Egy rádióműsor margójára…

Mabel Katz és Móra Klára neve így együtt sem ismeretlen már a Ho’oponopono módszer magyarországi követőinek. Klára több Ho’oponopono tanfolyamot is elvégzett Spanyolországban tanítómesterénél, Mabel Katz-nál, akinek az elmúlt évek során több könyvét is lefordította, s Magyarországra is ő hozta el Mabelt. Az eddigi legutolsó budapesti látogatás előtt az a megtiszteltetés ért, hogy Klára a rádiók közül kizárólag a Poptarisznya.hu internetes állomásnak tette lehetővé, hogy Mabellal nagyinterjút készítsen. Pontosan tudta, hogy ez az a fórum, ahol két órában valóban őszinte és kötetlen beszélgetés hallható majd az éterben és a világhálón a Hölgyválasz című műsorban. Az adást megelőző két napban részt vehettem Mabel budapesti tréningjén, megismerve a Ho’oponopono alapjait.

– Először is, köszönöm a bizalmat. Érzel nosztalgiát, amikor mikrofont és rádióstúdiót látsz?

– Természetesen. Annak idején, amikor elkezdtem a H’oponopono módszerét terjeszteni, rádió és televízió műsorom is volt Los Angelesben. Az volt a célom, hogy felébresszem a L.A.-ban élő latin ajkú embereket. Elsősorban nekik szóltak az adások.

– Mire akartad őket ráébreszteni?

– Önmagukra. Hiszen én is felébredtem egy napon. Felébresztettem saját magam és rájöttem, ki is vagyok valójában. Mindenkinek meg kell találnia önmagát. Az időnk nagy részében alszunk, mert nem tudjuk, kik vagyunk valójában.

– Te már tudod?

– Jóval többet tudok annál, mint amit korábban tudtam. Ez folyamatos munka, amelyen dolgozni kell. Az egész élet arról szól, hogy önmagunkat keressük. Amíg a Földön élünk, talán nem is mondhatjuk majd el soha, hogy végleg megtaláltuk önmagunkat. Ez maga az út, az állandó keresés.

– A latin ajkúakat sikerült végül felébresztened?

– Nem feltétlenül. Szerintem kicsit korai volt akkor, 2003-ban. Sokan nem értették, miről beszélek. Aztán megírtam az első könyvemet, s az jelentett egyfajta áttörést.

„NYOMD MEG A TÖRLÉS GOMBOT!”

– Ma már jobban értik a módszer üzenetét?

– Feltétlenül. A H’oponopono egy ősi probléma megoldási módszer, ami Hawaii-ról származik. Arról szól, hogy száz százalék felelősséget kell vállalnunk mindazért, ami az életünkben történik. Az egész életünk egy emlék, ami újra és újra lejátszódik. Amikor rájössz, hogy te vagy a felelős mindenért, akkor kapod meg a legnagyobb szabadságot, hiszen tudni fogod, hogy ha te hoztad létre az életedben létrejövő dolgokat, akkor meg is tudod változtatni azokat. A H’oponopono-val tisztítjuk ezeket az emlékeket, amelyek újra játszódnak az életünkben. Olyan ez, mint amikor megnyomjuk a törlés gombot a számítógép billentyűzetén. Az életünk maga a gép monitora, a képernyő. Ám hiába beszélünk a kivetítőhöz, attól még nem fog változni semmi, meg kell hozzá nyomnunk a gép törlés gombját is.

– Ha fordított helyzetben, 20 évvel ezelőtt te hallgattál volna olyan rádióműsort, mint amit te csináltál Los Angelesben, mennyire lettél volna szkeptikus?

– Valószínűleg szkeptikus lettem volna.

– Mit mondanál ezeknek a szkeptikusoknak a mai tudásoddal?

– Nagyon tetszik a kérdésed. Azt mondanám nekik, ne várjanak semmire. Merjenek önmaguk lenni és éljenek boldogságban. Én túl sokat vártam arra, hogy rájöjjek, hogyan működik az élet. Hozzájuk hasonlóan én sem hittem benne és roppant boldogtalan voltam. Pedig mindenem megvolt ahhoz, ami látszólag a boldogsághoz kell.

– Ez mit jelent pontosan? Gazdag voltál?

