Balázs Pali
„Érzelmi alapon élem az életem ebben a nem könnyű világban”
„Nekem minden egyes koncerten az „Édesanyám” című dal eléneklése örök küzdelem. El tudom-e énekelni érzelemmentesen, vagy nem. Vannak különböző praktikáim, hogy el tudjam. Zárt helyen például mindig kinézek egy távoli pontot, amit néznem kell. Olyankor nem nézhetem a közönségemet...”
Fotó: facebook.com/balazspali
Vannak különös találkozások az életben. A Palival történt találkozás is abszolút ezek közé sorolható. Pláne úgy, hogy azt megelőzően 19 évig egyáltalán nem keresztezték egymást az útjaink. Pedig mindketten ugyanabban a szórakoztatóiparban dolgoztunk…
A saját weboldalán talán lehet őszinte az ember, ezért én sem kertelek: tudatosan nem is kerestem vele a kapcsolatot, hiszen magam is beleestem ugyanabba a hibába, mint oly sokan az országban, beskatulyáztam őt. Beletettem egy saját magam által kreált dobozba és elkönyveltem lakodalmas előadónak. Aztán kiderült, milyen nagyot tévedtem.
Az élet ugyanis egy angyali kisfiún keresztül elrendezte az ismeretséget. Pali egy perc alatt bebizonyította akkor az emberségét, amivel alapot teremtett a mélyebb ismeretséghez.
Több mint húsz éve próbálom megfejteni az előadóművészek lelkivilágát, követem életük apróbb-nagyobb mozzanatait, de olyan emberrel még nem találkoztam a két évtized alatt, aki ennyire a földön járt volna. Az első olyan zenész, aki nem értékeli többre magát a pillanatnyi helyzeténél.
Balázs Palival jó beszélgetni. Ez kiderült az első átcsevegett délután során.
Azt mondta, ha igazán meg akarom ismerni, tartsak vele szülőföldjére, Békéscsabára, ahová hosszú idő után újra meghívták, ezúttal az élő zenekarával. A koncert épp a 47. születésnapjára esett 2015. nyarán. Így személyesen láttam azokat a számára fontos helyszíneket, ahol az előadói pályáját megalapozta, ahonnan az országos hírnév felé elindult. Jó volt látni azt a szeretetet, amit ott kapott, és jó volt beleszagolni abba a légkörbe, ami egy élő, hangszerekkel előadott produkció jelent.
Ilyenkor derül ki igazán, hogy Balázs Palinak a világon semmi köze a lagzis muzsikához, még akkor sem, ha olyan televízión fut a műsora, ahol előtte, utána a legtöbbször lagzis zenészek ugrabugrálnak. Az ő műsora a „ Zenés Randevú „egy ilyen közegben is külön szigetet képez, hiszen hozzá egy Edda Művek, Karthago vagy éppen Beatrice is elmegy vendégnek. És van még valami, hozzá hasonló tudatossággal csak a valóban legnagyobb művészeknél találkoztam.
„Merre jársz? Megérkezett a pizza!” – szól bele ellentmondást nem tűrően a telefonba, amikor a megbeszélt interjúra érkezem. Épp a lakott terület táblát hagyom el, így tökéletes az időzítés.
Bár hivatalosan már tél van, a nap hétágra süt, így ki tudunk ülni a teraszra.
– Csapjunk egyből a közepébe, tegyük rendbe a műfaji meghatározásodat! Balázs Pali hova tartozik műfajilag?
– Romantikus slágereket éneklek. Ebben benne vannak a lírai, lassú dalok és a bulizós, tempós slágerek is.
– Mit kezdesz a mulatós jelzőkkel?
– Nálam a mulatós műfaj olyan külön kategória, aminek a szövegvilága a mulatásról, a bohémságról és az asztalon táncolásról szól. Számomra a mulatós műfaj a magyar csárdásokból, roma dalokból, a tradicionális, őseink által megírt dalokból összekutyult, újabb zenei alapra ráhelyezett, összetákolt dalocskákat jelenti. Én a líra és a romantika hullámain olyan emberi érzelmekről énekelek, ami veled, az olvasókkal is megtörtént. Tőlem még asztalon táncolós, bort ivó dalt nem hallottak. Eleve távol is áll tőlem ez az életforma, az alkoholt sem szeretem.
