Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója: „Levelekben oktatnak ki a tévézésről”

 

„Egy bértárgyaláson jellemzően mindenki többet akar, és ilyenkor kezdődik az alkudozás. Az a döbbenetes, hogy nem is a legnagyobb nevek alkudoznak. Egyszer nagyon szerettem volna megegyezni valakivel, de nem sikerült. Az utolsó ajánlatra is nemet mondott. Úgy tudom, az óta megbánta...”

 

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

 

- Direkt hagytad nyitva az irodád ajtaját?

- Igen. Mindig nyitva tartom, valamennyi megbeszélésnél, vagy tárgyalásnál. Ha zavar, szívesen bezárom.

- Nem zavar, csak kicsit szokatlan.

- Ez egy laza cég. De a nyitott ajtó is azt jelzi, hogy ide bármikor be lehet jönni. Csak akkor zárom be, ha a vendég kéri.

- Mindig így öltözködsz?

- Általában igen. Nem tetszik?

- Nincs vele bajom, viszont azt hittem, minimum zakóban ülsz itt a főnöki fotelodban, a hatodik emeleti, panorámás irodádban, nem pedig zsebes nadrágban és bakancsban…

- Még csak az kellene. Nyilván, ha az alkalom megkívánja, öltönyt veszek, és nyakkendőt kötök. Viszont a legutóbbi társasági eseményre még nyakkendőt sem vettem fel, mert nem volt kedvem.

- Sok sztár sírt és nevetett ebben a fotelben az elmúlt években, amelyen most ülök?

- Hogyne! Mindkettőre volt példa bőven.

 

„MINDIG MEGVISEL, HA EL KELL KÜLDENEM VALAKIT”

 

- A sírásokat tudod kezelni?

- Igen, bár nem könnyű egyetlen helyzet sem, akár sztárról, akár olyan munkatársról van szó, aki a háttérben dolgozik. Hiszen itt egyformán fontos mindkettő. Nem csak a sztároknak van karrierjük. A televíziós ipar minden része emberekről és érzelmekről szól. A termékünk valahol az emberi érzelmek manipulációja, hiszen egy sorozatnak, vagy egy szórakoztató műsornak az a célja, hogy katarzist érjen el. Viszont azok is emberek, akik ezeket előállítják.

Vezetőként ebben a szakmában csak úgy várhatok el az embereimtől bármit, ha figyelek rájuk. Kamera és vágópult mindenütt van, az mindenütt ugyanolyan. Az azokkal dolgozó emberek viszont nem ugyanolyanok. Akkor lehet a munkatársaimtól maximális teljesítményt elvárni, ha magam is emberséges vagyok velük valamennyi élethelyzetben. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne kellene fájdalmas döntéseket hozni, de mindennek megvan a módja. Természetesen hatszor végig kell gondolni mindent, de a legfontosabb, hogy olyan döntés szülessen, amit az adott pillanatban a legjobbnak tartok.

- Utólag visszagondolva is azt mondod, hogy minden helyzetben a lehető legjobban döntöttél?

- Pontosan ezért jó ez a csapat itt az RTL Klubon, és azért szeretek a munkatársaimmal dolgozni, mert ha valami miatt mégsem voltam biztos a dolgomban, akkor újra, szégyenérzet nélkül fel lehetett vetni a kérdést, és meg lehetett beszélni. Ezek azonban legtöbbször közös döntések voltak, és nem szégyelltük egymás előtt bevallani, ha esetleg rosszul döntöttünk. Mert természetesen erre is volt példa. 10 évvel ezelőtt például úgy döntöttünk, hogy a választások alatt szüneteltetjük a Heti hetest. A nézők ezzel nagyon nem értettek egyet, és három nap múlva bejelentettük, hogy vissza az egész, mehet minden ugyanúgy, mint előtte. Csináltunk akkor egy gyors közvélemény-kutatást, és rájöttünk, hogy nem lett volna szabad a saját érzéseinkre hagyatkoznunk.