– Inkább úgy fogalmaznék, sok mindent megengedhettem magamnak. Volt nagy házam, szép új autóm és pénzem is, amiből utazhattam. Van két csodálatos fiam, és még édesanyám is azt mondta, nem érti, mi bajom van. Könyvelő voltam, jól kerestem, mindig számíthattam bevételre, mivel ez egy stabil munkahely volt. Ám egy napon a fiam pontosan úgy szólt vissza nekem, ahogyan én szólítottam őt meg. Ingerülten, tele feszültséggel. Na ekkor „ébredtem fel”. András, hallottál már arról, hogy valaki képes szóval is bántani valakit?

– Hajjaj… Néha nekem is mondják, hogy ezt teszem…

– Nem szabad. Ha valakit fel akarsz ébreszteni és így próbálsz rá hatni, az talán még belefér. De az már nem, hogy a gyerekedtől elvárd a tökéletességet. Én is azt tettem, mint általában a legtöbb szülő, aki azt szeretné, hogy a gyereke tökéletes legyen, ezért megmondja neki, mi a jó és a rossz. Pedig mi sem vagyunk tökéletesek, mi sem vagyunk boldogok és fogalmunk sincs róla, mi a jó és a rossz. Manapság már azt mondom mindkét gyerekemnek, hogy megmentettem őket magamtól, miután felébredtem.

– Ha nem találtál volna rá erre a módszerre, mi lenne ma veletek?

– Tényleg szeretnéd, hogy elmondjam, mit gondolok?

– Különben fel sem tettem volna a kérdést.

– Jó, legyen… Szerintem már rég rákos lettem volna és halott lennék.

– Mégis mi volt az, ami ennyire felőrölt, ha látszólag sikeres életet éltél? Talán a nagy hajtás, a megfelelni akarás?

– Nem, mert most hajtok igazán. (nevet) A gondolataink hatással vannak ránk és nem csak azért, mert azt vonzzuk be, amire gondolunk, hanem a testünkre és az egészségünkre is hatással bír. Ha folyamatosan boldogtalan vagy, ha másokat okolsz mindenért, ha mindenkit meg akarsz változtatni, ha mindig azt akarod, hogy neked legyen igazad, az felőröl.

„RÉGEN ÉN SEM HITTEM ISTENBEN”

– Kit okoltál akkor a boldogtalanságodért?

– Mindenkit. Eleve mindenkit meg akartam változtatni a környezetemben. Úgy gondoltam, nekem van igazam, ezért folyton megmondtam mi a helyes és mi a helytelen. Persze én sem tudtam, csak azt hittem, hogy tudom. Roppant negatív voltam, mindenben a negatívumot láttam. De úgy képzeld el, hogy valóban semmiben nem láttam pozitívumot. Egy napon a munkahelyemen történt affér és felhívtam a volt férjemet, hogy mondja már el, mi az adott helyzetben a pozitívum, különben a nagy indulatomban még megölök valakit. Természetesen azt felfogtam, hogy nem annyira drámai a helyzet, ahogyan én láttam, de képtelen voltam változatni a világlátásomon. Sajnos ma sem könnyű a pozitívumokat mindenben megtalálnom. Az is egy adottság, ha az ember megtalálja a negatívumokat is mindenben. (nevet)

– Mit kezdesz ezzel az adottsággal?

– Megnyomom a törlés gombot. Elengedem, mert úgy döntök, hogy inkább boldog szeretnék lenni.

– Ez ennek az ősi hawaii probléma megoldó módszernek, amit H’oponopono-nak hívnak, épp ez a lényege?

– Igen. Az elengedés. Van, aki úgy mondja, átadja istennek a problémákat. Itt szeretném elmondani, hogy amikor istent említem, akkor nem a vallási oldalról közelítem meg. A szkeptikusoknak mondom, hogy régen én sem hittem istenben. Egyáltalán nem. Ma is úgy gondolom, hogy Isten bennem él, az én részem, amelyik pontosan tudja a kérdésekre a válaszokat és a megoldásokat is. Tehát semmiképp nem önmagamon kívül látom őt.

– Miért érdemes most azoknak tovább olvasni, akik egyáltalán nem hisznek Istenben és nem spirituálisak?

– Nézd, nem gyakorlok egy vallást sem. A spiritualitás számomra azt jelenti, hogy mindannyian összeköttetésben vagyunk, vagyis mindenki egy nagy családhoz tartozik.

– A te szótáradban Isten maga az Univerzum?

– Akár. A spiritualitás mindenek felett áll, még a vallások fölött is. A hatalom, ami bennünk van, az erő, az energia összeköt minket. Nem kell feltétlenül Univerzumnak hívni. Lehet Anyatermészet is. De kell egy magasabb rendű elme, amelyik kitalálta a hegyeket, a folyókat, aki gondolt arra, hogy ezek egyáltalán létrejöjjenek.