– Különös lélektana van a te karrier-történetednek. Mint amikor a legkisebb fiú elindul a nagyvárosba és megcsinálja a szerencséjét… Ezt akartad? Így képzelted el 20 éve az életedet, ahogyan ma éled?
– Nem terveztem én semmit 20 éve. Békéscsabán, a Hotel Fiume oldalában egy május elsejei koncerten megéreztem valamit, ami a gondolkodásmódomat megváltoztatta. Engem már a vendéglátóiparban is a tudatosság jellemzett a szorgalom és az alázat mellett. Hiszen a többi vendéglátós pályatárshoz képest én gondosan hazacipeltem a hangszeremet és napi öt órákat gyakoroltam az esti zenélés mellett.
. Négy napig gyakoroltam egy dalt, amíg az ötödik nap estéjén, amikor már kevesen voltak, kipróbáltam a sörözőben, ahol játszottam.
„AZ ELSŐ RÁDIÓS INTERJÚM ELŐTT OLYAN IZGATOTT VOLTAM,
HOGY EGÉSZ ÉJJEL NEM ALUDTAM…”
Vendéglátós zenészként sok munkát fektettem abba, hogy új dalokat tanuljak. Nem abból állt a munkám, hogy lementem hétórára az adott vendéglátóegységbe és elkezdtem rögtönözni. Nappal folyamatosan készültem. Ehhez azonban állandóan hurcolnom kellett a hangszereket, a billentyűt és a gitárt is, mert mindkét hangszeren játszottam. Akkoriban Békéscsabán laktam egy hetedik emeleti lakásban és az egyik szomszédom a helyi rádióban dolgozott. Mindig beszélgettünk a liftben és mondta, hogy ha elkészül valamilyen hanganyag, szóljak és lejátssza a rádióban. Mindez 1994-ben történt, két évvel később pedig odaadtam neki az első kazettámat. Emlékszem, pénteki nap volt, másnapra ígért egy telefonos interjút és ősbemutatót. Aznap éjszaka nem is aludtam, olyan izgatott voltam. Reggel 8 óra előtt 5 perccel csöngött a telefon, élőben beszélgettünk és forgott az „Egy szál harangvirág” című dal az első kazettáról. Tudni kell, hogy ezen a hanganyagon kizárólag ismert slágerek voltak. Se veled, se nélküled; Húsz év múlva; Kell, hogy várj… Országos slágerek. Abból a négyszáz dalból válogattam tizenkettőt, amiket addig énekeltem, és amire a közönség is nagyokat bulizott.
Békéscsabán egy szálloda sörözőjében dolgoztam, ahová a város elitje járt. Jó nevű vállalkozók, városi vezetők, értelmiségiek, művészek jöttek barátkozni, vacsorázni vagy éppen sörözni. Aztán egyszer az egyik társaságból egy fiatalember két 45 perces blokk között meghívott egy italra és elkezdtünk beszélgetni. Ez megszokott dolog volt, amolyan gesztus a vendég részéről, ha tetszett neki a produkció. Kérdezte a fiatalember, mit tervezek. Meséltem, hogy összegezném az eddigi munkásságomat, az elmúlt hat évet szeretném egy kazettán összefoglalni, de nehéz, mert nincs stúdió a városban. Épp pénzem sem volt erre. Az illető roppant lelkes lett, azt mondta, ne törődjek semmivel, gyorsan nyomozzam ki, hogyan lehetne ezt tető alá hozni, ő majd állja a költségeket.
– Hitted is, meg nem is?
– Pontosan. Úgy voltam vele, hogy ez amolyan éjszakai ajánlat volt, amit majd reggelre elfelejt.
– Sokan hitegettek abban az időszakban?
