“Darabokra törtem, és szétszedtem magam ahhoz, hogy újra össze tudjam rakni az életemet. Ez teljesen tudatosan történt, mert felfogtam azt, hogy valami végérvényesen véget ért, és új felállás van. Le kellett rombolni magam, hogy újra tudjak építkezni. A 2000-es év egyébként is nagy mélypont volt számomra, mert édesapám meghalt, megszűnt a Happy Gang, és a több éves párkapcsolatom is véget ért. Minden szempontból újra kellett kezdenem.”
Kérek egy kulcsot a szívedhez; Fiatal szerelem; Sokáig voltam távol; ÖregSam; New York, Rio, Tokyo; Minő Guminő – dalok, amelyeket a mai napig mindenki ismer. A dalokhoz három művésznév tartozik: Cory, Moha és Vitamin. A csapat neve pedig immáron húsz esztendeje Happy Gang. Ritka, amikor egy dance zenekar ennyi esztendő után is képes fent maradni úgy, hogy közben 11 évig szüneteltek.
2013. nyarán, a Budapest Parkban több ezres tomboló tömeg ünnepelte az együttes születésnapját. És ezek a jelzők most nem azért szerepelnek itt, mert jól mutatnak egy könyv hasábjain. Ha nem lettem volna ott a közönség soraiban magam is, talán el sem hinném, hogy ezek a fiúk és ezek a dalok valóban a mai napig ilyen népszerűek. Akkor és ott, a jubileumi bulin történelmet írt a két zenész. Dance-történelmet. Ebben a műfajban ugyanis ilyen ünnepre még nem volt példa. Ha valaki őszintén drukkolt nekik az újrakezdés idején, akkor az én voltam, hiszen régi barátság fűz a fiúkhoz.
15 éves voltam, amikor megismerkedtünk, működésük során pedig sok interjút készítettem velük salgótarjáni kisfiúként. Rengeteget utaztam hozzájuk Budapestre, hamar elfogadtak amolyan bizalmi újságíróként. Ők voltak az elsők, akik a stúdiómunkálatokra is beengedtek, több lemezük előkészületeinél jártam. A Fiatal szerelmet és az ÖregSam dalaikat pont akkor rögzítették, amikor magam is ott voltam a Lejtő utcai zenebarlang mélyén.
Miután szétmentek, 13 évig mi sem találkoztunk. Úgy tudom, ők sem. Aztán az újrakezdéssel ismét egymásra találtunk.
Azok az igazán nagy dolgok az életben, amikor régi kapcsolatok maguktól értetődően élednek fel, és ahol természetes a bizalom, illetve egymás önzetlen segítése. A visszatérésre az eredeti hármas felállásból már csak ketten maradtak, de ketten is bebizonyították, hogy a Happy Gangnek létjogosultsága van a jelenlegi poppiacon is.
Hosszú ideje készülök mindkettőjükkel egy mély, őszinte „interjús” beszélgetésre. A művészneveik ABC sorrendjét tekintve Coryval, azaz Paréj Zoltánnal ültem le elsőként.
– Kezdjük a friss élményekkel! Budapest Park és a Kongresszusi Központ.
– Ezek az igazi visszacsatolások. Mindenféle médiahátszél nélkül összehozni olyan koncerteket, ahol teltház van, és a közönség soraiban végig mosolygó arcokat látsz. Most már egészen biztos, hogy a dalaink túlélnek minket. Elmondhatatlanul jó érzés, hogy ennyi esztendő után is ennyien ismerik a szerzeményeinket. Annak idején nem is gondoltuk volna, hogy ezek a dalok ilyen szinten kiállják majd az idő próbáját.
– Már nem divat a kilencvenes éveket cikizni?
– Nem. És egyébként is úgy gondolom, hogy a kilencvenes évek az új, picit modernebb hatvanas évek... Hiszen a kilencvenes évekre , a hatvanashoz hasonlóan erős és pozitív nosztalgiával fogunk visszagondolni, mert ezekben az években, a társadalmi változások miatt, több jutott a reményből, a felszabadult pillanatokból, többen indultak neki az álmaik megvalósításának… Amikor az ezredfordulón abbahagytuk az aktív zenélést, többen azzal reklámozták magukat, hogy a hozzánk hasonló zenekarokat cikizték. Pedig akkoriban, ha valaki elért valamit, azt a saját erejéből tette. A kilencvenes évek kultikus figurái a popzenészek voltak, ma pedig a politikusok... Minden megváltozott, de az idő is minket igazolt. Hiszen oly sok történés után, most is itt vagyunk.
