„Talán én vagyok az egyetlen, aki ki tudott lépni az apja árnyékából, és bizonyított a magyar zenei életben. Én nyolc évig minden nap azzal foglalkoztam, hogyan énekeljek úgy, mint egy néger. Éreztem, hogy képes leszek megcsinálni, mert volt egy úgynevezett igény-szintem. És a belső igények miatt nem tudtam kezdetben olyan jó lenni, amilyen jó zene szólt bennem…”
– Privátban egyszer sokat meséltél nekem az életedről. Mindent lehet rád mondani, de azt nem, hogy könnyű volt az utad eddig. Szüleid válása, édesanyád betegsége, majd a saját válásod…
– Nem kell engem sajnálni, mert a színpadi lét mindenért kárpótol. A zene mindenen átsegít. A legnagyobb gyógyír a világon. Kezdetben nagyon rossz tanuló voltam, aztán elkezdtem zenét tanulni, és ez mentett meg. A zene a legmélyebb depresszióból is képes kirángatni az embert. És ha még zeneszerzői vénád is van pluszban, az már félsiker. Nálam a zeneszerzés hamarabb ment, mint az éneklés. 13-14 évesen már magamnak írtam dalokat.
– Mikor jöttél rá, hogy jó hangod van?
– 16 éves koromban. Végigsöpört rajtam egy Beatles mánia, és elkezdtem Beatles számokat magamnak énekelni. Az első dal, amit énekeltem, a Lady Madonna és az I Am The Walrus. Egy Lennon és egy Mc Cartney szerzemény. Az iskolai zenekar már 15 éves koromban megalakult azzal a céllal, hogy majd gólyabálokon fogunk játszani, de nem volt énekesünk. Én voltam a gitáros, és egyszer az egyik zenekari tagnak otthon előadtam egy dalt zongorakísérettel. Leesett az álla, amikor meghallott. Márknak hívták a fiút, neki köszönhetem, hogy szólistaként is elindultam. Ha akkor azt mondja, nincs jó hangom, talán soha nem énekelek nyilvánosan. Vagy csak később.
Márk barátai már komoly zenekarokban játszottak, és bevettek maguk közé. A második koncertem már a Közgázon volt 17 évesen a Horizont együttessel. Ez manapság már nem számít nagy dolognak, de akkor hihetetlen elismerést jelentett. Annak idején mindenki végigjárta a ranglétrát, ment zeneiskolába tanulni. Az előttünk levő generációnak, a nagy öregeknek még nehezebb volt, mert ott még kotta sem volt. A hetvenes években azok zenéltek, akik erre születtek. Ők igazán karmikus sztárok voltak.
„TELE VAGYOK ZENÉVEL”
– Az Éliás név előnyt, vagy inkább hátrányt jelentett számodra a popzenében?
– Szerinted? (nevet)
– Választhattál volna művésznevet is.
– Nagyanyám is ezt tanácsolta. (nevet) Talán én vagyok az egyetlen, aki ki tudott lépni az apja árnyékából, és bizonyított a magyar zenei életben. Én nyolc évig minden nap azzal foglalkoztam, hogyan énekeljek úgy, mint egy néger. Éreztem, hogy képes leszek megcsinálni, mert volt egy úgynevezett igény-szintem. És a belső igények miatt nem tudtam kezdetben olyan jó lenni, amilyen jó zene szólt bennem…
– Miért akartál úgy énekelni, mint egy néger?
– Apám pici korom óta fekete zenéket hallgatott, és azt mondta, az a normális, ha úgy énekelsz, mint George Benson, Barry White, Ray Charles, vagy Bill Withers. 1992-ben kaptam tőle egy Bill Withers CD-t, rajta az Ain’t No Sunshine-nal, azt mondta, ez a világ legjobb énekese, ezt kell hallgatni fiam. Ronggyá is hallgattam. Elhittem apámnak, hogy ő a világ legjobb énekese. És konkrétan senki nem tudta, hogy a hangom legjobban Bill Witherére hasonlít. Olyannyira, hogy anno egyszer feltettem a szobában, édesanyám bejött és kérdezte, hogy kisfiam, te énekelsz?
– Ki most a világ legjobb énekese?
– Én! (nagyon nevet) Vicceltem, mert én csak a második vagyok... (nevet) Természetesen nincs ilyen.