– Aki az éjszakai életben dolgozik, hozzászokik a nagy ígéretekhez és a „nagyotmondáshoz” is. Ígértek már nekem így amerikai karriert is, amiből persze nem lett semmi… A vendéglátós szakma azzal is jár, hogy sok élettörténetet meghallgatsz az éjszakában. Sok olyan szélsőséges sztori eljutott hozzám, ami nem tartozott volna rám, de egy ital mellett elmondták az örömüket és a bánatukat. Egy zenész sokszor amolyan „lelki szemetesláda” is. Éppen ezért az imént említett férfit sem vettem véresen komolyan, ettől függetlenül elkezdtem stúdiót keresni – már csak magam miatt is. Békés megyében akkor egyáltalán nem volt lehetőség dalok rögzítésére, de egy zenész ismerősön keresztül eljutottam Vácszentlászlóig, ahol volt egy mobil stúdió, végül ott kezdtünk el dolgozni a kazetta anyagán.
– Profi stúdió akkor szóba sem került?
– Nem, mert tényleg nem olyan céllal készült az anyag, hogy ezt nagy kiadó adja ki. Ezt a kazettát a magam szórakoztatására akartam elkészíteni, leginkább emlékként. Megcsináltuk a felvételt és felkerestem a férfit, aki a támogatást ígérte. Addigra kiszámoltam mindent, hogy mennyi pénzt kellene beletenni a kazetták gyártásába, s úgy voltam vele, ha nem is teljesíti az ígéretét, akkor kiadom majd én valahogy az anyagot. A férfi azonban tartotta a szavát, én pedig cserébe odatettem a logóját a borító belső oldalára. Egy egész oldalon díszelgett a „Dagobert élelmiszer és vegyi áru” logo. Ezzel el volt intézve a biznisz.
„KÉT HÓNAPON BELÜL VÁROSI ÜGY LETTEM”
Lényegesen kisebb minőségű stúdiómunka volt a lemezem mögött, hiszen egy szoba sarkában vettük fel, egy „busz-mikrofonba” énekeltem. Minden kezdetleges volt, mégis hallgatható lett a lemez. Lement az Egy szál harangvirág 8 óra 7 perckor a rádióban, és attól fogva ezt a dalt rendszeresen kérték. Úgy, hogy előtte a naponta jelentkező két órás kívánságműsorban minden egyes alkalommal játszaniuk kellett az eredeti, Szécsi Pál által énekelt verziót. Az ősbemutató után azonban szinte már csak az én változatomat kérték, a kazetta többi dalával együtt. Két hónapon belül a helyi sajtó szerint „városi ügy” lettem.
Gondolj csak bele… Játszom egy szálloda sörözőjében. Abban a sörőzőben, ahol te is jártál. Két etap között a műsorban mindig volt szünet, és a szünetben a helyi rádió szólt, ahol többször felcsendültek a felvételeim.
Valóban beszélni kezdtek rólam a városban. Felvetettem a szállodaigazgatónak, hogy mi lenne, ha május elsején csinálnánk egy kazetta-bemutatót a szálloda bejáratánál. Tetszett neki az ötlet, beleegyezett. Kitettünk három plakátot a városban, hogy május elsején 16 órától Balázs Pali kazetta-bemutató a Hotel Fiume előtt. Kipakoltuk a hangszereket és harminc széket a térre. Úgy voltam vele, ha a székek megtelnek, akkor már nem lesz ciki az egész. Négy óra előtt két perccel kiküldtem a kollégámat, hogy nézzen körül. Halálsápadtan érkezett vissza. Leintettem, hogy meg sem kell szólalnia, nyilván nincs kint senki. Mire nagy nehezen kinyögte, legalább hatszázan állnak a szálloda előtt, a koncertre várva. Még ma is beleborzongok… Kimentünk és azonnal éreztem, hogy ez már nem az a műsor lesz, mint bármelyik a korábbi évekből. 1200 szemgolyó nézett velem szembe. Megszólítottam őket és mondtam, örülök, hogy ennyien vagytok. Belekezdtünk az Egy szál harangvirágba és azonnal mosolygott a tömeg. Kölcsönhatás volt. Ez az alapja egy színpadi produkciónak, van-e kölcsönhatás, vagy nincs. Ez óriási dolog volt akkor és ott. Mint amikor varázsütésre elindul valami. Nagyon élveztem. A koncert után kígyózó sor állt a kazettás pult előtt. Pedig csak 30 kazettánk volt, a többinek már csak papírokra tudtam dedikálni. Aznap este még felléptünk a zenésztársakkal egy másik rendezvényen is, és egész este azon gondolkodtam, hogy mi történt aznap délután…
Ezt valami olyanhoz tudnám, hasonlítani, mint amikor 20 éven keresztül eszel egy bizonyos ízű jégkrémet, majd kapsz egy másikat. Egy sokkal édesebbet, krémesebbet. Az aznap esti fellépés részleteire már nem is emlékszem. Pedig kisebb megszakításokkal öt órán keresztül színpadon álltunk. Az agyam végig a délután történeteken járt. Hazaérve sem tudtam aludni.