„NAGYON FIATALON, HÚSZÉVESEN FÉRJHEZ MENTEM”

– Nem csak Isten, de más is megütötte a fülemet a történetedből. Például a volt férj jelző. Mennyi volt?

– Férjből csak egy, de barátaim természetesen voltak.

– A férjeddel még Argentínában találtatok egymásra, ahonnan származol?

– Igen, ott ismerkedtünk meg, ott éltünk, ott házasodtunk össze, sőt az idősebbik fiam ott is született. A férjem azonban mindig el akart költözni Argentínából, mert gyűlölte az országot. A fővárosban, Buenos Airesben éltünk, és milyen a Sors, egy Los Angeles-i utazáson lettem állapotos az első fiammal. Épp akkor, amikor eldöntöttük, hogy ott fogunk élni. Akkor azonban még visszamentünk Argentínába, mivel nem éreztem magam biztonságban Amerikában, a nyelvet sem tudtam úgy. Mondtam a férjemnek, hogy az első gyermekemet mindenképp otthon szeretném megszülni. És mindössze két hónapos volt a kisfiam, amikor Los Angelesbe költöztük. De az én „kisfiam” ma már 32 éves.

– Hány évesen mentél férjhez?

– Nagyon fiatalon, húszévesen.

– Kíváncsi vagyok, hogy egy argentin kislányból hogyan lesz amerikai életvezetési tanácsadó, egy módszer nagykövete és világutazó. Az argentin kislány milyen életet álmodott magának? Mit szeretett volna egyáltalán az akkori eszével?

– Férjhez menni… (nagyon nevet) Argentínában az egyetlen lehetőség, hogy elköltözz otthonról, ha férjhez mész. Épp ezért nem szeretnék visszamenni abba az időbe. De a negyvenes éveimbe szívesen visszamennék. Akkor ébredtem fel, akkor fedeztem fel ezt a nagyon új világot, ami roppant izgalmas és érdekes volt. Fiatalabb koromban nem mennék vissza, mert nem szerettem magamat. Nem volt jó időszak.

– Mit nem szerettél önmagadban?

– Eleve mindig azt hittem, hogy kövér vagyok, pedig sosem voltam igazán túlsúlyos. Így legalább tudod, mit jelent az, ha nem szereted önmagad. Ha most megnézem a régi képeket, nem is értem, hogyan gondolhattam, hogy túlsúlyos vagyok.

– Ha már ebben az időszakban is tudatában lettél volna annak a módszernek, amit most tanítasz, mennyire lett volna minőségibb az életed?

– Nyilván sokkal másabb lett volna minden, de nem változtatnék meg semmit, mert mindennek oka van, minden a fejlődés része és minden úgy tökéletes, ahogy van. Egy biztos, hogy jobban szeretném magam, többet foglalkoznék a lelkemmel és nem kívülről várnék megerősítéseket.

– Ma már az sem fontos, hogy a férfiak megdicsérjenek, hogy szép vagy?

– Hát hogyne lenne fontos, ez minden nőnek jól esik. (nevet) De attól nem leszek boldogtalan, ha valaki rosszat mond rólam. Ma már nem attól függ a boldogságom, hogy mások mit gondolnak. Manapság, ha túlsúlyos lennék, akkor is jól érezném magam. Minden azon múlik, hogy odabent mi található. Ne az alapján ítéljenek meg, hogy mennyi diplomád van. 18 évesen azért is szerettem volna férjhez menni, mert azt mondták Argentínában, hogy ha van egy férjed, akkor már valaki vagy és van értéked. Na ez sem egy jó felfogás. Ne kelljen már megjátszani magunkat egy párkapcsolatban. Tudni kell ki vagy és merre tartasz, és ezt nem befolyásolhatja senki, még a társad sem. Eleve nagyon bölcsen születtünk, de taníttatásban részesültünk és elfelejtettük ezt a részünket önmagunkban. Gyermekként még tudtuk, hogy kik vagyunk, de „dobozba” kerültünk, mert szerettük volna, ha elfogadnak és befogadnának mások.