Mindannyiunk életének talán legfontosabb korszaka volt a Happy Gang. Örülünk neki, hogy a zenész pálya végül nem engedett el minket. És annak is, hogy a közönség töretlen szeretetéről biztosított és ajándékozott meg minket, amióta visszajöttünk. Jól eső érzéssel tölt el minket, hogy az egykori hűséges rajongók közül többen már a gyerekeikkel jöttek el a nagy bulira, így frissítették a közönség sorait. Vagyis update-eltük a publikumot.
„A NÍVÓ NEM A KERESKEDELMI TÉVÉKET JELENTI. AZ ISMERT EMBER KÜLÖNBEN SEM EGYENLŐ A NÉPSZERŰ EMBERREL”
– Milyen volt megélni a kilencvenes éveket?
– Nagyon jó! Bárhová mentünk, mindenütt éreztük a népszerűséget. Az emberek a személyes hőseiknek tekintettek minket, és ilyen is volt a viszonyunk. Szinte fürödtünk benne. Éreztük, hogy elismernek. Akár étterembe ültünk be, akár moziba, kedvesek, közvetlenek voltak velünk az emberek.
– És milyen ma megélni az „új kort”?
– Most már jó. Be tudtuk bizonyítani, hogy számunkra nem a celebség, hanem a zenélés fontos. Az is a mottónk, hogy kevesebb személyi kultusz, több zene. Mi nem tartozunk azon előadók közé, akik kifolynak a médiából.
Amikor visszajöttünk, és meghívtak a Szigetre, az ottani fellépésen álmondtam meg, hogy Andrással együtt (Vitamin, vagyis polgár nevén Móré András – a szerk.) ezt a produkciót vissza fogjuk emelni az eredeti nívóra. Az ismert ember nem egyenlő a népszerű emberrel. A jelenlét még nem minden. Odavonzza a figyelmet, de nem feltétlenül pozitív értelemben. Mi mostanra tudtuk újrapozícionálni a zenekart 11 év szünet és 3 év reaktív év után. Eddig az volt a feladatunk, hogy a múltat összhangba hozzuk a jelennel, és a Budapest Parkban tartott születésnappal eljutottunk az úgynevezett „nullpontig”. Ott történt meg az a bizonyos katarzis.
– Nyilván ezerszer kérdezték már, de nekem is muszáj, hogy Moha miért nincs most veletek?
– Így döntött… Többször leültünk vele, a lelkiismeretünk tiszta, mert végig beszéltük vele a dolgokat, Moha felnőtt ember, másfelé megy már az élete, nem akart velünk jönni.
– Nagyon különböző személyiségek voltatok hárman?
– Teljesen! Hárman totálisan mások vagyunk, mégis, az energiáink összeadódtak, és működött a dolog.
„A HAPPY GANG VÉGÉVEL DARABOKRA TÖRTEM, ÚJRA ÖSSZE KELLETT RAKNOM MAGAM”
– Amikor 2000-ben abbahagytátok, haraggal váltatok el?
– Épp ellenkezőleg. Mosolyogva álltunk fel attól a bizonyos asztaltól, amikor kimondtuk, hogy vége, mégsem beszéltünk egymással tíz évig.
– Hogy élted meg lelkileg, hogy a nagy pörgésnek, és az addigi életednek vége lett?
– Darabokra törtem, és szétszedtem magam ahhoz, hogy újra össze tudjam rakni az életemet. Ez teljesen tudatosan történt, mert felfogtam azt, hogy valami végérvényesen véget ért, és új felállás van. Le kellett rombolni magam, hogy újra tudjak építkezni.
– Fájdalmas volt a felismerés?
– Igen. Láttam, hogy jön a fal, és tehetetlen voltam. A végére már mindhárman mást akartunk. Mentünk az autóval fellépésre, mondtam a magamét, az egyik jobbra nézett, a másik pedig balra. Az utolsó másfél év már így zajlott.
A 2000-es év egyébként is nagy mélypont volt számomra, mert édesapám meghalt, és a több éves párkapcsolatom is véget ért. Minden szempontból újra kellett kezdenem. Akkor lett kész életem első lakása Zuglóban, a lakásfelújítást pedig az első perctől az utolsóig magam irányítottam. Ott ültem a lakásban, és azon gondolkodtam, mihez kezdjek, valamerre lépnem kell. Aztán átvettem egy megkezdett építkezést Szentendrén, s ezzel elkezdődött egy újabb, de már egy polgári élethez hasonlatosabb és ezért számomra egy izgalmas kaland az életemben.
– Közben dolgoztál az egykori lemezkiadótokban is managerként.