- Emlékszel még az első olyan esetre, amikor programigazgatóként el kellett küldened valakit?

- Pont a legelsőre?

- Azt mondják, csak az első a nehéz…

- Nem csak az első nehéz, hanem mindegyik. Akkor is történt ilyen eset, amikor a Fókusz főszerkesztője voltam. Ráadásul olyan embert kellett elküldenem, akit riporterként azóta is lehet ismerni. Aztán több ilyen eset is történt. Természetesen mindegyik megviselt, mert alapvetően az ember nem szeret másoknak fájdalmat okozni. Viszont vannak helyzetek, amikor a döntés elengedhetetlen. Lehet, hogy nagyképűen hangzik majd, amit mondani fogok, de utólag egyetlen ilyen döntést sem bántam meg. Hozzá kell tennem, ilyen azért nem történt túl gyakran, évente talán egy sem. Persze ehhez kell az a szerencsés helyzet is, hogy az RTL Klubnál jól működnek a műsorok.

- Ki volt az első olyan ismert ember, akit programigazgatóként helyzetbe hoztál?

- Ez nagyon nehéz kérdés. Egy karrier elindításában ugyanis annyian közreműködnek, hogy aki ennek ellenére mégis azt állítja, egyedül indít el valakit, az hazudik. Hiszen még abban sem egyedül döntök, hogy ki kerüljön képernyőre, van erre egy nagyon szűk menedzsment team. Viszont akire személy szerint nagyon büszke vagyok, és ugyan nem csak nekem köszönheti a karrierjét, viszont nagy mértékben támogattam, az Sebestyén Balázs. Már akkor tudtam, hogy több van benne, amikor megláttam a Balázs Showban. Akkor éppen arra a műsorra kerestünk valakit, és ő lett a befutó. Viszont tudni lehetett, hogy nem ez a produkció lesz az utolsó állomás az életében.

- Balázs, vagy a többiek, akiket elindítottad az országos karrierjét, hálásak utólag a lehetőségekért?

- Úgy vettem észre, hogy nem felejtik el. Van, aki kevésbé fejezi ki a háláját, és van, aki jobban. Egyébként én sem felejtem el, hogy kinek mit köszönhetek a karrierem alakulásában. De mondok más példát. Amikor Barabás Évi megkapta Az Év műsorvezetője-díjat, a gála utáni fogadáson odajött hozzám, és azt mondta, soha nem felejti el azt a pillanatot, amikor abbahagyta a Reggelit, ült az irodámban, és azt mondta, „Figyelj, én nem csak egy műsorvezető, hanem egy tévés vagyok, szeretnék is ebben a minőségben dolgozni, segíts”. Úgy került a Fókuszhoz, hogy beszéltem Kotroczó Róberttel, a hírigazgatónkkal, hiszen szervezetileg ez a műsor hozzá tartozik, és javasoltam, hogy ki kellene próbálni Évát. Jól esett, hogy Éva emlékezett erre, és utólag is megköszönte, pedig mindez évekkel ezelőtt történt.

 

„SENKITŐL NEM LOPTAM MÉG MŰSORÖTLETET”

 

- Számoltam magamban, hányszor jelezte a géped, amióta itt ülök, hogy e-mailed érkezett. Az imént volt pontosan a tizedik ilyen hang. Mennyit kapsz átlagban egy nap?

- Százat-százötvenet biztosan. De meg kell jegyeznem, hogy ezek harminc százaléka spam.

- Elérhető vagy egy átlag ember számára?

- Abszolút. Aki akar, megtalál.

- Műsorötleteket, tanácsokat kívülről is kapsz?

