. Kiadóként nem tudok sikeres lenni nélküle, de ő sem nélkülem. Éppen ezért kell velük őszintének lennem, mert a pálya széléről általában nem szoktak drukkolni, hogy hajrá művész! Ha az előadó a piaci részesedésből nagyobb szelet tortát szel ki, akkor már szólogatnak olyanokat is, ami eltérítheti őket.

– Felfogják egyáltalán az előadók, hogy a hanglemezipar milyen súlyos válságban van?

– Igen.

– Könnyebb velük elfogadtatni bizonyos dolgokat, mint hat-hét évvel ezelőtt?

– Abszolút. Felnőttek, kijózanodtak. Pontosan tudják, hogy nem azért vannak bizonyos szolgáltatások megkurtítva, mert a kiadó éppen nem szimpatizál velük, hanem saját maguk is látják, hogy ezt az egészet újra fel kell építeni. Össze kell fogni, közös érdekeket kell szolgálni.

„A KAPZSISÁG ELSZAKÍTOTT TŐLÜNK NÉHÁNY MŰVÉSZT”

– Vannak benned tüskék a múltból művészekkel kapcsolatban? Olyanokra gondolok elsősorban, akik elmentek tőletek, vagy hálátlanok voltak, holott ti tettétek őket sztárrá.

– Vannak fájó pontok, hiszen a kapzsiság néhány művészt valóban elszakított tőlünk. Pontosan tudtam, hogy amint kiteszik innen a lábukat, tönkre fognak menni, és így is lett. Azt képzelték magukról, minden miattuk, és szinte magától működik, mert olyan szintre érkezett a karrierjük. De nem haragszom rájuk ezért, talán nincs is olyan ember, akinek ne venném fel a telefont. Emberszerető vagyok.

– Hamar megbocsátasz?

– Eleve nehezen sértődöm meg, mert próbálom megérteni a másik problémáját.

– A kapzsiságot is?

– Hogyne. Azt szoktam mondani, hogy évmilliárdok alatt sok minden változott: a világmindenség, az óceánok, a tengerek, földrészek átalakultak. Egyetlen dolog állandó csak, s ez az emberi természet. Igenis vannak kapzsi emberek. És vannak szolgalelkűek, makacsok, és rosszindulatúak. Ez valahol egy marketingtérkép is. Ha tudjuk, hogy ilyen embertípusok léteznek, akkor őket kell kiszolgálni. Megérzem az emberek mögött a valóságot. És a hazugságot is. Nagy csalódásaim egyébként nincsenek, mert tudom, hogy ez a szakma ilyen. Mindig ilyen volt. Mondok egy példát: Márk. Mond még neked valamit ez a név?

– Hogyne. Zentai Márk. Ő énekelte a „Ments meg szerelem” című slágert, az „S.O.S. szerelem” című film betétdalát. 2007-ben konkrétan a csapból is ez a nóta folyt.

– Megnéztük ezt a fiatal gyereket, aki annak idején nem jutott be a Megasztárba. Bejött az anyukájával a kiadóba. Mondtam neki, hogy az élete gyökeresen meg fog változni. Tévében szerepel majd, újságokban írnak róla, a rajongók szét fogják szedni, és azt is vázoltam, körülbelül mennyit fog keresni. Majd hozzátettem, hogy figyelje meg, két év múlva nem fogja ezt a dolgot ilyen alázatosan kezelni. „Isten ments” – mondta ő, majd hozzátette, hogy ő a világ legboldogabb embere, aki nagyon hálás nekünk, amiért felfedeztük. Kijelentette, hogy soha nem fog megváltozni, mindig ilyen marad. Már akkor tudtam, hogy ez nem így lesz, hiszen az élet megváltoztatja az embert. Ez a világ által diktált változás. Az lett a vége, hogy három év elteltével szinte peres úton váltunk el… Hol van most ez a fiú? Mondtam neki később, hogy nem fogunk téged bántani, de egyedül nem fog menni. Nem is ment… Kérdezted a csalódást. A csalódás inkább az, hogy nem tudtam elhitetni vele, hogy neki rossz lesz, ha egyedül próbálja meg. De utólag a bolond is okos már… Gondolj csak bele, milyen hátteret kapott tőlünk. Volt egy 18 éves kisfiú, aki megkapta az év albumáért járó díjat Magyarországon, és egy idő után már mindent jobban tudott nálunk. Jobban tudta, hogy milyen zenét kell csinálni, milyen fotót kell készíteni, beleszólt a grafikába, a marketingbe… Tudtam, hogy ez csapda. De ezen nem tudok változtatni.