– Mikor fogtad fel igazán, hogy mi történt?
– Úgy egy hét elteltével… Pedig közben minden nap dolgoztam és a városban is lépten-nyomon megállítottak, gratuláltak. Kezdtek bejönni olyan emberek is a sörözőbe, akik addig nem. Azon a tíz centi magas kis dobogón május elsején már nem az a Balázs Pali voltam, aki korábban. Hiszen ezek az emberek már miattam jöttek el, rám mosolyogtak, velem énekeltek.
– Drága helynek számított, ahol zenéltél?
– Nem volt olcsó. Az akkori áraknak a duplájáért lehetett például egy korsó sört inni.
– Mit gondolsz, ha mindez tíz évvel később történik, nincs ekkora sikered?
– Ez biztos. Esélyem nem lett volna semmihez. Sokat gondolkodtam ezen mostanában, hiszen itt a huszadik évfordulója az indulásnak. A „jókor, jó helyen” tipikus esete… Én olyat tettem le az asztalra, amit nagyon sokan tudnak az országban, más vendéglátóhelyen.
„NEM A GÖNDÖR HAJAMMAL ÉRTEM EL SIKEREKET,
EZ A PRODUKCIÓ NEM A HAJRÓL SZÓL”
– Mégis miben voltál te más?
– Akkor még nem tudtam, de az utóbbi években már rájöttem. A személyiségemmel tettem hozzá olyan pluszt, ami adott esetben a hiányosságaimat is elhomályosította. És a mai napig a személyiségemmel tudok különb lenni. Hiszen vannak nálam jobb énekesek, jobb zeneszerzők, jobb hangszeresek, a személyiség azonban más…
– Pedig annak idején, amikor megjelent az első kazetta, még a hajad sem volt hosszú.
– Nem. Rövid, barna, göndör hajam volt.
– Arra sem foghatjuk, hogy az extrém, nem átlagos külsőd miatt volt a kezdeti békéscsabai őrület.
– A haj egy kényes pont az életemben az elmúlt húsz évből. Mindenki ebbe kapaszkodik, holott a Balázs Pali produkció nem a hajról szól. És nem a göndör hajam miatt lettem sikeres. Azért értem el valamit, mert szerencsém volt, szorgalmas voltam és kitartó. És mindig tisztességes eszközökkel dolgoztam. A Budapesttől eső legtávolabbi ponton is ott vagyok fellépés előtt legalább egy, de minimum félórával. Fegyelmezett ember vagyok, számomra ez fontos. A környezetemtől – beleértve a családomat is – azokat a dolgokat várom el viszonzásképpen, amennyit én adok és amennyit megbeszélünk.
– Tehát szorgalom, szerencse, kitartás, és még?
– Gondosság. Én ma is pontosan megterveztem, mit fogok csinálni délelőtt, délben és délután. Egy évben a 365 napból maximum 5 olyan nap van, amikor nem tudom, mit csinálok.
– Olyankor mi történik?
– Csinálom a semmit. (nevet) Ha két napon keresztül nem gyakorolok, nem szerzek dalt, vagy nem gitározom, akkor már nem érzem magam komfortosan.
– A gyakorlás éneklést, vagy gitározást jelent?