- A tévézéshez mindenki ért – vagy legalábbis így érzik –, és mindenkinek van ötlete ahhoz, hogy melyik műsort hány órakor kellene adni, stb. Nyilvánvalóan nem tudok mindenkinek hosszú órákat tartani arról, hogy miért nincs igaza abban, amit mond, viszont volt már olyan eset, hogy használtam ötletet, amit ilyen módon kaptam, kívülről.

- A levélírók hány százaléka írja azt, hogy ő a te embered, és műsorvezető akar lenni?

- Bőven előfordulnak ilyenek is… De egy teljesen civil embernek, mindenféle szakmai előélet nélkül nem javaslok ilyen álmokat. Persze az is lehet, hogy ezen a téren csak én vagyok így megfertőzve, hiszen a Színház és Filmművészeti Egyetemen szereztem a másod-diplomámat tv-rendező, műsorvezető szakon. De ez csak egy része a dolognak. Egy műsorvezető ugyanis semmivel nincs kevésbé kiszolgáltatottabb helyzetben, mint egy színész. A pályafutása során ugyanis a legtöbb esetben nem ő fog dönteni a sorsáról. Nem árt mellette más szakmát is kitanulni, jó esetben a tévés szakmák bármelyikét. Butaság lenne azt gondolni, hogy ha valaki képernyőre kerül műsorvezetőként, attól fogva, meg lesz oldva az élete. Hiszen még akkor is, ha ő éppen jó abban a műsorban, ki tudja, meddig sikeres maga a produkció? Ráadásul háromszáz tévében dolgozó emberből mindössze húsz kerül képernyőre, és, hogy ki kerül a húsz közé, az nagyon sok mindentől függ.

 - Például?

- A legfontosabb, amit már említettem, hogy mennyire marad sikeres a produkció. A csatornánál soha nem műsorvezetőkben, hanem műsorokban gondolkodunk. Tehát nem azt nézzük, hogy egy adott személynek milyen műsor állna jól, hanem egy kitalált műsorra keresünk embert, aki szerintünk a legalkalmasabb a feladatra. Viszont ha az adott műsor nem megy, akkor a műsorvezető miatt nem fogjuk képernyőn tartani. Emellett, aki tehetséges, annak több műsor is jól fog állni, és eszünkbe jut műsorvezetőként. Úgy gondolom, ebben a házban mi mindig komolyan gondolkodtunk arcokban, és sokan hosszú évek óta itt vannak nálunk. Olyat viszont elképzelhetetlennek tartok, hogy valaki minden szakmai tapasztalat nélkül megjelenjen, és műsort kapjon. Nyilván volt már erre is példa, mondjuk Majka esetében (persze, azért ott is kellett hozzá a Való Világ, mint „ugródeszka”), de ma már nem gondolnám, hogy valaki az utcáról beesve vezetne egy produkciót. Nem akarom túlmisztifikálni ezt az egészet, de ez valahol olyan, mintha valaki a műtőbe esne be, és elkezdene operálni.

- Azok, akik ismerik a szakmát, és már képernyős múltjuk is van, hogyan jelzik neked, hogy még élnek és gondolj rájuk?

- Ez nagyon változó. Van, aki e-mailben, van, aki telefonon, és olyan is akad, aki személyesen.

- Ha időpontot kérnek tőled, és tudni lehet, hogy munkát akarnak kérni, akkor is találkozol velük?

- Nem emlékszem olyan esetre, hogy bárkinek is nemet mondtam volna az utóbbi időben. Viszont jellemzően azt szoktam kérni, hogy mielőtt találkozunk, írja le néhány sorban, mit szeretne. A bizalmatlanabbja, persze nem írja le, mert fél, hogy ellopjuk, de ez az eset, amikor azt mondom, nincs mit kezdenünk egymással, mert a legfontosabb a bizalom. Mi még soha nem loptunk el senkitől műsorötletet! Viszont ha valaki veszi a fáradtságot, és leírja, két lehetőség van. Vagy már a válasz e-mailben elmagyarázom neki, miért nincs szükség erre, vagy éppen találkozunk, és beszélünk. Kell, hogy legyen egy minimális szűrő, mert az senkinek sem jó, ha feleslegesen idejön. Csak halkan jegyzem meg, több olyan eset is előfordult már, amikor valaki a saját ötletét sem tudta leírni…