– Ha már itt tartunk: téged nem szédített meg soha a siker? Akár a táncos korszakodban, akár kiadóvezetőként? Hiszen amihez eddig nyúltál, az jobbára bejött, s ez anyagi haszonnal is járt. Nem bolondított meg a pénz?

– Nem, hiszen soha nem a pénzért, hanem a sikerért csináltam mindent. Az természetes volt, hogy azzal pénz is jár. Utóbbival soha nem foglalkoztam különösebben.

– Ilyen sok volt mindig?

– Épp ellenkezőleg. Tizenöt éves korom óta egyedül élek, semmiféle családi hátterem, támogatásom nem volt.

– Egy 15 éves gyerek általában akkor költözik el otthonról, ha kollégiumba megy…

– …vagy ha otthon olyanok a körülmények, hogy menekülnie kell. Egészen kicsi korom óta mindent nekem kellett megoldanom, mert a szüleim inkább az alkoholt szerették jobban, minthogy velem foglalkozzanak. Fogtam a bőröndömet, és eljöttem. Profi sportoló voltam, asztaliteniszeztem, tudtam, hogy valahogy meg fogok élni. Később ötvös lettem, és eltartottam magam.

„A NEOTONOS PÁSZTOR LACI OLYAN, MINTHA A PÓTAPÁM LENNE”

– Ennyi idősen, az általános iskola nyolcadik osztályát épp kijárva nyilvánvalóan nem olyan egyszerű új életet kezdeni, ahogy most elmeséled. Hova mentél egyáltalán?

– Egy barátomhoz. Nála lakhattam. Némi pénzt már kaptam a sport kapcsán, abból elvoltam. Aztán elvállaltam mindenféle munkát, még újságot is hordtam. Nem érdekelt semmi más, csak az, hogy saját lábra álljak, és az otthoni környezetből kiszabaduljak. Tudtam, hogy nem szabad úgy élnem, ahogyan a szüleim. Aztán rengeteg szép dolgot kaptam az élettől. És annyian segítettek! Az egyik legnagyobb szerencsém, hogy találkoztam a Neoton Família vezetőjével, Pásztor Lászlóval, aki a bizalmába fogadott. Kicsit mindig úgy éreztem, mintha pótapám lenne. Ő mindig nagyon igazságos, korrekt volt velem. Igazi mentorként viselkedett. Rajta kívül is nagyon jó emberekkel találkoztam, és a segítségükkel tudtam előre menni. Ha ne adj’ Isten, most kerülne lejtőre az életem, akkor is azt mondanám, hogy sebaj, már így is annyi szépet kaptam az élettől, hogy azért megérte. Gyerekkoromban nem is álmodtam arról, hogy egyszer ilyen körülmények között élhetek majd, és egy nagyvállalat élén ülök.

– A szüleid élnek még?

– Nem.

– Rendeztétek valaha a kapcsolatotokat?

– Sajnos nem sikerült.

– Rossz most erről beszélni?

– Nem túl kellemes, mert nagyon nehéz ezt helyretenni magában az embernek. Hiszen ki ne vágyna egy kiegyensúlyozott, szerető családra? Ez a szülői háttér mindig hiányzott az életemből. Talán ezért is kerestem az előző kapcsolataimban, a párjaimnál mindig azt a meghitt légkört, ami nekem soha nem adatott meg. Az előző feleségem, Zoltán Erika családja csodálatosan befogadott. Majd a másodiké, Sárdi Marianné is. Ezek pótolják azt, amiben nekem nem lehetett részem.

– Álmodsz a szüleiddel?

– Nem. Talán azért sem, mert nincsenek jó élményeim velük kapcsolatban. Amikor eszembe jutnak, inkább elhessegetem magamtól a gondolatot. Tudod, én nagyon szerettem volna rendezni velük a kapcsolatot, de egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a kialakult helyzettel. Hiába tettem meg feléjük bizonyos lépéseket, kevés volt. Nagy kereszt ez, amikor ott van egy ennyire emberszerető valaki, mint én, és pont a szüleivel nem tud mit kezdeni. De beszéljünk vidámabb dolgokról! Mindig az motivált, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Ez persze nem azt jelenti, hogy az ember élete csupa cukormáz, mert nagyon sok kudarc van. Sok minden nem sikerül, de akkor is azt kell mondani, hogy kérem a következőt.