– Főleg éneklést. Alapból hangszeres zenész vagyok, voltam, akinek az éneklés amolyan „szükséges csatolmány” volt a szórakoztató zenekarban. A csak hangszeres zenészeket a piaci elvárások kikoptatták. Tisztán emlékszem, az első dalt 1989. december 15-én énekeltem az első munkahelyemen. Elvis „Love Me Tender”-e volt szép fonetikus, békéscsabai angollal. (nevet)
Ha valaki akkor nekem azt mondja, hogy egyszer leteszem a gitárt, kezembe veszem a mikrofont és félelem, izgalom nélkül állok színpadra, akkor kinevetem. A gitár volt a fő hangszerem, de húsz év távlatából azt látom, hogy csak én akartam magamhoz „erőszakolni” a gitárt. Az én hangszerem a mikrofon és a hangom. A gitárral soha nem tudtam olyan felszabadultan játszani. Mindig benne volt a hibázás lehetősége.
– Jártál koncertekre?
– Nagyon sok koncertre jártam. Akik jöttek a városba, azokra mind elmentem, a harmincfős Prognózis koncerttől a totál teltházas Napoleon Boulevard-ig. Vagy a sportcsarnok avató klasszikus Neoton Famíliáig. Az még mostani szemmel is vérprofi produkció volt. És volt egy pillanat, ami azóta is, egyetlen koncerten sem volt rám ekkora hatással. Pedig minimum 500 különböző műfajú hangversenyt láttam már életemben.
Tehát Neoton koncert, csúcsra járatva a legnagyobb slágerekkel, és egyszer csak eltűnt a zenekar a színpadról, Jakab Gyuri – aki sajnos már nincs közöttünk – egyedül maradt a zongoránál, egy fejgép világított rá és belekezdett a „Szívtelen idők” c. dalba. A csordultig telt csarnokban. Az egy olyan pillanat volt, ami nem adható vissza szavakkal. Annyira felemelő és mély.
Ott tanultam meg, hogy minden koncertnek kell legyen egy pillanata, amikor az egész nagy őrjöngést keresztbe verjük. Ez nálam is így van, még az egy órás műsorokban is. Ha már a Jóisten megajándékozott azzal, hogy egy dalt tudtam írni Édesanyámnak, akkor azt egy szál zongorával eléneklem. Társam is van ebben, Kollár Tamás zenekar vezető személyében, aki személyes jó barátom és lelki társam is. Ő ezt úgy elzongorázza minden egyes koncerten, hogy veszik elő az emberek a zsebkendőjüket és törölgetik a szemüket. Az a három és fél perc néma csendben telik a legőrjöngőbb közönségnél is. A koncertek 90 százalékában a végén nekem kell leintenem a tapsot.
„MINDEN KONCERTEMEN ÖRÖK KÜZDELEM
AZ ÉDESANYÁMNAK ÍRT DAL ELÉNEKLÉSE”
– Eddig nem akartam szóba hozni, de már a sokadik eset, hogy könnyeket látok a szemedben. Jól látom?
– Jól. Oroszlán vagyok, és mint a csillagjegy szülöttei közül a legtöbben, érzelmi alapon hozom meg a döntéseimet, és az egész életemet próbálom ebben a nem könnyű világban érzelmi alapon is működtetni. Ez jó és rossz döntéseket egyaránt hoz. Nekem minden egyes koncerten az „Édesanyám” című dal eléneklése örök küzdelem. El tudom-e énekelni érzelemmentesen, vagy nem. Vannak különböző praktikáim, hogy el tudjam. Zárt helyen például mindig kinézek egy távoli pontot, amit néznem kell. Olyankor nem nézhetem a közönségemet. Gondolj bele, amikor jönnek családok, esetleg anyukák a gyermekeikkel. Jön a 45 éves anyuka a 25 éves lányával. Ők egy jó buliba jöttek, talán a lány nem is ismeri úgy a dalokat, mint az anyja. Aztán egyszer csak érkezik egy nem várt „jobbhorog”, mint egy boxmeccsen… És látod, hogy az anyukák a gyermekeikkel össze vannak ölelkezve és sírnak mindketten. Most, ahol beszélgetünk, innen egy szinttel lejjebb írtam meg a dalt három évvel ezelőtt. Akkor, amikor szereztem, nem volt benne a pakliban, hogy ennyire megérinti majd őket.
