A Kis Herceg kincsei
Talán tudja, talán nem e weboldal szerzője, hogy a háta mögött Kis Hercegnek nevezik. Nem tudni pontosan miért, ezt inkább sejteni lehet. Talán mert van a lényében valami meseszerű, valami meseszerűen kisfiús. Rendelkezik egy mostanában egyre ritkább tulajdonsággal, képes rendkívüli módon odafigyelni más emberekre. Valahogy úgy, ahogy legendás gyóntatópapok és híres pszichiáterek teszik.
Ül a „pácienssel” szemben, nagyra nyitja a szemeit, figyel, az illető meg észre sem veszi, de olyannyira kitárja a lelkét, hogy úgy még az édesanyjának se tenné.
Aztán az is a varázslat része, hogy amikor a Kis Herceg papírra veti ezeket a fondorlatosan kicsalogatott vallomásokat, nem sértődik meg senki, sőt tán még örül is, hogy mind ezt a nagy szemű kisfiú előbányászta a lelke legmélyéről.
Hogy honnan jött, mikor és hogyan, arra már csak a magyar sztárvilág, az a bizonyos showbiznisz legöregebb rókái emlékezhetnek. Nem volt senki fia, borja, mégis – ez is a varázslat! - átjutott mindenféle akadályon, szigorú portásokon, összevont szemöldökű titkárnőkön.
Pedig az Óperenciás tengeren is túli Salgótarjánból jött, mindenféle ajánlólevél nélkül, és talán még hamuba sült pogácsára sem futotta neki. Mégis színészek, nagyhírű zenészek, zord producerek, mindenféle híres komédiások fogadták bizalmukba, talán ők sem tudják miért. Lehet, mert gyermeki ámulattal csodálta őket, úgy érezve, hogy a mesék birodalmába jutott, amikor vidéki kisfiúként megszólíthatta őket.
Ami ezen a weboldalon, a Mélyinterjúkon szerepel, ezeknek a különös gyónásoknak az eredménye. Keressenek egy jó kényelmes fotelt és hagyják, hogy hasson a varázs… A Kis Herceg megosztja velünk különös módon megszerzett kincseit…
Ómolnár Miklós
(András "Mélyinterjúk 1." című könyvéhez írott előszava)
"Jó volt a tükrébe nézni”"
Sokan azt hiszik, hogy kérdezni könnyű… De gyakran bizony csak: „…fecseg a felszín, hallgat a mély…” Épp ez a tét. Ha az ember komolyan veszi. Interjút készíteni valakivel nem csupán egy naptárba beírt időpont, egy randevú, egy együtt elfogyasztott kávé. Megszólaltatni és MEGMUTATNI valakit: rákészülés, hangolódás, elmélyülés. A jó kérdező háttérbe helyezi önmagát, nem a látszás, hanem a láttatás lesz számára a lényeg. Némiképp saját határait is feloldja a másikban. Jómagam néha úgy érzem, hogy azokban a pillanatokban, amikor beszélgetek – kicsit azzá válok, aki az alanyom.
Andrásnál is ezt érzem.
Andrásban is ezt kedvelem.
Andrásnak is ezért nyíltam meg.
És valószínű, mindannyian így érezték – tán megfogalmazatlanul - akik ezen az oldalon szerepelnek.
Nincs egyetlen igazság, egyetlen út a sikerhez, a népszerűséghez. Sokfélék vagyunk, és a lényeg épp ez – felfedni azt, hogy mennyi szín, érzet, hangulat létezik az „egyfélék” – az ismertek kapcsán. Milyen eltérő
sorsok, választások, tévedések, sikerek, kudarcok vezetnek oda, hogy valaki kiválik a tömegből, és neve egyszer csak jelentéssel bír. Kivált rajongást vagy utálatot, válik példaképpé, vagy épp elkerülendővé. András kíváncsi volt ránk. Jó volt a tükrébe nézni. Őszintén…
Szily Nóra
(András "Mélyinterjúk 2." című könyvéhez írott előszava)
"A sötétségből adnak kiutat András interjúi"
„A mai világ újságírása a felszínességről szól. Pénz, vér, szex, botrány. Senki nem megy bele az élet és az érzések valódi tartalmába. Ez a rövid, durva "ingerküszöb írás" megöli az olvasást és lassan a lapvásárlást is. A nagy regényekben is vannak véres drámák, de a mai lapok már csak zombie és szexkártyák felmutatásával ijesztgetik a lakosságot. Ebből a sötétségből adnak kiutat, fényt Sándor András mélyinterjúi. Szívből ajánlom!”