„VALÓJÁBAN FODRÁSZ IS VAGYOK”
– Édesapáddal ezek szerint válás után is tartottátok a kapcsolatot?
– Hogyne, mindig vitt magával a diszkóiba, meg a koncertekre. Mindenféle zenei eseményen ott voltam vele. Ez arra volt jó, hogy feltöltött hihetetlen mennyiségű zenével. Azért tudok ilyen könnyen dalokat írni, és egyáltalán bármit, ami zenével kapcsolatos, mert tele vagyok zenével. Ha kicsi gyerekként ilyen közegben vagy, az beléd ég. Apámnál folyamatosan szólt a zene. De állandóan! Az öreg zenekarokkal is járta az országot, konferálta például az Omegát. Van ezzel kapcsolatban egy történetem, amit még nem meséltem el senkinek. Nemes Laci, egy legendás hangmérnök meg akarta viccelni apámat. Négyéves voltam, a kezembe adott egy mikrofont, és mondta, menjek fel a színpadra, és mondjam azt, amit apám szokott. Bemondtam, hogy most következik az Omega! Mindenki azt hitte, hogy tényleg kezdődik a koncert, a műszakiak elindították a füstgépet, a fényeket, az Omega pedig szentségelt az öltözőben. Óriási botrány lett belőle.
– Édesanyád ezzel szemben nem támogatta zenészi ambícióidat?
– Ő egyáltalán nem. Mindenáron fodrászt akart belőlem csinálni. Csinált is. Mivel az érettségit követően nem vettek fel a Színművészeti operett-musical szakára, valamit tanulnom kellett, hogy ne vigyenek katonának, mert anyám a zenélést link dolognak tartotta. Kiderült, hogy van is érzékem hozzá. Anyámnak és bátyjának is volt egy-egy szalonja. A nagybátyám ismert fodrász, Szabó Imre. Ő tanította azt a generációt, amibe Hajas is tartozott. A családunkban baromi tehetséges emberek vannak. A saját területén mindenki zseni.
„FÉRFI LÉTEMRE NEM SZÉGYELLEM A KÖNNYEIMET. A MŰVÉSZEK SZERINTEM EGYÉBKÉNT IS NŐI LELKŰ FÉRFIAK”
– Lelked hogy van?
– Egyre jobban, köszönöm. Bár az utóbbi két évben eléggé zűrös volt az életem, mert egy szerelmi hullámvasúton ültem, viszont sok szép dal született ebből a lelki traumából.
– Nagyon tudsz szeretni?
– Igen. De ez a zenémből is kiderül. Ezt közvetítem. A gyerekeimet és a szerelmemet is nagyon szeretem.
– Szenvedni is tudsz?
– Hajjaj! És roppant mód szenvedélyes vagyok.
– Nem tartod gyengeségnek, ha egy férfi sír?
– Nem. Ez egy művésznél pedig pláne megengedett. A művészek női lelkű férfiak. Érzékenyebbek az átlagnál. Azért tudnak szép számokat írni.
„BERKI TAMÁS APÁM HELYETT APÁM VOLT NYOLC ÉVEN KERESZTÜL”
Nem titok, hogy több tehetségkutatóban is dolgoztál énektanárként. Galambos Lajos egyszer nemes egyszerűséggel csak „sztáridomárnak” nevezett.
– Ez tényleg találó, emiatt soha nem is volt rossz érzésem. Inkább azért volt, hogy több toplistás dalom közül egyet sem hagytak elénekelni a feltörekvő tehetségeknek. Előadóként semmilyen szinten nem kaptam lehetőséget a sok éves munkám után ezekben a műsorokban.
– A korábbi tanítványaid hálásak?
– Szabó Ádám nagyon hálás volt, László Attila is hálás. Péterfi Bori is nagyon aranyos volt, sőt sokáig Harcsa Veronika. Egyikkel sincs napi kapcsolatom, de miután a mór megtette kötelességét, a mór tűvozhat. Én sem hívom fel a tanáraimat nap mint nap. Én azzal hálálom meg a jótetteiket, hogy mindenhol elmondom, ők tanítottak, és nekik köszönhetem az alapokat. Például Berki Tamásnak, aki apám helyett apám volt nyolc éven keresztül.
Hiszem azt, hogy minden embernek több élete van, és valamelyik életében megtalálja a boldogsághoz vezető utat.