„A SIKERORIENTÁLT EMBERT NEM LEHET AZ ÚTRÓL ELTÉRÍTENI”

Soha nem ragadtam le a rossz dolgoknál. Annyit kielemeztem egy-egy esetből, amennyire szükségem volt az előrelépéshez, de nem keseregtem. Szinte soha. Egész egyszerűen nem akartam az életemet olyan dolgokkal kitölteni, amikből nem tudtam táplálkozni. És ez ma is így van. Az élet elszalad mellettünk, ezért muszáj az embernek beinjekciózni az agyába a pozitív gondolkodást. Félre ne érts, nem a manapság divatos marketinges és PR megközelítést szeretném előadni, hanem igenis azt gondolom, alapszabály, hogy az ember érezze jól magát! A siker mindenkit örömmel, büszkeséggel tölt el. Nem irigykedni kell a sikeres emberekre, hanem meg kell nézni, mennyi energiát és mennyi hitet fektetnek bele egy-egy munkába. Aki csillogó szemmel belelát egy üzletbe, és lelki szemei előtt már az lebeg, hogy mi lesz a vége, az sikeres lesz. Aki úgy áll hozzá, hogy „meglátjuk, aztán majd csak lesz valami”, az el fog bukni. A sikerorientált embert nem lehet az útról eltéríteni. Persze kicsit a föld felett is kell járni, csak akkor működik a dolog. Sok esetben az emberek nem mernek egy telefont felemelni, mert megadják maguknak az „úgyse” választ. Én az „igeneket” szeretem, a „talánt” utálom, a „nemekből” pedig tanulni lehet, ha a válasz mellé megfelelő információ van csatolva. Egy határozott „nem” még boldoggá is tehet, de egy „talán” bizonytalanná. Én mindig bátor voltam, bele mertem kezdeni új dolgokba. És mindig az jött be, ahol előre láttam, hogy igenis jó lesz a vége. Táncosként is sikeres voltam, hiszen sokat dolgoztam külföldön, rengeteg meghívásom volt, de az igazi nagy siker harmincon túl jött. Már 32 esztendős voltam, amikor elindítottuk a Magneoton lemezkiadót.

„HISZÜNK A ZENÉBEN, AZ ELŐADÓKBAN, ÉS ABBAN, HOGY A ZENÉNEK VAN ÉRTÉKE”

– A zeneiparban mennyire tudsz most előrelátó lenni?

– Tesszük a dolgunkat, hiszünk a zenében, hiszünk az előadókban, és hiszünk abban, hogy a zenének van értéke. Ezt a szakmát már mindenki eltemette, holott a mi olvasatunkban van egy másik nézőpontja is ennek a dolognak. 1990-ben alakult egy kis magyar cég, amelyet 1993-ban 100 százalékos tulajdonban megvásárolt a Warner Music. Majd 2004-ben visszavásárolhattuk a Magneoton magyar repertoárját, és hat évvel később, 2010-ben a Warner kivonulásakor átadták a teljes nemzetközi repertoárt, hogy azt is mi kezeljük. Milyen csoda sztori ez? Ez az incifinci, régen felvásárolt cég forgalmazza most a „nagy testvér” termékeit. Azáltal, hogy a Warner kiment, és mi foglalkozhatunk a művészeivel, mi lettünk a legnagyobbak. A hazai lemezgyártás szintjén már rég el kellett volna pusztulnunk, be kellett volna darálnia a válságnak. Ehhez képest most mi vagyunk a legnagyobb magyar független kiadó. Akárki akármit mond, ez igenis egy csoda!

– Van deja vu érzésed az 1990-es kezdést, és a mostani útkeresést tekintve?

– Megváltozott a világ. Van, aki ezt nem akarja tudomásul venni, és szembemegy vele. Én pedig úgy gondolom, hogy nagyszerű kollégáim, partnereim vannak, és nyitott vagyok az új technológiákra, gondolkodásmódra. Amikor elkezdtük, 22 évvel ezelőtt, szintén egy, az addiginál újabb, merészebb szisztémával dolgoztunk. Éppen ezért most is át tudunk majd lépni abba a dimenzióba, amit a showbiznisz elvár. Tesszük a dolgunkat. Hiszünk a zenében, az előadókban, és abban, hogy a zenének van értéke. És ha ehhez külső források is szükségesek, akkor az a dolgunk, hogy ezeket megszerezzük, akár szponzorok, akár támogatók formájában. És itt számít csak igazán a kapcsolati tőke. Isteni szerencse, hogy a tulajdonostársam sem az a fajta ember, aki szalad a kasszához, hogy miért nem veszünk már ki belőle pénzt. Ő is örül annak, hogy ez a kiadó egyáltalán még létezik. Ez is nagyon ritka dolog ám, hogy valaki 22 év után is úgy dolgozzon valakivel, hogy valóban mindent meg tudunk beszélni. Az elmúlt két évtizedben egyszer nem hagytuk ott egymást tárgyaláson, nem csaptuk rá egymásra az ajtót. Soha semmilyen anyagi vitánk nem volt.