„A SZELLEMVASÚT CÍMŰ PRÓBÁLKOZÁSUNKRÓL NE BESZÉLJÜNK…”

- Ahogy eddig beszéltél, úgy tűnt, hogy az RTL Klub programigazgatójának élete csupa móka és kacagás. Valóban ennyire sima és gördülékeny lenne a munkád?

- A fenét. Vannak olyan helyzetek, amikor az ember feszültebb. Például, amikor heteken keresztül vitatkozunk egymással a Csillag születik zsűrijén. Akkor akadnak olyan percek, amikor egy-egy hosszabb vita után az embernek semmihez sincs kedve. Programigazgatóként vannak ennél is kellemetlenebb feladatok. Például a válság közepette meghatározni az éves büdzsét, és arról dönteni, mi az, ami bekerülhet ilyenkor a programba, és mi az, ami nem. Ebből a szempontból a tavalyi év sem volt vidám, és az idei sem lesz az. Igaz, a tavalyi esztendő nézettségi szempontból nagyon sikeres volt, de mindenki tudta, mennyivel kevesebb pénzből gazdálkodtunk, mint előtte.

- Idén mi a helyzet?

- Idén a tavalyinál is kevesebb pénzből gazdálkodunk. Egyébként mi egy nem válságos időszakban sem indítunk olyan túlzottan sok műsort. Ennek nagyon egyszerű oka, hogy a produkcióink jelentős része jól működik. Ebből kifolyólag az összes, műsorokra szánt pénzt nem tudjuk elkölteni új vállalkozásokra, mert a nagy részét elviszik a már meglévő produkciók. Ráadásul a műsoridő tekintetében sincs már több helyünk, viszont ha mégis új vállalkozásba fogunk, arra igyekszünk odafigyelni. Persze néha így is becsúszik egy-egy hiba, és időnként kipróbálunk olyan dolgokat, amelyek kimenetelében magunk sem vagyunk biztosak.

 - Melyik produkciótokra nem vagy büszke?

- Volt például egy Szellemvasút című próbálkozásunk. Nem tudom, emlékszel-e rá.

 - Nem.

- Ennek nagyon örülök. Akkor nem is kell erről beszélnünk.

- Majd rákeresek a Youtube-on.

- Az még nem a Youtube-os korszak volt, szerintem nincs fent.

- Várj egy percet, most már kíváncsiságból beírom egy másik internetes keresőbe. Az első találat egy Index cikk 2005. februárjából: „Egy adás után leveszi a műsorról az RTL Klub minden idők egyik legvisszataszítóbb magyar képernyős termékét, az Árkus József-féle Parabola kapitalista reinkarnációját.”

- Akkor szerintem erről nem is érdemes több szót váltanunk. Vannak olyan dolgok, amelyek nagyon jó befektetésnek bizonyulnak később, és vannak, amelyek nem.

- Az ilyen műsorok gondolom komoly anyagi veszteséggel is járnak. Ki felel ezekért? Ilyenkor téged vesz elő valaki?

- Természetesen beszélünk róla, de nincs senki elővéve, mivel minden csapatmunka, és együttesen döntünk több vezetővel. Egyébként olyan még nem történt, hogy egy műsor felborítson egy egész éves költségvetést.

 

"EGY TÖMEGTERMÉK NEM BÓVLI"

 

- Te tárgyalsz a sztárokkal a gázsijaikról?

- Igen.

- Milyen intenzitásúak ezek a tárgyalások?