„TUDTAM, ELŐBB NEKEM KELL MEGVÁLTOZNOM AHHOZ, HOGY A FIAM IS MEGVÁLTOZZON”

Ha valamit a szívedből csinálsz, az Univerzum segíteni fog. Csak meg kell hoznod a döntést, el kell indulni az úton, s az utadon az Univerzum támogatni fog. Velem is akkor kezdtek el igazán történni a dolgok, amikor elhatároztam, hogy változást akarok az életemben. Nyitottnak és rugalmasnak kell lenned, mert hiába vannak ott a bizonyítékok körülötted, nem veszed észre őket. Ezért kell nyitott elmével járni.

– A pillanat, amikor elhatároztad, hogy mostantól másképp akarsz élni, valóban a nagyfiaddal történt összeveszés lélektani pillanatában jött el?

– A fiamnak akkor nem mondtam semmit, de valóban akkor történt. Rájöttem, hogy mindaz az indulat és düh, ami akkor benne volt, az tőlem ered. Én mutattam neki korábban. Felfogtam, hogy változtatni kell, mert ez nem lesz jó a továbbiakban. Tudtam, előbb nekem kell megváltozni ahhoz, hogy ő is megváltozzon.

– Milyen most a kapcsolatotok?

– Csodálatos. Váláskor a férjem azt szerette volna, ha a fiúk nála maradnak. Beleegyeztem, hiszen így tudtam megmenteni őket saját magamtól, így én költöztem el. A férjem maradt a házban a gyerekekkel. Nem tűntem el az életükből, csak 15 percre költöztem el, mégsem éltem velük. És miután elköltöztem, a két fiam nagyon jó barátságba került egymással.

– Amíg otthon éltél, marakodtak?

– Állandóan. Olyanok voltak, mint a macska és a kutya. Folyton veszekedtek. Később a legjobb barátokká váltak. Most már közös vállalkozást visznek, partnerek.

– Hogyan élted meg lelkileg a költözést?

– Addigra már nagy változáson mentem át az életemben. Nagyon rövid idő alatt nagy változás történt. Többé már nem érdekelt, hogy mások mit gondolnak. Jól éreztem magam, hiszen pontosan tudtam, hogy ez a legjobb dolog, ami mindannyiunkkal történhetett.

– Felétek nem ítélik el azokat a nőket, akik elköltöznek?

– Dehogynem! Sőt, a latin ajkúak még jobban elítélik. Ez is egy fontos változás volt az életemben, hogy ne az legyen az első, hogy mások mit gondolnak. Akkor, amikor elköltöztem, nem igazán tudtam, hogy valóban ez-e a tökéletes lépés mindannyiunk számára, de bíztam benne. Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor a férjem felhívott, hogy szeretne a gyerekekkel a házban maradni. Emlékszem arra, hol voltam épp, mit csináltam. Minden szava megmaradt. Amikor kimondta, nem volt kellemes érzés, de aztán a Ho’oponoponoval elengedtem a problémát és jött egy gondolat „fentről”. Bevillant, hogy ezzel ő segít nekem. Ugyan nem tudatosan teszi, de segít. Isten nem fog tőlem olyan dolgot kérni, ami nekem jó, a gyerekeimnek viszont rossz. Abban bíztam, hogy az mindenkinek jó lesz. Ma már a legnagyobb áldás az életemben a gyerekeimmel való kapcsolatom. Tegnap sms-eztem velük és írtam az idősebb fiamnak, hogy éppen rád gondolok, mire azt válaszolta, én viszont minden nap rád gondolok, annyira szeretlek. Vagy nemrég bemutatott egy zeneszerző barátjának, és azt mondta, itt a csodálatos édesanyám, aki minden nap inspirál engem. Egy kicsit részt vesz a H’oponopono-ban is, ha vannak ötletei, elmondja, bátorít. És ha van ideje, segít. El kell még mesélnem ezzel kapcsolatban egy különleges történetet. A fiam szakított a barátnőjével, akivel 10 éve együtt volt és szeretett volna új társat találni. Azt mondta, a következőnek már spirituálisnak kell lennie. Számomra ez egy óriási áldás, mert soha nem kértem tőlük, hogy kövessék a spirituális utat. Amikor kicsi volt, akkor is megfigyelt engem és most is megfigyel.

– Ez a nagy változás náluk egyértelműen a H’oponopono-nak köszönhető?

– Semmiben nem vagyok biztos. Az emberek mesélnek nekem pozitív történeteket, és nekik sem mondanom, hogy ez száz szálalékig biztosan H’oponopono. De ugyanez a negatív dolgokra is igaz. Arra sem mondhatom, hogy a H’oponopono miatt van. A H’oponopono egy életfilozófia, ami arról szól, hogy más irányból közelítsük meg a problémákat. Ha más irányból figyeled a dolgokat, olyan életet fogsz élni, ami a többiekre is hatást gyakorol. A gyermekeimnek azt tudtam megmutatni, hogy teljesen mindegy, hány éves, milyen nemű ember vagy, milyen életkörülmények között, meg tudsz változni.