– Pedig a sokat emlegetett Pásztor Lacival már a közös, két évtizedes munkát megelőzően is ismertétek egymást. A régi időkben is volt valamilyen együttműködés köztetek, amikor még te táncoltál, illetve ő a Neoton Famíliában zenélt?

– Igen. A Santa Maria és a Hegyi rabló című dalaikra koreográfiát készítettem Japánban, sőt táncoltam is abban a műsorban. Ott barátkoztam össze az egész Neotonnal. Akkoriban én még javában pingpongoztam. A próbák szünetében levittem őket a terembe játszani. Előtte életükben nem láttak még ilyen profi ütőket, asztalokat, labdákat és olyan boldogok voltak, mint a gyerekek. Soha nem felejtem el, Jakab Gyurinak adtam 20 pont előnyt és jól megvertem 22-00-ra… (nevet)

„ERDŐS PÉTER NEM ÖRÜLT KÜLÖNÖSEBBEN, HOGY EGY FORMÁS FENEKŰ SZŐKE NŐ KERÜL A ZENEI ÉLETBE”

– Ebben az időszakban már együtt voltatok Zoltán Erikával?

– Igen. Mondtam is Pásztor Lacinak, hogy van egy társam, akivel közös műsorban dolgozunk, jöjjenek el, és nézzenek meg minket. A Balatonon léptünk fel egy Capri nevű bárban, és amikor a környéken volt Neoton koncert, többen is eljöttek a zenekarból. Nagyon tetszett nekik a show, amit csináltunk. Laci egyszer magával hozta Erdős Pétert is, aki nem csak a Neotont menedzselte, hanem az egész hazai könnyűzene akkori teljhatalmú ura volt. Erdősnek is tetszett, amit látott, ugyanakkor, mivel ez a férfi civilben Csepregi Éva élettársa volt, nem örült különösebben annak, hogy egy formás fenekű szőke nő bekerül a zenei életbe. Szerencsére Laci megérttette vele, hogy Erika nem lesz feltétlenül Csepregi vetélytársa, és a Neotonnak sem jelent majd konkurenciát. Pásztornak ezután már csak egy feltétele volt: én vonuljak le a színpadról, fogjak egy menedzseri táskát, és vigyem tovább így Erikát. Amennyiben ezt megteszem, akkor ő Jakab Gyurival felvállalja zeneileg a Zoltán Erika projektet.

– Nagy dilemma elé állított ezzel?

– Nem különösebben. Ekkor, vagyis 26 évesen már volt annyi eszem, hogy felfogjam, körülbelül mennyi időm lenne még táncosként ebben az iparban. Jól is jött a váltás.

– Apropó tánc. A Youtube-on találok régi videókat a táncos korszakodból?

– Igen, néhány régi kincsre rá lehet bukkanni. De milyen a véletlen… épp a napokban kellett beszkenneltetnem régi képeket. Mindjárt mutatok néhány fotót. Rám sem fogsz ismerni. Nézd csak! (mutatja a képeket)

– Ennyi hajad volt?

– Igen.

– Mikor kezdtél kopaszodni?

– Fogalmam sincs. Nem emlékszem már. Egyszer csak fogta magát, és kihullott.

– Zavart?

– Az elején igen, aztán megszoktam, és nem foglalkoztam vele.

„ERIKA ELÉM ÁLLT EGY TÁSKÁVAL, ÉS KÖZÖLTE, HOGY EL AKAR MENNI”

– A Zoltán Erikával történt szakításotokat Erika több helyen elmesélte már az elmúlt évtizedekben. Egy embertől nem hallottam még a saját verzióját: tőled.

– Az az időszak maga volt a pusztulat… (nevet) Ma már csak mosolygok ezen, de akkor nem tudtam. Erikával nagyon szerettük egymást. Nagyon! A nap 24 órájában együtt voltunk, mert nem csak a menedzsere, de a férje is voltam. Fiatalon kerültünk össze. A show-bizniszben eleve nagy dolognak számított, hogy egy szexi fiatal csaj 11 évet eltölt valakivel. Ha belegondolsz, ez azért fantasztikus idő.