– Pontosan. Egy fejvadász cég elküldött egy tesztre, ahol olyan kérdéseknek, feladatoknak vetettek alá, hogy a fejem is belefájdult. Mivel megfeleltem, állást ajánlottak. Beültem annak az embernek a székébe, aki végig a nyakunkon ugrált, amíg léteztünk. Itt feltétlenül el kell mesélnem egy rövid történetet. Amikor megkaptam az irodáját, be akartam pakolni a szekrénybe a dolgaimat. Így találtam meg az ott felejtett cuccai között egy hivatalos faxot, amelyben azt írják egy külföldi rádiós konferenciát követően, hogy nagyon várják a Happy Gang „Fiatal szerelem” című dalát, ami egész Európában hallható lesz, mert látják, a magyar listákon milyen előkelő helyeket foglal el. És ezekről semmit nem tudtunk! De nem is ez a lényeg, hiszen az ottani meló, az eredmények ellenére sem tartott tovább négy hónapnál. Rájöttem, hogy nem nekem való ez az irodai intrika. Annál jóval szabadságszeretőbb ember vagyok, minthogy 9-re járjak dolgozni délután 5-ig. A hazai előadók tartoztak hozzám, akik nagyon szerettek. A felső vezetők ráadásul rám küldték az úgynevezett „nagy vadakat”, akikkel korábban senki nem találta a hangot. Abella Miklós, a Republic managere nem állt könnyű ember hírében, de engem kifejezetten dicsért. Aztán Sterbinszkyvel is hamar egy nyelvet beszéltünk. Mégis úgy gondoltam, nem ez az én utam.Akkor találtam rá Szentendrére, ami maga a csoda. Azóta vissza se jöttem a városba, már négy helyen laktam odakint.
„FÉL ÉVIG LE SEM JÖTTEM A HEGYRŐL, CSAK KAJÁÉRT UGROTTAM LE A BOLTBA”
– Megnyugvást adott Szentendre?
– Az nem kifejezés. Felmentem a hegyre, ha előre néztem, madártávlatból láttam Szlovákiát, ha hátra, akkor Budapestet. Ha cigiztem volna, a csikket a városra pöccinthettem volna… (mosolyog)
Annyira élveztem ezt az új állapotot, hogy fél évig le sem jöttem a hegyről, csak kajáért ugrottam le a boltba. Morális értelemben erkölcsi támaszt adott ez a megnyugvás. Feltöltött. Fentről néztem a városra. Rengeteget töltődtem. Kimentem a hóba, és három hét múlva is az én nyomom látszódott, meg a helyi rókáé. A gyönyör és a teljesség érzése volt bennem, hogy én itt vagyok fent, de látlak benneteket. Senkivel nem tartottam a kapcsolatot, és azt is élveztem, hogy Szentendrén sem ismerek senkit.
– Az, hogy kiköltöztél a Pilisbe, valahol menekülés is volt?
– Mindenképp. Megoldást kerestem. Egy bázist. És meg is találtam.
– Spirituális beállítottságú ember vagy?
– Abszolút! Megérzem az energiákat, a felszín mögötti szándékot. Ettől persze nem vagyok különleges, mert minden ember ilyen, csak az idők során vagy eltérítik, vagy egyszerűen elrontják őket különböző blokkolásokkal. Ilyenkor a csatornák bezáródnak. Akit sikerül eltéríteni, az másképp gondolkodik. Nálam ezek szerencsére nyitva maradtak. Mindig is bennem volt ez az „aktív fantázia”. Ez egy biológiai és fiziológia folyamat benned, egy mechanizmus. De akinek csak néha sikerült, mert nem érti magát, különböző szerekhez nyúl.
– Te nyúltál valaha?
– Nem, soha. Az idejét sem tudom, mikor ittam utoljára.
– Hogy alakult a magánéleted?
– A lehető legharmonikusabb módon. A 2000-ben bekövetkezett szakítás után egy évvel találkoztam a jelenlegi kedvesemmel, és már 13 éve együtt vagyunk.
„BÜSZKE VAGYOK RÁ, HOGY NEM KELLETT OLYAN MUNKÁT VÉGEZNEM, AMIT NEM SZERETTEM”
– Miből éltél?
– Mivel nem szórtam el a pénzemet, ezért mindig volt tartalékom, amivel jól gazdálkodtam. És jól is fektettem be. Adtam-vettem ingatlanokat, amelyeket magam újítottam fel. Büszke vagyok arra, hogy a Happy Gang feloszlása után sem csúszott ki alólam a talaj anyagi értelemben. Mindig autóval jártam, nem kellett elmennem olyan munkát végezni, amit nem szerettem, és minőségi ételeket ettem.
– Mikor kezdett el hiányozni a zene?