Schobert Norbert
"Azért hívtam be az öltözőmbe beszélgetni,
mert éreztem, hogy tehetséges"
„Épp a 73. születésnapomat ünneplem, amikor ezeket a sorokat írom. A 73 évem alatt kevés dologra tudok úgy emlékezni egyértelműen, hogy ’na ez jó tett volt, helyesen cselekedtem’. Az egyik mindenképpen Sándor Andrással kapcsolatos. 1992-ben, Salgótarjánban, egy előadás közben, fáradtan időt szakítottam egy fiatalemberre. Mit fiatalemberre? EGY GYEREKRE! Hiszen csak 12 éves volt! Azért hívtam be az öltözőmbe beszélgetni, mert éreztem, hogy tehetséges. És igazam lett. Az azóta eltelt évtizedek, a szakmájában elért sikerei engem igazoltak. Mindig volt orrom ahhoz, hogy megérezzem a tehetséget. Annak idején a fiatal Eszenyi Enikőnek és Kaszás Attilának is megmondtam, hogy a legnagyobbak lesznek. És akkor is igazam lett.”
Sas József
"Nem akartunk hinni a szemünknek,
hogy valaki ennyire felkészült"
„Soha nem felejtem el, 24 évvel ezelőtt egy sajtótájékoztatón odajött hozzánk egy 16 éves kamasz fiú. Interjút kért egy vidéki újság számára. Gyurival nem akartunk hinni a szemünknek/fülünknek, hogy valaki ennyire felkészült belőlünk. Komoly újságírók, országos hírnévre szert tett szakemberek nem kérdeztek úgy, mint ő. Csillogott a szeme, mosolygott, öröm volt vele beszélgetni. Gyurival már akkor megmondtuk, hogy ez a fiú még sokra viszi. Az elmúlt, több mint másfél évtized pedig ezt bizonyította, hiszen András az egyik legelismertebb újságíró lett az idők során, akinek felkészültsége és alapossága még módszeresebb lett. Ezt a pályát neki találták ki!”
Balázs Klári
"Olyanokat kérdez, amin gondolkodni érdemes"
A celeb is ember?
Nehéz néha elhinni. Mert a bulvár lényege az, hogy szappanoperaként tálalja az ismert és sikeres, vagy éppen sikertelenségétől érdekes személyek életét - kis dózisokban, leegyszerűsítve és leértékelve. A bulvár nem a gondolatok helye, és nem is a valódiság műfaja, csak a szereptípusok kliséparádéja. Nehéz benne hosszútávon normálisnak maradni, nehéz benne nem megromlani, akár írja az ember a sztorikat, akár szerepel bennük. A kényszerű felszínesség koptatja a karaktert, ha nem vigyáz. A velem készült bulvár interjúk nagy részét ma már csak mobilon intézik, a személyesség és az érdeklődés legcsekélyebb jele nélkül. Pár gyors, lihegő kérdés, kötelező kűrök, zéró dialógus, az aktuális kulcsszavak elropogtatása, flekk-norma teljesítése, pipa. Egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akik valóban emlékeztetnek egy újságíróra. Akik kérdeznek valamit, amin gondolkodni érdemes kicsit, akikkel tényleg beszélgettem. Sándor András az egyik. Ajánlom szabadon választott gyakorlatait, riporteri merüléseit, melyek során képes megdőlni a " fecseg a felszín, hallgat a mély" tétele. Van, hogy a mély is képes megszólalni.
Geszti Péter
"Öröm vele beszélgetni"
„Sándor Andrissal 1992-ben találkoztunk először egy salgótarjáni vendégszereplésen. A művelődési ház hátsó bejáratánál jött oda hozzánk kisfiúként, és interjút kért. Fellépés után, hazafelé az autóban arról beszélgettünk, hogy ez a kisfiú még sokra viszi. Gyakorlatilag végignéztük, ahogy felnő. Láttuk kamaszként és felnőttként, később családapaként is. Egyszer még Afrikában is volt alkalmunk nyaralni egy televízió-műsor forgatása kapcsán. Andris az a típusú újságíró, akinek bármit elmondhatunk őszintén, soha nem él vissza vele. Csak azt írja le, amelyben előzetesen megállapodunk, nem ad ki bizalmas információkat. Becsületes, tisztességes, pontos és megbízható. Olyan szakember, akivel öröm beszélgetni.”