– Miután fiatalon kerültetek össze, megfordult a fejedben, hogy egyszer ennek vége lesz?

– Nem gondoltam, hogy a sírig fog tartani. Sőt, Kátai Robit is én találtam neki az Elvarázsolt éj című dal videoklipjébe szereplőnek. Az eredeti terv szerint annak az akkor nagyon modern dalnak a nagyon modern klipjébe kerestünk egy jóképű, jó alakú táncos fiút. Még én biztattam őket a forgatáson, hogy tessék csak egymást még jobban átölelni, mintha valóban szeretnék egymást. Olyan szépen megrendeztem azt a jelenetet, hogy hamar beépült az életünkbe is az a rész… Hozzá kell tennem: Erika nagyon korrekt volt, mert elém állt egy táskával a kezében, és közölte, el akar menni. El is ment. Megbeszéltünk mindent, anyagi vitáink nem voltak, és még sokáig a menedzsere maradtam.

– Miért ragaszkodtál ahhoz, hogy menedzserként mellette maradj?

– Nem mertem elengedni a kezét. És úgy voltam vele, hátha csak egy fellángolás az egész…

– Lelkileg nem lehetett könnyű ez az időszak. A volt feleséged lelép, de továbbra is egyengetned kell az útját a szakmában…

– Sokáig nagyon komolyan kínlódtam. Mindenkiben Erikát kerestem. Vadul belevetettem magam az éjszakába, ismerkedtem. Holott tudtam, hogy mindez csak pótcselekvés, egyfajta menekülés. Meg akartam mutatni, hogy igenis erős vagyok.

– Mikor fogtad fel, hogy Erika számára Robi mégsem csak egy fellángolás?

– Amikor elváltunk, már tudtam, hogy ez közöttünk már soha nem lesz újraépíthető. Akkor tudomásul vettem, és elengedtem.

– Sárdi Mariann, a jelenlegi feleséged is szakmabeli. Igaz, ő nem a színpadról, hanem a lemeziparból jön.

– Egy másik lemezkiadónál dolgozott. Számos produkcióval foglalkozott a háttérben, a terjesztést, illetve a belső ügyeket intézte. Nagyon tetszett, ahogyan kommunikált, ügyes, talpraesett volt, ezért átcsaltam a Magneotonhoz. Azt mondtam, nekem ilyen munkatárs kell. Akkor még eszünkbe sem jutott, hogy valamikor is lehet köztünk bármi. Igaz, nagyon szerettem a dumáját, a habitusát, ahogy pörgött- forgott. A munkában nem ismert lehetetlent. Aztán egyszer elmentünk a Petőfi Csarnokba egy Edda koncertre. Jött egy lassú szám, hátulról átöleltem, adtunk egymásnak egy puszit, s mivel picivel többet ittam a kelleténél, megkértem, hogy vigyen haza. És maradjon is ott.

– Ott maradt?

– Arra az éjszakára biztosan. Másnap aztán mondtuk, hogy ilyet nem szabad csinálni, mégis csak együtt dolgozunk, és ugye házinyúlra nem lövünk. De mindkettőnk fantáziáját izgatta a másik, ezért hamar összejöttünk és együtt maradtunk.

– Mariannal együtt egy lánygyereket is kaptál.

– Ez is nagy ajándéka a sorsnak, hiszen saját gyerekem nem született, de Zsófi nevelése kitöltötte ezt az űrt. Hat éves volt, amikor az édesanyjával öszszeköltöztünk. Velem tanult meg például olvasni, írni. Igazi apa-lánya kapcsolat alakult ki közöttünk, még olyan dolgokat is megbeszélt velem, amit az anyjával nem.

„A MECCS FÉLIDEJÉIG MEGÍRTAM A SE VELED, SE NÉLKÜLED SZÖVEGÉT”

– Sokan nem tudják, hogy az egyik legismertebb nóta, a „Se veled, se nélküled” szövegét te írtad. De akik azok a szakmabeliek, akik tisztában vannak ezzel, meg vannak győződve, hogy ezek a sorok Erikának szólnak.