„FÉLNEK TŐLEM A FÉRFIAK, NEM MERNEK KÖZELEDNI. PEDIG NYITOTT LENNÉK”

– Tudom, hogy nem igazán szoktál a magánéletedről beszélni, ezért köszönöm az eddigi bizalmat. Nem is szeretnék visszaélni ezzel…

– Nem azért nem beszélek én az életemről, mert nem szeretnék, hanem azért, mert senki nem kérdez. Én pedig nem tudok hazudni…

– Nem bulvár irányba szeretném elvinni a beszélgetést, de őszintén érdekel, van-e melletted valaki, akivel megoszthatod a sikerélményeket?

– Most nincs. Három éve egyedül vagyok és keresek. Nyitott vagyok.

– Hiányzik?

– Nézd, állandóan dolgozom, és arra vágyom, hogy jól érezzem magam valakivel. Nem kell engem újra feleségül venni, vagy gyereket tervezni velem. Persze, ha valakinek ez fontos, az nem kizáró ok, de szeretném megosztani az életemet valakivel. Sokszor úgy érzem, mindig csak én adok, jó lenne néha kapni is.

– Félnek tőled a férfiak?

– Biztos vagyok benne. Pedig mindent megteszek azért, hogy kevésbé tűnjek félelmetesnek. Kérlek, mondd el a férfiaknak, hogy nem vagyok rémisztő. (nevet)

– Megteszem! Nyilván a megközelíthetetlen nőt látják benned.

– Meg sem próbálnak megközelíteni, pedig nyitott lennék. Nekem is van kérdésem. Szerinted miért félnek tőlem a férfiak?

– Mert a színpad, a siker elérhetetlenné tesz. És adott esetben akár megközelíthetetlenné.

– Ne legyen többé pódium? Talán ez lenne a megoldás? (nagyon nevet) Ezt tisztítani fogom.

– A tisztítás a Ho’oponopono lényege.

– Igen. Most akkor megint nagyon komolyak leszünk?

– Addig mindenképp, amíg elmondom a tapasztalataimat a tréningedről. Aláírattatok velem egy titoktartási kötelezettséget a budapesti oktatásod elején, ezért vigyáznom kell arra, amit mondok. Úgy foglalnám össze a két nap tapasztalatát, hogy ez egy olyan spirituális problémamegoldó módszer, ami talán a legegyszerűbb az összes technika közül és akár csoda is lehet, ami miatt ezt furcsának tartják a kevésbé nyitottabb emberek. Pedig én nem vagyok spirituális.

– Szkeptikus vagy?

– Amolyan „nyitottan szkeptikus”. Viszont történt a tréning óta néhány hétköznapi „csoda”, amit a mai napig nem tudok hová tenni. Olyan dolgok, amelyek meg sem történhettek volna.

– Te legalább hajlandó voltál kipróbálni ezt a tréninget az újságírók közül.

– Különben hogyan faggattalak volna? Nem lennék hiteles, ha úgy kérdeznék, hogy fogalmam sincs a módszerről. Mondd, mennyire tartanak csodabogárnak az emberek?

– Remélem, hogy annak tartanak.

– Az jó neked?

– Igen, hiszen épp azt tanítom, hogy igenis, merjenek az emberek különbözőek lenni. Lépjenek ki a „dobozból”, a komfort zónájukból és viselkedjenek másképpen. Nem mondom, hogy teljesen megőrültem, de hogy megváltoztam, az biztos. Régen olyan ember voltam, aki csak abban hitt, amit látott, ma pedig már olyan dologban bízom, amit nem tudok megérinteni és nem látok. Te is mondtál, hogy tapasztaltál megmagyarázhatatlan dolgokat…

– A Te életedben napi szinten történnek hétköznapi csodák?

– Nem. Néha én is úgy érzem, hogy nem feltétlenül működik a módszer, és pontosan ekkor kell leginkább hinnem az elengedésben. Akkor van rá a legnagyobb szükség és utána történnek az igazi csodák. Látod, nekem is vannak „problémáim”. Például nincs társam. Ettől függetlenül teljesen normális életet élek, de már nem adóval foglalkozom, hanem arra ösztönzöm az embereket, hogy kezdjenek el élni, önmaguk lenni, valósítsák meg az álmaikat.