– Minden szerettednek írtál dalt. Édesanyádnak, édesapádnak, a kisfiadnak és a párodnak is. Utóbbit azonban gondosan elrejtetted különböző címek mögé. Szabad egy férfinek ennyire kitárulkoznia? Kiteheti az érzelmeit ennyire a kirakatba?
– Ki mondja meg azt, hogy nem szabad? Sokáig foglalkoztam azzal, hogy mindenkinek megfeleljek, és ne adjak támadási felületet a közönség felé. Sokáig ideológiáknak, trendeknek és általam felállított idilli képeknek akartam megfelelni.
– Ezek hosszú éveket jelentenek?
– A húsz évből minimum tizenöt ezzel telt el.
„BUDAPESTI KERESZTAPÁM, KISSZABÓ GÁBOR MONDTA,
HOGY VIGYÁZZAK, MERT EZ AZ EGÉSZ KÖZEG ROPPANT HAMIS…”
– Ez egy önmagaddal való harc is volt egyben?
– Önmagammal és a külvilággal egyaránt. Persze ez nem vérrel és verejtékkel küzdő harcot jelent, de komoly lelki tusával járt. Megint csak gondolj bele, elindul Békéscsabáról egy fiatalember, elköltözik Budapestre, ahol nem ismer senkit. Egyedül Kisszabó Gábort, az Első Emelet basszusgitárosát ismertem, mert ő volt az EMI hanglemezkiadó művészeti vezetője. Szakmai szinten ő volt a „budapesti keresztapám”, mindenben próbált segíteni, tanácsokat adni. Gábor igazi úriember, őszinte, nyíltszívű ember. Mindig azt mondta, Palikám, ne felejtsd el, ez az egész közeg sok esetben egy hamis közeg. Nagyon észnél kell lenni.
2000-ben volt a nagy áttörés, abban az esztendőben a hivatalos eladási statisztikák alapján a „Nem adom kölcsön a szívem” című lemezemből kelt el Magyarországon a legtöbb 80.000 db példány. Még Madonnát is megelőztem. Ez a Balázs Pali produkció Budapesten is „ügy” lett. És ezek a sikerek bizonyos érdekcsoportokat sértettek. Minél többet értem el, annál több irigyem is lett. Akinek nem szolgálod az érdekeit művészileg vagy üzletileg, azok folyamatosan ellened fognak dolgozni. Nálam is volt egy 15-16 éven át tartó küzdelem, amikor a vitorlámba fújtak az ellenszelek rendesen… Az energiáim 90%-a erre ment el hosszú-hosszú időn keresztül.
– Megviselt?
– Olyan szinten igen, hogy vészesen fogytak az energiáim. És annak a hatását, hogy ezek az érdekcsoportok ellenem dolgoztak, sajnos minden nap éreztem. Ez akkor szűnt meg, amikor elindult a Zenés Randevú című műsorom a televízióban. A pozitív változást illetően nagy előrelépés volt.
– Mi tartotta benned a lelket azokban az években, amikor küzdened kellett?
– Kizárólag a közönség. Közben lőtték rám a mérgezett nyilakat. Ez már nem a békéscsabai közeg volt. Itt egészen más erőviszonyokkal találkoztam. Ha te valakinek útban voltál, azonnal mérték rád az ütéseket. És ezek az ellenszelek nagyon komoly viharokat hoztak. A hajóm pedig sok esetben himbálózott. Ha a közönségem nincs olyan szinten mellettem és nincsenek azok a színpadi sikerek, amelyek minden egyes évben 99 százalékban megvoltak, el is buktam volna. A színpadon viszont rendíthetetlenül stabil voltam. A közönségem biztos bástyát jelentett.
– Eszedbe sem jutott megfutamodni? Felmerült valaha az ötlet, hogy visszaköltözz Csabára?
– Fel sem merült, ugyanis nem volt miért megfutamodnom. A produkció ugyanis folyamatosan működött. Aktívan dolgoztam, lemezek jelentek meg. A húsz év során 14 önálló album jelent meg. Az utóbbi 4 albumra már több mint negyven általam írt dal került.
– Miért nem írtál korábban is dalt?
– Az energia a produkció életben tartására és annak a bizonyos védőpajzsnak a fenntartására ment el. Aztán, amikor az ember picit fellélegzett, jöttek a kreatív ötletek.