– Pedig abszolút nem neki írtam. Ennél jóval egyszerűbb annak a dalnak a története. Az 1988-as Interpop fesztivál idején Erika zenekarában játszott egy Gyuri nevű fiú, aki egyszer feljött hozzánk Dobos Attila zeneszerzővel, és közölték, másnapra le kell adniuk a dalt felénekelve, de nincs hozzá szöveg. Kérték, hogy találjak ki valamit. Mondtam, hogy ilyet még nem csináltam, de megpróbálom... Emlékszem, épp egy bolgár meccset közvetített a tévé, kimentem a konyhába, kinyitottam egy üveg bort, és a meccs félidejében már kész is lett a szöveg. Megmutattam nekik, és azt mondták, tök jó. Nem volt egy nehéz szerkezetű dal, ezért is ment könnyen.

– Roppant érdekes ennek a dalnak a története. Hosszú évek óta ugyanis ez a szerzemény lakodalmakban, vidéki szórakozóhelyeken a legjátszottabb slágerek közé tartozik. Millióan feldolgozták, énekelte Galambos Lajostól Bódi Gusztin és a Dupla Kávén át egészen Mc Hawerig sok előadó. Ugyanakkor ez a nóta eredetileg nem lakodalmas zenének készült…

– Persze, hogy nem. Az eredeti felvétel az 1988-as Interpop fesztivál lemezen jelent meg, bakeliten és kazettán. Gyuri énekelte, akire ma már gyakorlatilag senki sem emlékszik.

– Sok pénzt kerestél a jogdíjakkal?

– Sokat. Ez is érdekes történet: évekre el is felejtettem ezt a dalt, aztán egyszer csak jött az Artisjustól egy értesítő. A feleségem mondta, hogy nagy baj van, mert indokolatlanul sok pénz érkezett, ez valami félreértés lehet, vissza kell juttatni. Megnéztem a papírt, kiderült, hogy ez a Se veled se nélküled jogdíja, ami nekem, mint szövegírónak jár. Valami miatt elkezdett működni, és gyakorlatilag a mai napig „termel”.

– Visszatérve az eredeti kérdéshez: Zoltán Erikáról szól a dal?

– Nem! Mint említettem, ennek a dalnak roppant egyszerű a szerkezete, és szinte szójáték alapján született a szöveg. Nem kell mögöttes tartalmat keresni, mert nincs.

„ÉN ÍRTAM AZ EGY BOLOND SZÁZAT CSINÁL SZÖVEGÉT IS. OLYANNYIRA BELEJÖTTEM, HOGY MA MÁR 100 DALSZÖVEGNÉL TARTOK…”

– A mai napig számos nagy slágert jegyzel szövegíróként. Ugyanakkor soha nem a saját neveden szerepelsz a lemezeken, hanem Jánosi fantázianévvel. Miért?

– Hogy nézne ki, ha egy lemezcég ügyvezető igazgatójának a nevével lennének tele az albumok? És egyébként is: ki merné így azt mondani, hogy ez, vagy az a szöveg rossz? Azért ne legyünk álszentek: a szakma fele azért tud erről, azért is beszélek ilyen nyíltan. Varga Viktor, Szekeres Adrienn, Csézy, illetve Varga Feri & Balássy Betti részére is írtam slágerszövegeket. Akkor jöttem bele újra, amikor az Egy szoknya, egy nadrág című film készült. Előállt ugyanaz a helyzet, mint 1988-ban, az Interpop Fesztivál idején. Azt mondták a filmesek, ha másnapra nem lesz kész a főcímdal, akkor nem kapják meg Feriék a nótát. Korábban ugyanis több szöveget is visszadobott a rendező. Én, mint kiadó ezt nem engedhettem, ezért újra nekiültem. Így született az Egy bolond százat csinál. Belejöttem, és ma már körülbelül száz dalszövegnél tartok. Gyorsan írok, a zenében eleve benne vagyok, és rengeteget olvasok. Minden értékes gondolatot leírok.

– Milyen könyveket olvasol?

– Elsősorban lélektani, pszichológiai, könyveket. És sok életrajzot. Olyan témákat keresek, amit sok ember él át, ezért közös lehet az érzés. Amikor dalszöveget írok, olyankor munkatárs vagyok, nem igazgató. Elvárom, hogy elmondják a véleményüket a környezetemben, akkor is, ha nem tetszik nekik a produktum. A szövegírás azonban csak hobbi, nem ez a fő vonal, hanem a lemezkiadói menedzsment. Számomra ez az igazi kihívás. És akármilyen nehéz is a helyzet, hiszem, hogy a következő éveket is megnyerjük!