„HA MEGKÖSZÖNÖD A BETEGSÉGET, AZZAL EL IS ENGEDED”

– Sok kérdést írtak neked a hallgatók a műsor közösségi oldalán, illetve emailen is. Néhányat válaszolj meg kérlek. Beteg embereknek tudsz segíteni?

– Csak tisztítani tudok. El kell engedni a betegséget. Istenre kell bízni, ő tudja, mi a legjobb számunkra és az fog történni, ami valóban a legjobb nekünk. Amikor tisztítunk, nem azt kérjük Istentől, hogy gyógyítson meg minket, legyen több pénzünk vagy javítsa meg a párkapcsolatunkat, hanem azt kérjük, hogy mindenképp békében legyünk önmagunkkal, akármi is történik körülöttünk. Amikor békében vagy magaddal, elkezdenek a csodák megtörténni. A Ho’oponopono arról szól, hogy 100 százalék felelősséget kell vállalnunk azért, ami körülöttünk kialakult. Nem kell ezt az egész mondatot elismételni, használhatjuk a Köszönöm, Szeretlek szavakat is, mert ezekbe már beépült a tartalom, ezekkel elengedhetjük a problémákat és hagyjuk istent, hogy közbelépjen. Ha folyamatosan egy problémával foglalkozunk, beleragadunk és ellenkezünk, akkor az ott fog maradni, tovább generálódik és egyre nagyobb hatással lesz ránk.

– Teljes hittel kell ismételgetnünk a Szeretleket és a Köszönömöt?

– Ez az egész arról szól, hogy meg kell nyomni a törlés gombot, nem arról, hogy kimondod a köszönömöt és a szeretleket. Ha probléma van, az aggodalommal bevonzzuk, hogy még betegebbek legyünk. Azzal, hogy megköszönöd a betegséget, egyben el is engeded. És amikor elengeded, akkor jön a megoldás. Tisztítani kell és minden jó meg fog veled történni.

– Sok panasz érkezett a világ minden tájáról. Még pénzt is kértek. Ilyen napi szinten történik?

– Félreértés ne essék, de én nem hitelintézetnél dolgozom. A pénz mindig ahhoz érkezik, akihez meg kell érkeznie és mindig a megfelelő forrásból. Azért kell tisztítani, hogy ez így történjen. Amikor engem keresnek meg ilyen problémával, magamból tisztítom azt a részt, ami ezt előidézte, és így megérkezhet a pénz a megfelelő forrásból a megfelelő időben. A pénzzel kapcsolatos történetek viccesek. Azt mondtam a gyermekeimnek, hogy megtanítom őket halászni, de nem adok hozzá halat. Bármilyen problémával fordulhatnak hozzám, de pénzügyivel nem, mert ha valakinek pénzt adunk, azzal nem segítünk neki.

– Emlékszel még az első adomány- vagy éppen kölcsönkérőre az életedből?

– Roppant érdekes, mert életemben másodszor kértek tőlem. Épp most, itt Budapesten. Sőt, az első pénzkérés is Magyarországon történt. Előtte soha, sehol. Még csak kölcsön kérés sem volt.

– Szintén emailen kaptuk a következő kérdést: Hogyan lehet a leghatékonyabban munkálkodni a belső gyermekkel, hogy a nap 24 órájában tisztíthassunk?

– Azoknak, akik nem tudnak semmit erről az egészről, a Ho’oponoponoban a tudatalattit nevezzük belső gyermeknek. Ez az a részünk, ami az összes emlékünket hordozza. És a belső gyermekünk pontosan ugyanúgy megfigyel minket, mint a biológiai gyermekeink. És ha látja a belső gyermek, hogy alkalmazod ezt a technikát, akkor megtanul idomulni. Ha probléma lesz, tudni fogja, hogyan el kell engedni. És higgyék el az olvasók, hogy meg is teszi helyettünk. Bármilyen helyen, bármikor beszélgethetünk a belső gyermekünkkel.

– A belső gyermekhez szoktak a filmeken is dumálni a színészek, amikor magukban beszélnek?

– Az első lépés, amikor felismerjük, hogy van egy belső gyermekünk, van egy ilyen részünk önmagunkban. Azok az emberek, akik először olvasnak a Ho’oponopono módszeréről, legközelebb, ha problémájuk van és félnek, nem tudják, mi legyen a következő lépés, akkor ezt a részüket szólítsák meg. Biztosítani kell a belső gyermeket arról, hogy nem fogod elengedni. Együtt bármire képesek vagytok és minden rendben lesz.