- Nagyon változóak. Hol ilyen, hol olyan… (nevet)

- Összegeket nyilvánvalóan nem mondhatsz az üzleti titok miatt, arra viszont kíváncsi lennék, az esetek hány százalékban egyezik a két fél véleménye az összegről?

- Ritkán.

- Mindenki többet akar, mint amennyit adnátok?

- Igen, jellemzően mindenki többet akar, és ilyenkor kezdődik az alkudozás.

- Ilyenkor mosolyogsz magadban, amikor valaki többre értékeli önmagát? Mi zajlik benned?

- Nehéz ezt így megmondani, hiszen vannak olyan személyiségek, akik igenis sokat hozzá tudnak tenni egy produkcióhoz. Nekik nyilvánvalóan jobb az alkupozíciójuk. A sztárokat mindenhol meg kell fizetni.

- Ti megfizetitek?

- Szerintem meg.

- Előfordult már, hogy kizárólag a pénzen bukott el egy ismert ember szerződtetése?

- Többször is, és az a döbbenetes, hogy nem is a legnagyobb nevekkel. Személyeket nyilván nem mondok, de volt valaki, akivel nagyon szerettem volna megegyezni, sok időt áldoztam rá, mégsem sikerült. Aztán eljött egy pont, amikor azt éreztem, ez már nem mehet tovább, és egy harmadik személyen keresztül megüzentem neki, hogy ha az utolsó ajánlatra is nemet mond, akkor ennyi volt. Nemet mondott, de úgy tudom, az óta megbánta.

- Ezt honnan veszed?

- Onnan, hogy már többször is vissza szeretett volna jönni.

- Feltűnt az óta más csatornán?

- Igen, de sem pénzben, sem megbecsülésben nem tart ott, ahol nálunk tarthatna.

- Hiányzik a képernyő?

- Nem, és ezt nagyon őszintén mondom. Saját döntés volt, amikor abbahagytam a Fókuszt. Csinálhattam volna a kettőt is együtt, de nem akartam. Négy évig voltam a Fókusz élén, fontos időszaka volt az életemnek, de elég volt. Sokkal érdekesebb számomra ez a munka, és nem is vágyom vissza a képernyőre, sem a műsorba.

- Mit nézel szívesen a saját produkcióitok közül?

– A XXI. Századot és a Házon kívült nagyon szeretem, pedig azok területileg nem is hozzám tartoznak. Nézőként azonban kifejezetten kedvelem. De a szórakoztató produkcióinkat is szerettem. Még Benkő feleségkereső műsorát is. Kértem is a kollégákat, hogy ne mutassák meg előre, mert annyira szórakoztat, hogy megnézem majd otthon, a tévében.

Értelmiségi körökben divat cikizni ezt a műfajt. És divat „legagyizni”. Pedig aki gagyizik, az nincs tisztában a szó jelentésével. A gagyi ugyanis azt jelenti, hogy bóvli. Márpedig egy tömegtermék nem bóvli. Attól még, hogy ülnek öten egy asztal körül, és magas kultúráról beszélgetnek, még lehet nagyon gagyi. A mi műsoraink nagyon profin megcsinált produkciók. Az ország legnagyobb televíziója természetesen tömegekhez akar szólni, és azt olyan műsorokon keresztül teszi meg, amelyeken keresztül szólhat hozzájuk. Ma már több mint 80 magyar nyelvű csatorna fogható, és nem igaz, hogy ezeket nem érik el az emberek. Nekünk olyan produkciókat kell gyártani, amelyek megfogják a nézőt. Mert igenis mi csináljuk a legjobb tévét az országban. Még akkor is, ha ez esetleg másoknak nem tetszik.

SZERESD A MÉLYINTERJÚKAT A FACEBOOKON IS! KATTINT IDE ÉS LÁJKOLD OLDALUNKAT!

https://www.facebook.com/rmelyinterjuk.hu

Izgalmas fórumtémák, nyereményjátékok, aktív közösség!

 

Vissza az oldal tetejére!