„NEM SZERETNÉK KÖVÉR EMBER LENNI”
– Szoktál álmodni?
– Igen, és nagyon furcsa, hogy keveset álmodom a zenével. Minden koncert után nehezen tudok elaludni. Szerintem ezzel sok zenész van így. Szinte majdnem minden koncert után tovább álmodom azt, ami a színpadon történt. Én a fellépések után kibeszélem a zenészeimmel az előadást, átrágjuk a részleteket. Hiszen közös az élmény, főleg az élő zenekaros koncerteknél. De mindenki másképp éli meg, mint én. Ők mást figyelnek, de a rezgések és a közönség reakciója ugyanaz.
– A békéscsabai első koncertedet is tovább álmodtad?
– Érdekes, hogy azt még nem. De a bemutatkozó koncert után egy 500 fős teremben is szerveztünk koncertet Csabán, ahová 1200-an jöttek el. 1997-ben. 300 ember kint maradt. Azért volt különösen fontos az a koncert, mert ott már fizettek az emberek. Nosztalgia estként volt hirdetve. Koncertként még nem mertük kiírni. Ezeket a dolgokat sokszor visszacsatolom. Az is alapkő volt.
A Balázs Pali produkció első három évének alapköve abszolút Békéscsabához köthető. És ezt az alapkövet bővítettük folyamatosan a környező településekkel. A megye 72 településéből 62 helyen felléptem. Ahol ezer főnél többen laktak, ott megfordultunk. Pesten persze minden más volt. Mindenesetre a „nosztalgiakoncert” után mertem egyre nagyobbakat álmodni.
– Most mi a legnagyobb álmod?
– A 20 éves pályafutásomat méltó módon megünnepelni egész évben a közönséggel. Gálakoncert rangos helyen, új lemez, könyv, videó klipek és egész éves koncertsorozat.
– Munkamániás vagy?
– Igen. Én akkor is dolgozom, amikor azt hiszik a környezetemben, hogy éppen sportolok. Mindenféle erősítő gyakorlatot végzek, fekvőtámasz, gimnasztika ami a fizikai állóképességemet javítja, és nagyban hozzájárul a koncertemen a sikerekhez.
– Ha már a sportnál tartunk, genetikailag vagy ilyen alkat ? Nem tudnál elhízni?
– Lehet, hogy el tudnék, de ahhoz nagyon más életformát kellene élnem. Ebből a szempontból nagyon hiú vagyok, nem szeretnék kövér ember lenni. Ha a Jóisten is megsegít, az öregedést lassítani fogom, amennyire csak lehet.
„MA MÁR NEM A MÚLTON GONDOLKODOM,
HANEM A JELENT ÉS A JÖVŐT ÉPÍTEM”
– A te céltudatosságod a magánéletben, privát emberként átok vagy áldás?
– Mindkettő. Szerencsés vagyok, mert olyan párom van, aki ezer százalékkal támogatott eddig folyamatosan. Nagyon sokáig nem akartam a magánéletemet a munkával összemosni. Próbáltam a világsztárok agyával gondolkodni, hogy például Axl Rose, vagy Rod Stewart felesége foglalkozik-e a párja dolgaival. A családomat mindig egy békés szigetnek akartam megtartani. Aztán az utóbbi években mégis egy új fejezet kezdődött a párommal való kapcsolatomban, egyre több szakmai munkába belefolyik.
Egy színpadi szereplés főleg érzelmi alapon működik. Hazahozom az örömöt, a bánatot is. Jövök haza hajnal kettőkor feldobva, hogy négyezer ember tapsolt, vagy éppen feszültebb vagyok, mert a szervezés nem úgy történt, ahogy ígérték… Mónika pedig még önmagamnál is jobban ismer. És jól kezel. Azokban az időszakokban, amikor gyötrődtem, mindig mellettem állt, támogatott. Ha rossz döntést hoztam, akkor is. Persze ez mindig évekkel később derül ki.
– Mire tanítanak a rossz döntések?