– Indiából jött a következő kérdés. Azt kérdezi az illető, hogyan tisztítson, hogy elmúljanak a betegségei, amelyek az egész életét nyomasztják?

– A betegségemnek azt kell mondanom, hogy szeretlek, mert ha arra koncentrálok, hogy egyre betegebb vagyok, akkor tényleg egyre betegebbé válunk.

– Általában ez a legnehezebb.

– Higgyétek el, ha aggódunk miatta és beszélünk róla, még nem fog megjavulni. Akkor meg mi értelme van? És ez ingyen van. Lehet, hogy még mindig fájdalmaid lesznek és beteg leszel, de békében leszel és ez a lényeg.

„MEGÉRKEZIK A PÉNZ, HA IGAZÁN SZÜKSÉG VAN RÁ”

– Az egyik hölgy azt írja, hogy nagyon szeretett volna eljutni a budapesti tanfolyamra, de anyagilag nem engedhette meg magának. Azt kérdezi, talán túl görcsösen szeretett volna eljutni hozzád, azért nem jött még össze soha?

– El kell fogadni, ha még nem jött el az ideje valaminek. Abban kell hinni, hogy megérkezik a pénz, ha szükség van rá. Annyi csodálatos történetet hallottam már arról, emberek hogyan jutottak pénzhez és hogyan tudtak eljönni tréningre, úgy, hogy nem volt pénzük, mégis megérkezett. Azt kell mondani Istennek, nagyon szeretnék ott lenni, aztán el kell engedni, és majd ha eljön az idő, ott leszel.

– Ezt most én kérdezem: ingyen is csinálnád, ha nem kapnál érte pénzt?

– A tréningekre gondolsz?

– Igen.

– Ez egy nagyon jó kérdés, örülök, hogy feltetted. Az elején rájöttem, mi történik akkor, ha valaki ingyen csinál egy ilyen tréninget. Amikor a mesterem, PhD. Dr. Ihaelakalá Hew Len először jött Los Angelesbe, én szerveztem neki az egész rendezvényt és mondtam, hogy sokan jönnének, de nincs pénzük. Ihaelakalá azt válaszolta, nem segíthetek azon, akinek az a feladata, hogy keljen át a folyón. Így ugyanis megfosztod őt azoktól a tapasztalásoktól, amit akkor szerzett volna, ha elindul. Ezzel kizárólag a saját hátizsákomba pakolok még több követ. Nem jó, ha segítesz valakinek. Ettől függetlenül persze voltak azért kivételek. Nem fogadtam meg teljesen a mesterem tanácsát, s ennek meg is lett az eredménye. Épp azok nem értették a módszer lényegét, és nem értik a mai napig sem, akiket ingyen beengedtem. Az emberek nem gondolják át, hogy a saját képzéseimet én sem kaptam ingyen. Százszor elmentem a mesterem tréningjeire és mindig fizettem érte. Eszembe sem jutott, hogy megkérdezzem, bemehetek-e fizetés nélkül. Tudtam, hogy azt a pénzt vissza fogom valahogyan kapni az élettől. Ha bízol az Univerzumban, akkor megtöbbszörözi a befektetett összeget. Csak bízz. Hidd el nekem, ha itt az ideje, akkor Isten megteremti számodra azt a lehetőséget, hogy ott lehess.

– Hogy állsz anyagilag az óta, hogy ott hagytad a könyvelő irodát?

– Igazából most többet dolgozom, és kevesebb pénzt keresek. Sajnálni persze nem kell, mert nem keresek rosszul, jó életet tudok biztosítani magamnak. Rengeteg embert munkáltatok, sok embert tartok el. Sokszor úgy érzem, értük dolgozom. A maradék pénz pedig a termékekre megy, hogy még több eszközzel juttassam el az emberekhez a módszert. De hála istennek ki tudom fizetni ezeket az embereket és biztosan istennek ezek a tervei voltak velem.

– Visszatérve a hallgatóktól kapott kérdésekhez: a H’oponopono technikái közül mindegyik eszközt használni kell ahhoz, hogy változást történjen az életünkben?

– Nem. Csak egyet. A saját inspirációnk után kell mennünk. Mindenkinek más eszköz a jó. Válassza ki. Van, amikor csak azt mondjuk köszönöm vagy szeretlek. És vannak még egyéb eszközök, mindenki megtalálja a H’oponopono-ban. Ha problémád van, meg kell kérdezni, hogyan tisztítsak és lehet, hogy saját eszközöd lesz, ha épp olyan válasz érkezik.