Zoltán Erika és Robby D.
"Ez az embert ért, lát és hall"
Az őszinte kíváncsiság, érdeklődés, mindig ott van a szemében, amelybe belepillantva a lélek kinyílik és az interjúalany mesél, csak mesél.. Erre nagyon kevesen képesek. De ami még ennél is fontosabb, hogy később visszaolvasva a szöveget a művész azt gondolja, ez az ember ért, lát és hall engem. Sándor András nagy mestere ennek!
Szekeres Adrien
"Az igazság ott lapul a mélyben, a mindent takarni akaró válaszok kusza roncsai mögött"
Mélyvíz, csak úszóknak!
Néha vonz a mély. Van egy magasság, ahonnan lenézve azt érezzük, hív, húz, vonz az alattunk tátongó mélység. Öngyilkos póz. Ki ne érzett volna már ilyet.
Ez az a bűvös pillantás, amely magasságokba emeli az elmélyült interjúkat. A kíváncsi, a merész, a kérdezni akaró, értelmesen érzelmes újságíró bátorsága, aki nem csak a felszínen úszkál.
Gyenge szójáték, búvár újságíró. Gyöngyhalász.
Sándor András nem csak kíváncsi vonzalommal bámulja, mit rejt a mély. Kutatva egyre lejjebb és lejjebb merészkedik életünk, múltunk láthatatlan roncsai közé, mert jól sejti, legtöbbször kincset is talál.
A mélység nem halott. Bár úgy tűnik, a felszínről messzebb látunk, de a horizont felé nézve sokszor csalóka ragyogás vakít. Mért kéne ebbe beleveszni. A jó riporter, nem nyugszik. Rúgkapál, küzd, kérdez, rátapint az anyagra, és őszinteségre szomjazik. Az igazság pedig, ott lapul a mélyben. Lent a mindent takarni akaró válaszok kusza roncsai mögött, az elfojtott lélegzetek mélységeiben.
A magyar nyelv sokat tud erről. Mélyenszántó, mélyére lát, elmélyül benne, mélyen érinti valami, mély érzésű, mélyen meghatódik, essatöbbi, essatöbbi.
Nézzünk mélyen egymás szemébe. Titkokra vágyunk. Méghozzá legalább annyira szerelmes kíváncsisággal, mint ahogy a jó öreg Leonard Cohen mormogja az éterbe:
„A Thousand Kisses Deep”.
Tessék nagy levegőt venni, ezer csók mélyen vagyunk!
Janicsák István
"Pontosság, felkészültség"
"Sándor András talán az egyetlen újságíró a bulvárszakmában, aki azon túl, hogy jól ír, mindig pontos, felkészült, és ami a legfontosabb: végtelenül korrekt..."
Rubin Kristóf producer, RTL Klub
"Empátia, megértés, diszkréció"
"Sándor Andrist Ómolnár Miklós mutatta be nekem. A Story magazin főszerkesztőjétől azt kértem, olyan embernek adja oda történetünket a lapjánál, akiben vakon megbízhatunk a feleségemmel, és akiben ő is vakon megbízik. Olyasvalakire volt szükségünk, aki megfelelő empátiával, megértéssel és diszkrécióval kezeli életünk kétségtelenül legintimebb történetét a betegségtől a gyógyulásig. Nem csalódtunk benne. Viviennel, a feleségemmel azóta is gyakran mondogatjuk, milyen szerencsénk volt, hogy ő került mellénk. Profi szakember, örülök, hogy együtt dolgozhattunk. Remélem, a jövőben is fogunk! Az egyik legnagyobb erénye újságíróként, hogy nem csak remekül kérdez, de remekül hallgat is."
Rippel Ferenc
"Soha nem úgy beszélgettünk vele, mint egy újságíróval"
„Néhány évvel ezelőtt új kapcsolattartót kaptunk a Barátok közt-ben a Story magazintól. Sándor Andris jött, és emlékszem, első látásra annyira megnyerő személyiség volt, hogy tudtam, a főszerkesztő és a producer részéről kitűnő választás volt. Úgy kérdezett, ahogy előtte soha senki. És olyan interjúkat írt, amelyek végre emberként mutatták be a művészt. Sejtésem beigazolódott, hiszen András az évek során igazi bizalmi emberré vált. A sok rossz tapasztalat miatt mindannyian tudtuk a sorozat színészei közül, hogy újságírókban nem szabad megbízni, neki mégis sikerült ezeket az előítéleteket legyőzni. Soha nem úgy beszélgettünk vele, mint újságíróval, és egyszer sem élt vissza a rá bízott titkokkal. Az évek során barátok lettünk, sok éjszakát beszélgettünk át. Önálló társulatom, a Tihanyi Vándorszínpad több vidéki előadására is eljött, megismerte a családomat; a feleségem és a szüleim is nagyon kedvelik.”