– Folyamatában hiányzott már, csináltam is egy szólólemezt, ami nem volt sikertelen. Ezen volt a „Jóbarátok” sorozat magyar nyelvű változata, ami a listákra is felkúszott. Ám addigra nagyon megváltozott a zeneipar. Semmi nem úgy működött már, mint régen, a kereskedelmi tévék és rádiók vették át a szórakoztatóipari irányítást, ráadásul az az időszak a szólóelőadóknak sem kedvezett. Ezért újra visszavonultam.
– Majd ismét elkezdett hiányozni a muzsika…
– Pontosan. De már úgy döntöttem, kizárólag hobbi szinten hozom vissza az életembe, és szigorúan fiatalokkal, akik szintén hobbiból zenélgetnek. Akkor már szellemiségben, eltávolodtam a profi világtól. Tudtam, ha bármilyen producer, vagy kiadó beleszól a dologba, attól fogva nem lesz öröm.
Adtam fel hirdetést, és össze is szedtem egy zenekart. Roller néven kezdtünk klubokban zenélni, írtunk négy dalt, ami eljutott Rakonczai Viktorhoz. Egy szép napon épp bicikliztem a Duna parton, amikor Viktor hív, hogy készül egy új magyar film, zenét keresnek hozzá, és ez a négy felvétel, ami nála van, mind zenéjében, mind szövegében tökéletesen passzol. A film producerének és rendezőjének is annyira megtetszett a zenénk, hogy miattunk egy külön forgatási napot is beiktattak, így a moziban, a Tibor vagyok, de hódítani akarok címűben is szerepeltünk. Ekkor azonban szintén elindult egy másik folyamat. A lemezkiadó végül csak terjesztőként maradt a projectben, így akkora reklámot sem kapott a lemez. A fiatal társak pedig azt hitték, attól fogva miénk lesz a világ, hogy filmvászonra kerültünk. A kezdeti lelkesedést valami egészen más váltotta fel, ezért szétmentünk. A mostani formáció neve Underzen, akikkel szintén felléptünk már előkelő helyeken, mint például a TNT előtt az Arénában, de itt nincs elvárás, mindenkinek a helyén van az esze.
– Közben elkezdtél videózással foglalkozni.
– Vettem egy kamerát, és megtanultam vágni is. Rengeteg werkfilmet készítettem, készítettünk, főleg a TNT zenekarnak, vagy Dobrády Ákos szólóproject-jének.
„MOST JÖN A KÖVETKEZŐ NAGY KÖR…”
– Nem volt ciki egykoron ünnepelt sztárként most kamerával a válladon filmezni valakit, aki ugyanott áll, ahol régen te?
– ALÁZAT. Így, csupa nagybetűvel. Ez a legfontosabb az életben. Az visz előre. És kihívásnak éltem meg a kameramunkákat. Szeretek Dobrády Ákosékkal dolgozni, sokat tanultam tőlük. Nincs ebben semmi szégyen. Ákossal egyébként is van egy nagyon mély kapcsolat közöttünk, ami a kölcsönös tiszteleten alapszik.
– Hogyan lett újra Happy Gang?
– Folyamatosan érkeztek a felkérések. Az RTL Klub már a tényleges visszatérés előtt másfél évvel megkeresett. Volt egy sorozatuk, ahol összehoztak régi népszerű zenekarokat. Akkor elkezdtünk újra közeledni egymáshoz, de abból nem lett semmi. De ezt követően is folyamatosan kaptam különböző „jeleket”. Például elmentem nyaralni a Balatonra, és nem tudtam aludni, mert hajnalban is a Sokáig voltam távolt üvöltették egy buliban, nem messze tőlem. S amikor az RTL egy másik műsor kapcsán ismét megkeresett, Andrással (Vitaminnal) beleegyeztünk. Azóta toljuk együtt újra a biciklit.



Úgy érzem, a produkciónk jelenleg a legjobbak között van. A nullpontról elérkezett a fázis, amikor elkezdhetünk a jövőn gondolkodni. Rengeteg dalt írtam eddig is. András is. Ő nagy munkát végzett el, aminek a szellemi vezérlésében vettem részt. Az összes dal új fekvésekben, új felosztásban, új hangszereléssel át van struktúrálva.
Örülök ennek az időszaknak, és annak is, hogy annak idején a szentendrei feltöltődéssel tartósítottam magam a következő nagy körre.
– Lesz nagy kör?
– Biztos vagyok benne. Szisztematikusan kezdtem el magam építeni. Hogy ez zene lesz, vagy ahhoz kapcsolódó dolog, még nem tudom, de, hogy nagyot durran majd, az biztos.