– Milyen formában jön meg a válasz?

– Azt pontosan tudni fogod, mert adott pillanatban fel fogod ismerni. De úgy is mondhatnám, „meg fogsz világosodni”.

– Egy hölgy írja, hogy a férje egy hónapja elhagyta őt és a pici gyereküket. Mit tisztítson? A csalódottságot, a fájdalmat vagy a hazugságot?

– Először is áldásként kell felfogni a helyzetet, még ha most fájdalmas is. Lehet, hogy ez egy ajándék, amitől a hölgy fejlődni fog. Talán rájön majd, hogy egyedül is el tudja tartani magát, egyedül is ki tud állni magáért és ezzel sokkal értékesebb ember lesz. Mindig azt gondoljuk, egyedül nem megy, támaszkodnunk kell valakire, de senki más segítsége nem kell, csak az Univerzumé. Minden egyes alkalommal, amikor aggódsz vagy leragadsz azoknál az érzelmeknél, amikor azt kérdezed „Hogyan tehette ezt velem?”, „Miért ment el?”, mondd, hogy Köszönöm, Szeretlek és tudni kell, nincs miért aggódni, mert vigyáznak rád és szeretni fognak. Úgy érzem, sok érdekes és értékes dologról beszéltünk ma. Érdemes ezt a beszélgetést újra hallgatni mindenkinek a világhálón, mert van, amikor az ember újabb válaszokat talál benne.

*** A műsor az alábbi linken érhető el: https://soundcloud.com/holgyvalaszpoptarisznya4/mabelkatz-sandorandras ***

MÓRA KLÁRA:

„KORÁBBAN IS MINDEN ARRÓL SZÓLT AZ ÉLETEMBEN, HOGY EBBE AZ IRÁNYBA KELL MENNEM, DE SOKÁIG NEM VETTEM ÉSZRE A JELEKET”

– Szeretném, ha a beszélgetés végén Móra Klára is bekapcsolódna az interjúnkba, hiszen nélküle ma ez a rádióműsor nem jött volna létre. Most már elárulhatom, hihetetlen mennyiségű előkészítő munkát végzett, még a fiaddal is beszélt és kikérdezte, milyen zenéket szeretsz. Nem véletlenül játszottam ma azokat a muzsikákat, amelyek kedvedre valók voltak.

– Ez igazán nagyon megtisztelő, köszönöm. Persze, ülj csak közénk Klára.

– Klára, a ti kapcsolatotok honnan datálódik? Hogyan lettél te a Ho’oponopono módszer magyarországi nagykövete?

– Én ilyet soha nem mondanék magamról, hogy nagykövet vagyok.

– Én azonban mondhatok.

– Köszönöm. Amikor rájöttem, hogy nekem ezzel a módszerrel dolgom van, az univerzum valósággal „beletolt” ebbe. Akkor rájöttem, már korábban is minden arról szólt az életemben, hogy ebbe az irányba kell mennem, csak nem vettem észre. Majd amikor felfedeztem a módszert, a pálya elő volt készítve, csak el kellett kezdenem.

– Hogyan találkoztatok?

– Mint oly sokan, először magam is Joe Vitale könyvébe botlottam. Elolvastam, s azonnal tudtam, hogy dolgom a Ho’oponopono-val. Maga a könyv borzasztó keveset adott, ezért elkezdtem további információk után kutatni a világhálón. A keresésben az első helyen abszolút Mabelt találtam meg. Megrendeltem Los Angelesből a könyvét, két hónap alatt lefordítottam, megvettem az első madridi repülőjegyet és napra pontosan három évvel ezelőtt úgy mentem Madridba, hogy vittem magammal a könyve fordítását.

– És Klára is felmondott a munkahelyén, ahogyan annak idején én is – teszi hozzá Mabel.

– Ez roppant szimpatikus mindkettőtökben, hogy meg mertetek tenni ilyen nagy felelősségű döntést. Sokan épp ezt nem merik. Akármilyen kilátástalannak is tűnik a jövő, a belső hangra figyelni kell.

– Épp erre a belső hangra figyeltünk mindketten és ami az után történt, minket igazolt – fejezi be Klára.

– Mabel, mikor jössz újra Magyarországra?

– Talán egy év múlva. Már minden eszközt ismertek, nincs már rá m szükség. Tulajdonképpen nincs is szükség semmire önmagatokon kívül.