Tihanyi Tóth Csaba
"Ember tudott maradni"
"Húszéves lehettem, amikor megismertem Andrist. Ő is szerencsét próbálni jött a fővárosba, ahogy én is... Azóta mindketten elértük a célunkat, a legfelsőbb fokon! Ami a legfontosabb, hogy ember tudott maradni, és mindazért hogy elérje a céljait, nem gázolt át senkin. A szakmában dolgozó pályatársak többségéről sajnos ez nem mondható el. András pont olyan maradt, amilyennek megismertem! Őszinte, kedves, megbízható. Az egyik legkeresettebb, és a legtöbbet eladott magazin újságírójaként, majd főszerkesztő helyetteseként dolgozott éveken keresztül, így az élet szerencsére nem sodort minket távol egymástól. Rengeteg írása jelent meg rólam a Story és a Best magazinokban az elmúlt esztendőkben, és sohasem csalódtam benne! Az egyetlen újságíró, akiben vakon bízom! Pedig sok olyan „titkot” tud rólam, amit címlapra tehetett volna, mégsem tette. Ez mindig is jól esett tőle. Neki sosem fért bele, hogy visszaéljen a riportalanyai őszinteségével! Mint embert és mint újságírót, egyaránt szeretem! Nagyon örülök, hogy annak idején megismerhettem, és annak is, hogy senki kedvéért nem fordult ki önmagából!"
Judy
„…Valami emberséget sugallnak az interjúi”
„Sok idétlen, lehetetlen, abszurd műfajt talált már ki több ezer éves, többnyire teljesen értelmetlen tévelygése során az írásbeliség, de az interjúnál hülyébbet aligha. De, ha kicsit kegyesebben veszem számba a dolgokat, akkor is benne van az első három legreménytelenebben. Gondoljunk bele: szóban történik egy hol
jobb, hol gyengébb beszélgetés, amely írásban válik produktummá, azzal az eltökéltséggel, hogy aki elolvassa, annak a számára hasson úgy, mintha hallaná. Hát kacifántos egy dolog, de nem a legkacifántosabb. Mert tudni kell, hogy a beszélgetés két ember között zajlik le, annak minden intimitásával, bensőségével, bizalmas, szigorúan bensőséges jellegével, ám mindezek után a legnyilvánosabb szférába emelődik - vagy süllyed… - a nyilvánosságra hozatallal. A riporter szenzáció-hajhász árulóvá válik, a riportalany megrögzött
exhibicionistává, aki pedig bele talál olvasni, az köz-, és ön-veszélyes kukkolóvá. Ám még ez is kismiska ahhoz a brutális paradoxonhoz képest, hogy maga a beszélgetés csupán egy viszonylag rövid időszak, többnyire jó esetben néhány órás állapotát rögzítheti, azt is meglehetősen szubjektíven, ugyanakkor a rögzítés, megírás következtében általános érvényűvé válik. Az idők végéig citálhatják, hogy kinekmiről-mi volt a véleménye, álláspontja, holott szerencsétlen csupán akkor, abban a helyzetben, állapotban éppen ezt mondta… Csupa reménytelen ellentmondás, abszurdum, lehetetlenség, minden ésszerűtlen, irreális, megoldhatatlan – amivel szemben összesen egyetlen tényező állítható szembe. A legmegfoghatatlanabb, legillékonyabb, legkikezdhetőbb tényező – a tehetség. Az egyetlen teremtőerő, ami révén mindezek dacára mégiscsak működik a műfaj, létezik, hat, igényt teremt, és meg is valósít. Egy sajátos, speciális képesség, ügyesség, adottság, rutin, érdeklődés, íráskészség, és még ezer egyéb összetevőből adódó energiamező, amely szerencsés együtt-állásából, számomra a csodával hatásos módon születnek olykor hiteles, érvényes, vállalható, érdekes, izgalmas interjúk. Amelyek sugallnak valami emberséget,
igazságot, személyességet. Szemfényvesztés? Csoda? Varázslat? Bűvészet? Művészet? Talán is-is? Nem tudom. De Sándor András interjúi ilyenek.