– Sokáig görcsösen ragaszkodtam az elveimhez és kevésbé voltam alkalmazkodó. A saját fejem és az érzelmeim után mentem. És gyakran a múlttal foglalkoztam. A párom és az esetleges hibás döntések megtanítottak arra, hogy ne nézzek hátra. Ma már tudom, ha sokat gondolkodom a múlton, nem tudom a jelent és a jövőt építeni. 2013-tól kizárólag a jelent és a jövőt építem. Persze korábban is, de addig gyakran nézegettem vissza.
– Amióta így élsz, minőségibb társ lettél?
– Ez egy más lelkiállapot, ami mindenre kihat. A családfenntartói feladatimra, a sportra és a színpadi létemre is.
Például elkezdtünk kísérletezni a párommal a fellépő ruháimmal. Volt egy régi megálmodott eleganciám, öltönnyel, nem egy gyűrött hétköznapi, kutyasétáltató cuccal. Volt vagy 50 öltönyöm. 17 évig farmerben nem is léptem színpadra. Most jobban merek kísérletezni, és bátran kimondom, 2016-ban Balázs Pali egy fiatalosabb, modern vonalat képvisel. Ma már csak önmagamnak akarok megfelelni, de érdekel a közönség véleménye, hiszen azokból tudok táplálkozni. A legeldugottabb helyen is figyelem az embereket, hogyan tudom őket „felszippantani”, hangulatba hozni.
Tehát a minőségi változás lelkiekben, tartalomban is megtörtént. A zenekarba szándékosan fiatal társakat választottam. Szuper zenekarom van most, ami egy áldás és ajándék is a Jóistentől. Áldom a sorsom, hogy megismertem ezeket a zenészeket. Pedig van olyan köztük, aki a gyerekem lehetne, mégis hatalmas tapasztalattal és rutinnal rendelkező muzsikusok. Ezek a „gyerekek” engem inspirálnak. Magukénak érzik a produkciót. És ez a legfontosabb. Teljes szívvel-lélekkel teszik bele a tudásukat. Én szolgálom a közönséget, ők szolgálják a produkciót és a közönség ezt egy nagy szeretet-csomaggal ajándékozza mindannyiunknak. Nagyon furcsa érzés van bennem, mert 15 évesen már amatőr zenekart alapítottam, de azzal a formációval semmilyen sikert nem értünk el. Ott és akkor maradt is bennem valamiféle űr. Most pedig, a zenekarommal adott közös koncerteken valahol azokat a sikereket is bepótolom, amelyek akkor elmaradtak. Ezért is volt fontos az a békéscsabai koncert, amit láttál, mert én ott nőttem fel, azon az utcán sétáltam. Azon az úton haladtunk el nap, mint nap autóval a szüleimmel. A színpaddal szemben található az evangélikus templom, ahová konfirmálni jártam. A színpad mögött volt egy szökőkút, a Postánál, ami a régi randi-találkozók színtere Ezer emlék.
– Azt már kérdeztem, milyen társ vagy. És milyen apának tartod magad?
– Minden nap felteszem magamnak a kérdést, hogy milyen apa vagyok. Nagyon szeretem a gyerekemet, de a szeretetem mellett szeretném elérni nála, hogy értékes emberré váljon. Ez a hétköznapi életben úgy nyilvánul meg, hogy időnként vannak azért csatározásaink, nézetkülönbségeink is. Mindig azt mondom neki, hogy az édesanyjával a helyes úton szeretnénk terelgetni, nem az észt akarom neki osztani, hogy mit hogyan csináljon. Roppant széles látókörű fiatalember, de van köztünk 33 év korkülönbség és más a világlátásunk. Néha úgy tűnik, mintha szigorú lennék, pedig „csak” szeretem. Nem szeretném, ha rossz irányba menne. A mai világban ezer veszély leselkedik rá és a korosztályára. Sokkal több, mint amiben én felnőttem. Ez már az a világ, ahol ha nem alkalmas az illető az életre, el fogják taposni. Szeretném, ha felnőttként a nyomdokaimba lépne, akár zenészként, akár háttéremberként.
>>> EZ A BESZÉLGETÉS ÉVEKKEL EZELŐTT KÉSZÜLT.
A társalgás hangulatát (időnként a témáit is) nagyban befolyásolja a találkozás időpontja. <<<