Fogadják szeretettel, és olvassák élvezettel!”
Szegő András
(András "Találkozások" című könyvéhez írott előszava)
"Mindig megérti a mondanivaló lényegét"
„Andrást, kb. 7 éve ismerem, de csak 3 évvel ezelőtt ültünk le beszélgetni. A meditációról meséltem neki 1 órán keresztül, majd interjún kívül még 2 órát beszélgettünk. A LÉNYEGET írta le - mert megértette! Mindég megérti a mondanivaló LÉNYEGÉT. Remek fickó, megbízható szakember. (És azóta már Ő is meditál.)"
Szőke Zoltán
"Az emberi újságírást, a lélek szavainak megfejtését választotta küldetésének"
"Közel 20 éve, még a karrierem kezdetén, volt egy vidéki kissrác, akivel leültem interjúzni két hamburger és kóla társaságában, kedvenc kajáldámban, itt Pesten, az Oktogonon.
Szomorkás őszi délután volt, magukba burkolódzott, nagykabátos járókelők a körúton, a csípős szélben itt-ott mélán és céltalanul kavargó, lehullott falevelek násztánca az elmúlással…
… De a hatalmas ablak szótlan védelmében, benn a melegben, egy ismeretlen diákújságíró társaságában, átmelegített emlékeim puha köntöse. Jó volt kitárulkozni.
Mint Pumukli. Kócos haj, csillogó szempár, izgatott fészkelődés az amúgy sem kényelmes székeken – de csontig őszinte kérdések kereszttüzében, egyre kíváncsibban figyeltem őszinte igyekezetét… Elképesztő alapossággal készült fel belőlem és kutakodott lelkem féltett kincsei között – ártatlan mosolyt faragva arcára… Meglepett. Sugárzott belőle a tudásvágy, az igyekezet és a tisztelet. Belefeledkeztünk a dumacsatába, de nem bántam. Az életemről volt szó és abban, már akkor is első helyen, a munkám állt. A valósággá álmodott, merész önmegvalósítás és alázat.
Nincsenek megérzéseim. Inkább azt mondanám, jó szemem van a tehetségekhez. Rajta éreztem a győztesek fáradhatatlan kitartását és elszántságát.
Magam láttam a buzgó és néha kedvesen esetlen fiúban. Eszembe jutott az első suli újság, amit még Egerben szerkesztettem, rajzoltam és írtam. Pont ilyen lehettem, mikor a város hírességeivel készítettem interjút… És mégis… Ebben a srácban ott lángolt az az éhes vadakra jellemző kitartás, ami az azóta eltelt hosszú évek alatt, Magyarország legnagyobbjává emelte Őt.
Én, nyughatatlan, lázadó bensőm által űzve a kiteljesedést a zenében találtam meg , Ő, Sándor András – valami elképesztően újat : az emberi újságírást, a lélek szavainak megfestését választotta küldetésének. Ő korunk legnagyobb Szószobrásza. A szavakból farag valóságot egy emberről, a szavakból rajzol lelki szemeink elé olyan sorsokat és szenvedélyeket, amikről mi, a piedesztálra emelt ismert arcok, sokszor hallgatnánk, de András törékeny és érzékeny ecsete, a közönség vásznára fest meg bennünket, kendőzetlen és emberi őszinteséggel.
Milyen megmagyarázhatatlan szálak kötöttek hosszú-hosszú, külön vándorutakon zarándokolt időnkben ehhez az emberhez? Talán a kölcsönös tisztelet és megbecsülés ereje óvta meg soha valódivá nem kovácsolt kapcsolatunkat, elhivatott, profi megszállottként.
Most itt ülök, mosollyal arcomon, büszkén és izgatottan…
Olyan általam szeretett és mélyen tisztelt emberről írok, akinek barátsága túlélést engedett találnom azokban a magamba zuhant pillanatokban, amikor nem csak egy életmentő ölelés, de az igazi , hozzáértő és beleérző emberi szó volt holnapom záloga.
András a mai magyar újságírás legkiemelkedőbb és leghitelesebb harcosa. A Kérdőember. Egy tiszta és zseniális Lélekvándor, aki a szavak, szavai ösvényén elvezet bennünket az általa látott világba, egy olyan érezhető, emberi dimenzióba, ami interjúit, kérdéseit, látásmódját azzá teszi, amivé ő szeretné: egyedivé és a sajátunkká…"
KOZSO
